Magyarországon 2022 decemberében a fogyasztói árak átlagosan 24,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ellenértéke emelkedett a leginkább. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint

a fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 1,9, 2022-ben pedig átlagosan 14,5 százalékkal emelkedtek az előző évhez képest. 

Woman person holding an empty wallet. Woman person holding an empty wallet and credit card on laptop.
Fotó: Getty Images

A Világgazdaság elemzői konszenzusa előzetesen 25,7 százalékos inflációt jósolt, tehát a pénteki adat mindenképpen meglepetés, ahogy a havi alapú növekedés is jóval kisebb lett a vártnál, szakértők ugyanis 3 százalékos bővülésre számítottak novemberhez képest. 

Nem csak Magyarországon bizonyultak alacsonyabbnak az év végi inflációs számok a vártnál. 

Az inflációcsökkenés folyamata úgy tűnik, gyorsabban megy végbe a vártnál, és ez zene lesz a jegybankárok füleinek a régió egészében

- írta Közép-Európáról szóló jegyzetében Liam Peach, a Capital Economics szenior feltörekvő piaci elemzője, aki szerint ez azt is jelenti, hogy a jegybanki kamatcsökkentések is előbb érkezhetnek, elsőnek valószínűleg Csehországban.

Szárnyal a forint és a is pozitívan reagált a vártnál jobb inflációs adatra

Két egységgel erősödött a magyar fizetőeszköz.

Az élelmiszerek ára 44,8 százalékkal emelkedett, ezen belül leginkább 

a sajt (83,2 százalék), a tojás (82,7), a kenyér (81,1), a vaj és vajkrém (79,4), a tejtermékek (79,2), az édesipari lisztesáru (71) a száraztészta (70,8), a margarin (58,0), a péksütemények (57,2), a tej (52,1) és a baromfihús (51,5) drágult.

A tartós fogyasztási cikkekért 13,6, ezen belül 

az új személygépkocsikért 24,1, a fűtő- és főzőberendezésekért 20,8, a konyha- és egyéb bútorokért 20,3, a szobabútorokért 18,7 százalékkal kellett többet fizetni. 

Szakértők szerint az éves drágulás gyorsulását szinte teljes egészében az magyarázza, hogy megszűnt az üzemanyagok árstopja . Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője szerint, mivel a hatósági üzemanyagárak kivezetésének hatása decemberben csak részben jelentkezett, a teljes hatás a januári inflációban jelenik meg, emiatt januárban kismértékben tovább gyorsulhat az A szakértő hozzátette, hogy a forint erősödése és a nyersanyagárak csökkenése miatt a tartós fogyasztási cikkek áremelkedése érdemben csillapodhat.

Az Európai Unióban is emelkedett szinte az összes mezőgazdasági termékkategória termelői ára és az előállításukhoz szükséges inputok, de az adatokból kitűnik, hogy 

a hazai drágulás az uniós átlagot meghaladó volt. 

Az EU-ban a legnagyobb mértékben, 45 százalékkal a gabonafélék ára emelkedett, de jelentősen drágult a tojás és a tej is, amelyek termelői ára 43, illetve 31 százalékkal volt magasabb tavaly, mint 2021-ben. A magyarországi árnövekedések ennél nagyobb mértékűek voltak, de Európára is igaz, hogy – a gyümölcs kivételével – minden termékcsoportnál volt áremelkedés. 

Hát mi folyik itt? Erősödik a forint, mégis tovább emelkednek az árak

Korábban éppen a forint gyengülése miatt emeltek árat a kereskedők, most azonban hiába erősödik a hazai fizetőeszköz, semmi jele annak, hogy korrigálnák az árakat.

Az Egyesült Államokban egy nappal korábban jelentettek inflációs adatokat, ott már bekövetkezett a fordulat, és ez akár hosszabb távra is jótékony hatással járhat a forint árfolyamára. Az utóbbinak a tankönyv szerint mérsékelnie kellene az inflációs nyomást, hacsak a kereskedők és a szolgáltatók ezt figyelmen kívül nem hagyják.

Lassult az amerikai drágulás, száguld a forint

Nagyot csökkent a friss adatok szerint az amerikai infláció decemberben – ez negatív hír a dollár árfolyamára, ami a forintot viszont segíteni szokta. Igaz, az adat megegyezik a várakozásokkal, azaz drasztikus piaci változást nem indokol, hacsak a befektetői pszichológia másképp nem diktálja. A forint szépen erősödött, követve a megugró eurót.