Az inflációs folyamatoknál mindig van egy határ, amelyet ha átlépnek az árak, onnantól elveszítik a növekedési dinamikájukat, s megfordul a trend. Ezt a választóvonalat jellemzően a vevők pénztárcája jelöli ki, magyarán a folyamat alakulása jelentős mértékben múlik azon, hogy mennyire nagy a vásárlóereje egy-egy gazdaság fogyasztóinak.

A hazai inflációs határok nagyban függnek az uniós vásárlóerő által meghatározottaktól, ám azzal, hogy az energián (különösen az üzemanyagon) ársapka van, bizonyos értelemben kiegyenlítődik a magyar és a nyugat-európai fogyasztói tűréshatár. (Itthon az élelmiszerek, Nyugat-Európában az energia drasztikus drágulása „stresszeli” leginkább a vevők pénztárcáját, így a tűréshatárok – nagy szórással persze – közel lehetnek egymáshoz.) Ám az elején említett limit még messzinek tűnik. Az elemzői előrejelzések szerint rossz esetben az év végéig maradhat a két számjegyű infáció, ugyanis az ipar még bele sem lendült igazán az áremelésekbe.

A fogyasztó egy ideje nagyobb inflációs nyomást érez, mint a statisztika. Ez azért lehetséges, mert a leggyakrabban (átlagosan heti kétszer-háromszor) az üzletekben találkozik az árnövekedéssel, a bolti infláció pedig már több hónapja két számjegyű, annak ellenére is, hogy több alap-élelmiszernél árstop van érvényben. E nélkül két-három százalékkal nagyobb lenne az élelmiszer-infláció, vagyis most valamivel 20 százalék felett járna 18 helyett.
A tartós és nagy árdrágulás dacára nem zártak rossz hónapokat az élelmiszer-kereskedők, ugyanis ezen a piacon rendre nőtt az értékesítés volumene, a folyó ár pedig jelentősen emelkedett.

Digital financial composite illustration
Fotó: SEAN GLADWELL

Számokban kifejezve:

2019 első négy hónapjához viszonyítva 2022 azonos időszakában mennyiségben 8,5 százalékkal bővült az értékesítés, ám a folyó árat tekintve ennél sokkal drasztikusabb, 35 százalékos volt a növekmény.

Mindez azt jelenti, hogy most 440 milliárd forinttal többet hagytak az üzletben a fogyasztók, mint három esztendővel ezelőtt. Többek között ez a nagy infláció a számok nyelvén. Ehhez képest persze nem gyarapodott szignifikánsan az üzletek profitja, hiszen a költségoldal is jelentősen erősödött. A legnagyobb bolti kiadás (a béreken kívül) az értékesített termékek beszerzése.

Az ipar pedig január óta 19–30 százalékos sávban az növelte átadási árait, ami a boltokban 10–15 százalékos drágulást okozott (áprilisig).

Vagyis meglehetősen jó volt az üzletek hatékonysága és tűrőképessége; képesek voltak lenyelni vagy kicsit eltolni az átadási árakat.

A termelői ágazat, a feldolgozóipar jóval közvetlenebb kapcsolatban van az európai infláció mértékét alapvetően meghatározó energia- és alapanyag-drágulással. Az ipari ellenértékeket sokkal inkább meghatározza az elszálló energia- és olajár (akár a csomagolóanyagok, akár a szállítás és logisztika szintjén), a növekvő munkaerőköltség és persze a gyengébb forint, valamint az alapanyagárak, amelyek minden területen emelkedtek. A szektor ezért is igyekszik szinte azonnal lekövetni átadási áraiban kiadásainak a növekedését.

A kereskedelmi cégek beszámolói szerint az ipar az utóbbi időben 30 százalék körüli áremeléseket eszközölt, ezt idővel a kereskedőknek is követniük kell. Az a baj, hogy nem látni az orosz–ukrán fegyveres konfliktus végét, s az sem igen látszódik, hogy a háború mikor melyik alapanyagot érinti mélyebben. Ugyanakkor a nyár jellemzően nem a fogyasztók spórolásáról szól, vagyis van némi mozgástere a drágításnak. Nagy valószínűséggel a lakosság augusztus második hetétől, szeptember elejétől kezdi meg a takarékoskodást, vagyis ekkor jöhet el az a határpont, amely lelassítja az inflációt, esetleg megfordítja a trendet.

A teljes cikk a Figyelő legfrissebb számában olvasható.