A magyar vállalatok kismértékű létszámnövekedést terveznek 2025 harmadik negyedévére. A szóban forgó időszakban a hazai munkáltatók 28 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, míg csökkentést 23 százalékuk jelez előre – derült ki a Manpower Magyarország pénteki közleményéből.
A ManpowerGroup a világ 42 országában, csaknem 41 ezer munkáltató körében folytatta le negyedéves felmérését, melynek keretében Magyarországon a munkáltatók 530 fős reprezentatív mintájában szereplőket kérdezték meg 2025 harmadik negyedéves munkaerő-felvételi szándékaikról.
Varga Péter, a cég ügyvezető igazgatója a közleményben kiemelte, hogy a jelenlegi makrogazdasági helyzetben a munkáltatók jelentős része kivár, 47 százalékuk sem növelni, sem csökkenteni nem tervezi munkaerőkeretét a következő hónapokban.
A különböző iparágak között számottevő eltérések vannak. Miközben a kommunikációs szolgáltatások, az egészségügy és élettudományok területén akár jelentősebb leépítésekre is sor kerülhet, a pénzügy és ingatlan, illetve az információtechnológia területein jelentősebb létszámnövekedés is bekövetkezhet. A gazdaság szempontjából a legmeghatározóbb az alapanyag- és feldolgozóiparban enyhén átlag feletti lehet a létszámbővítés, ugyanakkor a szintén jelentős súlyt képviselő fogyasztói javak és szolgáltatások területe stagnálásközeli képet mutat.
Az ország egyes régiói között is jelentősek lehetnek az eltérések. Országos átlag felettiek a munkáltatók várakozásai a Közép-Dunántúlon, valamint Észak-Magyarországon. A többi régióban az átlagos körüli vagy annál kisebb létszámnövekedésre lehet számítani. Ezúttal lefelé Közép-Magyarország és a Nyugat-Dunántúl lóg ki a sorból, ahol többen jeleznek előre elbocsátást, mint munkaerő-felvételt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.