Újabb nyugdíj-kompenzációval számolhatnak idén a magyar nyugdíjasok. A globális hatások és a szomszédunkban zajló háború miatt a vártnál magasabban alakul az ez ellen pedig ezúttal is védelmet kapnak. A VG információi szerint, ahogy a tavalyi évben, úgy idén is már a törvényben előírt határidő előtt megkaphatják a nyugdíj-kompenzációt az arra jogosultak.
A jelenlegi kormány tavaly háromszor is emelt a nyugdíjakon, előbb januárban 3 százalékot, majd júniusban további 0,6 százalékot, novemberben pedig ismét 1,2 százalékkal nőttek a nyugdíjak az infláció magasabb alakulása miatt. Amennyiben a választások után is marad a kormány, akkor várhatóan idén is érkezik nyáron nyugdíj-kompenzáció.

Ezt erősítette meg a  pénzügyminisztérium kedden kiadott közleménye, amelyben azt írják: 

a kormány a mértékéről – mely az idei évben 5 százalékos volt – az inflációs előrejelzés alapján előzetesen dönt. Abban az esetben, ha jelentős az eltérés, két lépcsőben nyugdíjkiegészítés történik, az első júniusban, a második novemberben.

Mint ismert: idén már emelt a nyugdíjakon a kormány, januárban egységesen 5 százalékkal nőttek a juttatások. Az áremelkedés viszont – azóta már kiderült – magasabb lesz a vártnál. A Központi Statisztikai Hivatal januárban 7,9, februárban pedig 8,3 százalékos inflációt mért, még úgy is, hogy a különböző kormányzati intézkedésekkel – mint a benzinárstop, egyes élelmiszerek árának befagyasztása, a kamatstop és a rezsibefagyasztás – 3-4 százalékpontnyit is sikerült lejjebb faragni, azaz ezek nélkül már bőven 10 százalék felett lenne a fogyasztói árak havi drágulása.

Nagy Márton: Az árstopok 3-4 százalékponttal segítenek az infláció leszorításában

A miniszterelnök gazdasági főtanácsadója közölte, a 2022 februárjában Magyarországon mért 8,3 százalékos éves infláció az középmezőnyébe tartozik.

A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb előrejelzése szerint – amelyet Virág Barnabás, a jegybank alelnöke ismertetett kedden – 2022-ben akár 7,5-9,8 százalék körül is alakulhat az infláció.

MNB: 7,5-9,8 százalék között lehet idén az infláció

A fogyasztói árak a következő hónapokban még tovább emelkedhetnek, a viszont lassul.

Ez azt jelentené, hogy a januári 5 százalékos emelés után idén akár további 2,5, esetleg 4,8 százalékos nyugdíj-kompenzáció is jöhet. Még úgy is, hogy a februárban kiutalt 13. havi teljes egész évre vetítve valamivel több, mint 8 százalékos havi pluszt jelent.

Fotó: Mészáros János / Új Néplap

Ez a nyugdíj-kompenzáció egy átlagos, jelenleg 150 ezer forint körüli nyugdíjat kapó jogosult esetében havonta 3750-7200 forintos plusz lenne, amivel kompenzálható a fogyasztói árak emelkedése.

A törvény szerint a nyugdíj-kompenzáció novemberben lenne esedékes, de addig a nyugdíjasok nem lennének védve a magas infláció ellen. Így látja a VG-nek nyilatkozó Farkas András nyugdíjszakértő is, aki szerint, bár a kormány nincs kötelezve az emelésre, várhatóan nem hagyja majd, hogy nehéz helyzetbe kerüljenek a nyugdíjasok, így valószínűleg ezúttal is jön majd az évközi, előrehozott nyugdíj-kompenzáció. Ez egyébként a szakértő számításai szerint a költségvetésnek nagyjából 100-192 milliárd forint kiadást okoz, vagyis ennyivel kapnának többet a magyar nyugdíjasok egy 2,5-4,8 százalékos nyugdíj-kompenzáció esetén. 

A kiugró infláció ellen is védve vannak a nyugdíjasok

Egy átlagos nyugdíjasnak havi bontásban, mindent egybevéve, akár 23 ezer forinttal is több maradhat a zsebében 2022-ben.