Komoly bővítést hajt végre a Sanofi: ötszáz fő állhat munkába Budapesten az egészségügyi cégnél
Ötszáz új munkahelyet hoz létre a Sanofi francia gyógyszeripari cég budapesti szolgáltatóközpontjának bővítése – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Sanofi kibővített globális szolgáltatóközpontjának átadásán rámutatott, hogy a francia gyógyszeripari vállalat megduplázta a létesítmény méretét, aminek nyomán az év végéig ötszáz új munkahely jön létre, s a munkavállalók létszáma így eléri a 2200 főt. Örömtelinek nevezte, hogy a budapesti központnak komoly szerepe lesz a pénzügyi, az ügyfélszolgálati és a humánerőforrás-menedzsmenthez kapcsolódó kérdések mellett immáron a klinikai vizsgálatokhoz és a folyamatautomatizáláshoz kapcsolódó, valamint az adatelemzési munkákban is.
Gazdasági dimenzióváltás Magyarországon
Beszédében kiemelte, hogy az utóbbi időszakban Magyarország Európa egyik fő termelési központjává vált, viszont eljött az ideje a gazdaság dimenzióváltásának is, a kormány ezért célul tűzte ki a magasabb hozzáadott értékű beruházások ösztönzését, a magas képzettséget igénylő munkahelyek létrehozását. Szavai szerint ilyen munkahelyeket legnagyobb mennyiségben a szolgáltatóközpontok hoznak létre, így nagy siker, hogy folyamatosan nő ezek száma hazánkban. „Ez jórészt köszönhető annak, hogy a Magyarországon már termelést folytató vállalatok a szolgáltatási funkcióikat is idehozzák, építve a pozitív tapasztalatra, amelyet a gyártási tevékenység során szereztek” – fogalmazott. Majd tudatta, hogy az elmúlt tíz évben az állam 116 ilyen beruházáshoz nyújtott támogatást 20 milliárd forint értékben, amelyek több mint 22 ezer új munkahelyet teremtettek. Illetve üdvözölte, hogy a szolgáltatóközpontokba telepített feladatok komplexitása, színvonala is egyre magasabb.
Egyre sokrétűbb, egyre magasabb szintű képzettséget igénylő munkákat végeznek azok a 80 százalékban felsőfokú végzettséggel rendelkező munkavállalók, akiknek az átlagéletkora 34,5 év. És 75–85 százalék között magyar állampolgárokról beszélünk
– majd hozzátette, hogy ezeknek a szolgáltatóközpontoknak a negyede már vidéki városokban működik.
A gyengülő Európa gazdasági stratégiái
Szijjártó Péter megemlítette az elmúlt évek válságait is, amelyek következtében Európa gyengébb formában van, mint korábban. Amikor itt, Magyarországon gazdaságstratégiát kell alkotni, pláne végrehajtani, akkor azt a célt kell magunk elé tűzni, hogy még egy ilyen lefelé húzó európai gazdasági környezetben is fenntartsuk a magyar gazdaság erejét – fogalmazott.
Én azt tudom mondani önöknek büszkén, hogy az elmúlt másfél évtizedben a magyar gazdaság nagyon sokat erősödött. Itt Magyarországon az ipari termelés tíz év alatt a duplájára növekedett. Évről évre beruházási rekordokat tudtunk dönteni, és tíz év alatt egymillió új munkahely jött létre.
A külügyminiszter kifejtette, hogy Magyarország és Franciaország együttműködése mindig is a kölcsönös tiszteleten alapult, a francia vállalatok ráadásul az ötödik legnagyobb beruházói közösséget alkotják hazánkban, s a kormány az elmúlt tíz évben hatvan francia cég beruházását támogatta, amelyek összesen körülbelül 430 milliárd forintos értéket képviseltek.


