BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiderült, mennyit lehet keresni az ünnepek időszakában alkalmi munkákkal - meglepő számok láttak napvilágot

Az alkalmi munka iránt ugrásszerűen nő a kereslet, hiszen a Black Friday, a Mikulás-nap és a karácsonyi időszak rengeteg pluszfeladatot hoz a kereskedelemben, logisztikában és vendéglátásban. A diákok és nyugdíjasok számára ez egy jó lehetőség is lehet.

Az év végi bevásárlások, ünnepek az alkalmi munkavállalók számára is lehetőséget jelentenek. A jogszabály szerint óránként bruttó 1672 forintot lehet keresni, de ebben az időszakban akár elérheti a bruttó 2000 forintot is, vagy akár még többet a fizetés – írja a Sonline.

alkalmi munka
Nemcsak a vendéglátás, a logisztika is felszívja az alkalmi munkásokat az év végén / Fotó: Shutterstock

Az a tapasztalatunk, hogy 

az eseti, szezonális, beugró munkák díjazása mindig 10-20 százalékkal magasabb, mint a fix állandó munkáké.

A szövetkezeti foglalkoztatásban – így a diák- és nyugdíjasmunkáink esetében is – az órabér jelenti az elszámolás alapját. Mivel a szezonális alkalmi munka gyakran határozott időhöz kötött (például 3-4 napos vagy pár hetes), és a diák- vagy nyugdíjasszövetkezetek mindig feltüntetik az órabéreket az álláshirdetésekben, a dolgozó fiatal vagy nyugdíjas sok esetben előre tudja, hogy milyen fizetésre számíthat – mondta Göbl Róbert a Mind-Diák Szövetkezet vezetője.

Intenzíven keresnek

A kereskedelem, turizmus és logisztika területén 

a „karácsonyi hajrá” miatt a bevásárlóközpontok, üzletek, webshopok és vendéglátóhelyek intenzíven keresik a munkaerőt.

A leggyakoribb pozíciók közé tartoznak az árufeltöltő, pénztáros, áru-összekészítési feladatok, de különleges munkakörök is akadnak, például ajándékcsomagolás, fenyőfa-árusítás vagy rendezvényeken, bevásárlóközpontokban végzett hoszteszfeladatok.

Az egyes szektorok résztvevői, nagy multiüzletláncok kezdenek tudatosan felkészülni a munkaerő biztosítására az ünnepi időszakban. A tendencia azt mutatja, hogy kezd kitolódni az alkalmi munkaerő keresése már az őszi hónapokra is. A rövid távú, szezonális munkák előnye, hogy a diákok a téli szünidő idején könnyen tudnak beosztani több szabadidőt, míg a nyugdíjasoknak a rugalmas munkavégzés biztosítja, hogy a karácsonyi időszakban kiegészítő jövedelemhez jussanak. 

Béremelés jön 

Újabb béremelést jelentett be Navracsics Tibor – január elsejétől újabb 15 százalékkal emelik a kormányhivatali dolgozók bérét. Navracsics Tibor felhívta a figyelmet az egymillió forintos lakhatási támogatásra is. A kormány döntött arról, hogy a szeptember elsejei emelés után január elsejétől újabb 15 százalékkal emeli a kormányhivatali dolgozók bérét – jelentette be szerdán Facebook-oldalán Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter.

 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.