Tavaly még a hetedik legkedveltebb belföldi turisztikai célpont volt Miskolctapolca az őszi időszakban, idén viszont nem került be az első tízbe sem a barlangfürdője miatt amúgy rendkívül népszerű település – tudta meg a Világgazdaság Kelemen Lilitől, a Szallas.hu sajtószóvivőjétől. 

Időközben kiderült, hogy az utolsó pillanatban mégis megmenekül a régió turizmusa, amelyet a fürdő éltetett, és sikerül újranyitni október 28-án a központi attrakciónak számító létesítményt, amelynek költségeire a helyi vállalkozások, szállodai és vendéglátóipari cégek 

48 óra alatt több mint 20 millió forintot adtak össze.

A fürdő december 31-ig üzemel, és remények szerint még tovább is, ezen dolgoznak a helyi önkormányzattal vállvetve. 

Miskolc,,Hungary,-,August,12,,2018:,Cave,And,Pool,At
Fotó: Shutterstock

Az év végi időszakig kitartani minden jel szerint érdemes, a Szallas.hu adatbázisában ugyanis már most 5 százalékkal több foglalást rögzítettek karácsonyra és szilveszterre, mint 2019-ben ilyenkor

tájékoztatta a VG-t a cég sajtószóvivője. Kelemen Lili elmondta, hogy a közelgő hosszú hétvége is kiemelkedően erős forgalommal kecsegtet, igaz, az idén ez az egyetlen ilyen alkalom: október 23. hétvégére esett, tehát a mostani négy napra koncentrálódik az ünnepi utazási láz. Az őszi szünet, vagyis a jövő heti hétköznapok is az átlag feletti foglalási számot tükröznek tudtuk meg. 

Válság a vendéglátóiparban: megszólalt a legnagyobb vidéki szállodalánc a bezárásokról

Az eddigi legsúlyosabb válságával néz szembe a szállodaipar.

A pontos ünnepi statisztika még készül a szállásközvetítő portálnál.

Fontos információ, hogy egyelőre nincs nyoma szállodabezárási hullámnak, legalábbis a hivatalos közlések szintjén. A Szallas.hu-n a vendégek az őszi időszakban csaknem 16 ezer belföldi szálláshely közül választhatnak. 

A kínálatban több mint 900 a hotel. Ezek közül mindeddig kevesebb mint 1 százalékuk jelezte, hogy véglegesen bezár.

 Nagyjából kétszer ennyien határozott vagy határozatlan időre csuknak be, viszont vannak köztük olyanok is, amelyek máskor is tartanak szezonálisan szünetet. 

Novembertől négy hónapra bezár az ország legnagyobb szállodája, a Danubius Hotel Hungaria. Fotó: Róka László / MTI

A rezsiválság miatt ideiglenes üzemszünetre vagy végleges kapuzárásra kényszerülő szállodák egy részének ismert a neve, miután már bejelentették a tervezett lépést.

A szállodaiparban a megsokszorozódott költségek, mindenekelőtt az áram- és a gázár brutális drágulása miatt (amit a munkaerőhiány még hatványozhat) a piaci prognózisok akár 

a hotelek 15–20 százalékának bezárását is lehetséges forgatókönyvnek tartják,

miként azt Szigetvári József, a Szallas.hu vezérigazgatója is jelezte a VG-nek. A vidéki szállodák esetében még nagyobb a fenyegetettség, ott akár a hotelek 25 százalékára is lakat kerülhet időszakosan vagy beláthatatlan időre. 

Az idei évet a szállodák többsége még kihasználja bevételszerzésre, de a jövő év első negyedére – mint arról korábban a szállodaszövetség elnöke is nyilatkozott a VG-nek – nőhet a bezárók aránya a holtszezonban kigazdálkodhatatlan költségek miatt.

A piaci pánik nyoma egyelőre nem látszik a szállásfoglalási rendszerekben, a hotelüzemeltetők az év végére fókuszálhatnak. 

Az üzemszünetet már bejelentő szállodák között vannak, amelyek a zárva tartás idején a szükséges és lehetséges energetikai felújításokba kezdenek, olyan halaszthatatlanná vált beruházásokba, amelyek a következő időszak működési feltételeit optimalizálhatják – összegezte Kelemen Lili a helyzetet.