BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A versenyhatóság csodafegyverei is segítettek lefaragni az inflációt

Rigó Csaba Balázs az online árfigyelő és a gyorsított ágazati vizsgálat hatékonyságáról is beszélt. A GVH elnöke az Origónak adott interjújában osztotta meg gondolatait az infláció elleni küzdelemről.

Az egy számjegyű infláció eléréséhez – a kormányzati intézkedések mellett – a Gazdasági Versenyhivatal által működtetett online árfigyelő rendszer is jelentősen hozzájárult – emelte ki az Origónak adott interjúban Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke. Hozzátette: jól látszik, hogy az online árfigyelő, illetve a kormányzati intézkedések beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, hiszen a fogyasztói árak növekedése októberben már egy számjegyűre mérséklődött.

20221209 Budapest Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökeFotó: Bach Máté (BPM)Magyar NemzetRigó Csaba Balázs GVH Elnöke  20221209 Budapest Fotó  Bach Máté Magyar Nemzet
A GVH elnöke szerint az online árfigyelőnek is fontos szerepe van az infláció elleni harcban.
Fotó: Bach Máté / Magyar Nemzet

A hivatalvezető kiemelte, hogy bár egy nemzeti versenyhatóság klasszikus feladatai közé alapvetően a kartellek és az antitröszt, vagyis az erőfölénnyel való visszaéléssel kapcsolatos ügyek feltárása tartozik, az infláció, illetve az élelmiszerinfláció növekedésekor azonnal látták, hogy nem maradhatnak passzívak, és aktívan részt kell venniük az infláció elleni küzdelemben.

Rigó Csaba Balázs szerint

a legjobb fogyasztóvédelem a verseny, ami jó hatással van az árak alakulására is,

tehát a verseny élénkítésével a fogyasztó jár a legjobban. A versenyt az árfigyelő bevezetésével akarták fokozni, mivel a vásárló össze tudja hasonlítani az üzletek árait, így az áruházláncokat rákényszeríti az árak leszorítására.

Garantált a jogbiztonság

A GVH másik fontos fegyvere a gyorsított ágazati vizsgálat lehetősége, amely egyedülálló Európában, sőt az egész világon is, hiszen nagyon gyorsan tudjuk elvégezni a szükséges elemzéseket. Ennek kapcsán kifejtette, hogy a gyorsított ágazati vizsgálat nagyon célzott és szabályozott, melyben szűk időkeretekkel dolgozik a hatóság. Csak bizonyos cégeket, szűkebb termékkört vizsgálnak, továbbá lehetőség van helyszíni kutatásra is, ezáltal gyorsabban jutnak célzott adatokhoz a szakemberek. A helyszíni adatkérés sokkal gyorsabb, mint amikor megkeresik a cégeket, és hosszas levelezés indul a felek között. Azt azonban kiemelte, hogy hazánkban ezekre a helyszíni kutatásokra alapos mérlegelés után kiadott bírói engedély birtokában kerülhet csak sor, tehát garantált a jogbiztonság.

Az elmúlt két évben a nemzeti versenyhatóság nyolc gyorsított ágazati vizsgálatot folytatott le, többek között a Covid-gyorstesztek, az online szállásfoglalások, az építőanyagok és az alapvető élelmiszerek piacán.

A magyar történelemben talán még nem volt egy időben annyi inflációs faktor, mint most: aszály, gyenge forint, háborús félelmek, majd a háború kitörése, szankciós intézkedések, magas energiaárak a fogyasztók és a termelők számára is. Említettem a nyerészkedést, a profit hajtotta inflációt, illetve erősítették az inflációt olyan, alapvetően pozitív folyamatok is, mint a magyar lakosság javuló pénzügyi helyzete, a reálbérek és reáljövedelmek növekedése, amely 2022 őszéig hajtotta a keresletet

– részletezte az elszálló infláció okait Rigó Csaba Balázs. Szerinte szinte felsorolhatatlan azon tényezők a száma, amelyek hatása összeadódott 2022 nyarán. Aztán ősztől a magas árak miatt a belső fogyasztás elkezdett visszaesni.

Az online árfigyelőről elmondta, hogy többek között Görögországban, Romániában és Németországban is működik hasonló rendszer, de az üzemanyagárak és a webshopok esetében hazánkban is van hasonló.

Az oldal népszerűségét a GVH elnöke szerint jól mutatja, hogy már több mint 1,3 millió egyedi látogatója volt, és több mint 6 millióan értesültek róla Magyarországon.

A KSH által pénteken közölt kedvező, 9,9 százalékos inflációs adat kapcsán elmondta, hogy bár mérföldkőhöz érkeztünk, de nem dőlhetünk hátra. Az élelmiszerek átlagos ára októberben is csökkent az előző hónapokhoz képest, ami főleg az erősödő piaci versenynek köszönhető.

Amit tovább kell fokozni, ezért újabb termékkategóriákat kell bevonni az árfigyelőbe. Dolgozunk tovább a magyar emberek érdekében!

– hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs.

Hatékony az árfigyelő rendszer

Az árfigyelő indulása óta a tojás és a lisztek ára több mint 20 százalékkal csökkent, illetve a spagetti ára is közel 20 százalékkal lett kevesebb. A tejtermékek ára 9, a natúr joghurt ára 12 százalékkal mérséklődött, a kefír, a vaj és a trappista tömbsajt is csaknem 10 százalékkal lett olcsóbb. A zöldségek és a konzervek ára 9 százalékkal csökkent az árverseny fokozásának köszönhetően. A hústermékek kategóriájában a pulykamellfilé ára változott a legnagyobb mértékben, közel 15 százalékkal lett olcsóbb az oldal indulása óta, a csirkeszárny ára csaknem 10 százalékkal mérséklődött, továbbá a sertéskaraj és a csirkecomb is megközelítőleg 5 százalékkal kerül kevesebbe.
Az elmúlt két hét alatt 28 termékkategóriában mérséklődtek tovább az átlagárak. Ebben az időszakban leginkább a citrom, a sárgarépa, a kelkáposzta és a csemegeuborka ára csökkent, 6–9 százalék közötti mértékben. A vaj és a csemegekukorica-konzerv is több mint 4 százalékkal lett olcsóbb, továbbá a csirkemellfilé, a fejes káposzta, az almalé, a párizsi, a pasztőrözött 1,5 százalékos zsírtartartalmú tej, illetve a sertészsír ára is 3 százalékot meghaladóan mérséklődött.
Az online platform népszerűségét jelzi, hogy az elindulása óta már közel 1,35 millió látogatója volt. A szabadszavas keresések száma meghaladta a 840 ezret, az elmúlt két hétben legtöbbször a tej, sajt, csirkemell, cukor és tojás szavakra kerestek rá az árfigyelőn – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

 

Egy számjegyű infláció: még egy öröm a nyugdíjasoknak mára

Az élelmiszerárak csökkenése elősegítette a tíz százalék alatti inflációs cél teljesülését októberben, ezen belül a nyugdíjas infláció mértékét még kedvezőbben befolyásolta , mivel az élelmiszer az idősek fogyasztói kosárában jelentősebb részarányt képvisel a háztartási energiával együtt. A fogyasztói árak alakulása a nyugdíjemelés mellett a második jó hír volt ma az időseknek.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.