Újabb fontos információk láttak napvilágot azzal kapcsolatban, milyen szintre emelkedhet a kisvállalati adónemet (kiva) választó cégek árbevételi határa. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter már korábban beszámolt arról, hogy amellett, hogy emelik az alanyi áfamentesség értékhatárát, más adónemet is felülvizsgálnak, ezen belül a kiva értékhatára is nőni fog. A kivát jelenleg azok a vállalkozások választhatják, akiknek az árbevétele nem haladja meg a 3 milliárd forintot, és legfeljebb 50 főt foglalkoztatnak.
Nagy Márton a kiva kapcsán úgy fogalmazott, hogy a bevételi értékhatárt valahol a 3–6 milliárd forintos sávban határozhatják meg, amivel az a cél, hogy a bevételi küszöb ne gátolja a cégeket a fejlődésben. Gerlaki Bence, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért, fogyasztóvédelemért és kereskedelemért felelős államtitkára a Portfolión megjelent írásában ugyanakkor már úgy számol, hogy a kiva belépési értékhatára 6 milliárd forintra emelkedik.
Továbbra is cél, hogy a cégek kilépése esetén is kedvező átmeneti szabályok vonatkozzanak azokra, akik a kiva alatt keletkezett nyereségüket további beruházásokra szeretnék felhasználni, így borítékolható, hogy ezen a téren is lesz változás. Ha itt is kétszeresére emelkedik a korlát, akkor a kivát választó vállalkozásoknak mindaddig nem kell kilépniük, amíg az árbevételük el nem éri a 12 milliárd forintot, foglalkoztatotti létszámuk pedig 200 főre emelkedhet.
Gerlaki úgy számol, hogy
az értékhatár megduplázásával közel 5 ezer vállalkozással bővülne a jogosulti kör, az érintett vállalatok pedig több mint 150 ezer embert foglalkoztatnak.
Hosszabb távon a célunk az, hogy a kivaalanyiságot valamennyi kisvállalkozás és a kisvállalkozásból középvállalattá fejlődő vállalkozások is alkalmazni tudják – fogalmazott Gerlaki.
További irányokat vizsgál a kormány az adóegyszerűsítés terén. Az általános forgalmi adó adómentes határának 18 millió forintra és a kiva értékhatárának 5–10 milliárd forintra emelése a cél. A szakértők szerint ekkor vezethetik be az adóváltozásokat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.