BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sok vállalkozás juthat pénzhez a Demján Sándor Programmal

A Demján Sándor Program célja a hazai kkv-szektor helyzetének javítása, versenyképességének fejlesztése és hogy ezáltal támogassa egyrészt a béremelések kigazdálkodását, valamint hosszabb távon a gazdasági növekedés dinamizálását.

A Demján Sándor Program keretein belül jelentős hangsúly helyeződik a finanszírozáshoz jutásra, mert a kis- és középvállalkozások sok esetben csak magasabb piaci kamatok vagy nagyon szigorú feltételek mellett tudnak csak piaci forráshoz jutni, amely a beruházások elhalasztását eredményezi – válaszolta a Világgazdaság megkeresésére Molnár Dániel, a Makronóm Intézet senior makrogazdasági elemzője.

Female,Engineer,And,Male,Director,Talking,In,Modern,Industrial,Factory, vállalkozások demján vállalkozás kkv
A program több irányból igyekszik segíteni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozásokat / Fotó: Shutterstock

A közgazdaász elmondta: ezt igyekeznek orvosolni

Ezeket nevezi az elemző a legfontosabb intézkedéseknek, amelyek makroszinten a legnagyobb hatással lehetnek, elősegíthetik, hogy idén a beruházásokban is eljöjjön a fordulat, amely a növekedést is dinamizálná.

A többi intézkedés ezzel szemben a kkv-k kisebb szegmensét érinti, azonban célzottabbak.

Az EXIM Bank által nyújtott kifektetési, exportösztönző hitelek a külpiacokra lépni szándékozó kkv-k számára jelenthet segítséget, miközben a digitalizáció támogatása, a saját honlap, webshop elindításának elősegítése egy érdemi versenyképességi hátrányt orvosolhat, de az uniós programok kifizetéseinek gyorsítása, illetve az adminisztrációs tehercsökkentések is javíthatják a vállalkozások helyzetét, versenyképességét. Ez utóbbiak viszont közvetlenül kevéssé makroszinten, sokkal inkább mikroszinten járnak pozitív hatásokkal, azonban a versenyképességre gyakorolt hatásuk nyomán a gazdaság egésze is profitálhat belőlük.

A program 8+1 intézkedést tartalmaz, amely több irányból igyekszik segíteni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozásokat

– emlékeztetett Molnár Dániel.

Még több vállalkozás juthat támogatáshoz

Ahogy azt a Világgazdaság megírta, sikeresen zárult a kormány 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akciótervének részeként megvalósuló Demján Sándor 1+1 Beruházás-élénkítő Támogatási Program pályázata.

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások beruházási aktivitásának növelését, termelési kapacitásának fejlesztését célzó és magasabb hozzáadott értékű termékek gyártását ösztönző pályázatra 2024. december 6. óta 6800 vállalkozás előregisztrált. A határidők úgy kerültek meghatározásra, hogy minden vállalkozásnak lehetősége legyen elkészíteni és benyújtani pályázatát. 

  • január 21-ig 1894 vállalkozás készítette el teljes körűen támogatási kérelmét, 
  • január 23-án a kérelmét elkészítő vállalkozás vállalkozások igényelhettek támogatást beruházásaik megvalósításához, közülük 1885 küldte be határidőre pályázatát.
  • a pályázaton 5–200 millió forintos támogatási összeget igényelhettek a hazai kkv-k, a határidő végéig összesen 136,86 milliárd forint támogatásra érkezett igény.

A következő időszakban a pályázat lebonyolításával megbízott Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség minden benyújtott pályázatot egy előzetesen meghirdetett, objektív pontrendszer alapján leértékel és sorba állít. A támogatási keretösszeg ezen sorrend alapján kerül felosztásra, így garantált, hogy a rendelkezésre álló források a leghatékonyabban hasznosuljanak és valóban a legjobb, a gazdaság növekedését és a vállalkozások méretugrását leginkább segítő projektek kerüljenek kiválasztásra.

A támogatói okiratok kiállítására 2025 áprilisában kerülhet sor, a sikeres pályázóknak ezt követően 12 hónap áll majd rendelkezésükre, hogy a vállalt fejlesztést megvalósítsák.

Ezek az új intézkedések segítik a vállalkozásokat

Szabados Richárd a hét elején elmondta, hogy megemelik a Ginop Plusz Programok igényelhető hitelösszegét is:

  • Budapesten kívüli projektek esetén 100 millió forintról 150 millió forintra,
  • fővárosi fejlesztés esetén 50 millióról 75 millió forintra.

Tárgyi eszközök beszerzésére vonatkozóan 100 százalék – szállítói – előleget nyújtanak az eddigi 50 százalékkal szemben, ezzel is támogatva a projektek megvalósítását – hívta fel a figyelmet Szabados Richárd. Eltörlik a minimális létszámra vonatkozó elvárást is,

tehát nullafős cégek is pályázhatnak hitelre, egyéni vállalkozóknak is elérhető.

Kiemelte, hogy jelenleg csak ingatlan átalakítására, bővítésére, felújítására és korszerűsítésére használható fel a hitel. A módosítással a Budapesten kívüli projektek esetében megengedik az új ingatlan építését is.

Törlik a tárgyi eszközökre vonatkozó VTSZ-korlátozásokat is, így kis túlzással bármilyen eszköz beszerezhető lesz a hitel keretében – hangsúlyozta az államtitkár. A digitális eszközök arányát az összköltség maximum 40 százalékára emelik. Szintén fontos módosításnak nevezte, hogy a projektek megvalósításának határidejét 18-ról 24 hónapra növelték, amely akár hat hónappal is meghosszabbítható.

Induló, egy teljes lezárt üzleti évvel nem rendelkező vállalkozások is jogosultak lesznek pályázni legfeljebb 25 millió forint erejéig. 

Az egyéb elszámolhatósági belső korlátokat is összevonták, egyszerűsítették a projektek hatékonyabb tervezése érdekében – hívta fel a figyelmet, majd kiemelte, hogy az utolsó, de egyik legfontosabb módosítás, hogy azok a vállalkozások is pályázhatnak, amelyek korábban már támogatásban részesültek a Ginop Plusz 1. prioritás felhívásai keretében.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.