Százmilliós használtruha-bizniszt robbantott be a huszonkét éves tulajdonos — a magyarok élnek-halnak az olcsóbb luxusért
A magyar vásárlók minden évben egyre nagyobb számban hajlandók megbirkózni a használtruha-piac kényelmetlenségeivel, azért cserébe, hogy luxuskategóriás, strapabíró és megbízható anyagokból készült ruhákban járjanak. A lassú átállás nem véletlen, hiszen a fiatalabb generációk számára már fontosabb, hogy az adott darab harmonizáljon a gardrób többi elemével, tartós és kellemes anyagból készüljön, illetve etikus és fenntartható forrásból származzon. Stílusról, generációs különbségekről és ruhakereskedésről Kulánda Áronnal a YoÁron Csengery úti üzletében beszélgettünk.
Több ezer second hand ruhadarab van a boltban jelenleg, amelyek mögött hatalmas logisztikai munka van. Hány évesen kezdtél márkás ruhák kereskedésével foglalkozni?
Körülbelül hét éve foglalkozom ruhákkal, 15 évesen kezdtem, kicsiben. Kezdetben Facebook-csoportokban hirdettem, ami sokáig népszerű és megszokott módja volt a márkás ruhákkal való kereskedésnek. Ezután webshopon keresztül kezdtem árulni a szobámban halmozódó, eladásra szánt ruhákat. Amikor ebből már több száz darab összegyűlt, Újpestre költöztettem a vállalkozást egy elsőnek raktárként, később átvevőpontként üzemelő helyre. Közben egyetemeztem, kereskedelemmarketinget tanultam angol nyelven, épp múlt héten diplomáztam le.
A fast fashion (gyors divat) egy olyan ruhaipari üzleti modell, amely a kifutók trendjeit villámgyorsan, alacsony áron, tömegesen gyártja és értékesíti. Jellemzője a folyamatosan, akár hetente megújuló kollekció, a gyenge minőség, a szintetikus anyagok használata és a jelentős környezeti-etikai terhelés. Fő célja a vásárlók folyamatos ösztönzése a legújabb divat megvásárlására.
Miben különbözik a second hand és a vintage szemlélete a fast fashiontől?
A second hand egyszerűen másodkézből származó árut jelent. A vintage viszont kifejezetten a régi, például a 2000-es évek előtti, különleges darabokat takarja. Egy 80-as évekbeli Nike pulóvernek története van, sokkal jobb a dizájnja, illetve mérföldekkel jobb anyaghasználata van, mint a mainak. A vintage lényege az egyediség és a minőség. A fast fashion a túlfogyasztásra épül: évi több mint 40 kollekciót adnak ki, és a ruhákat úgy tervezik, hogy hamar tönkremenjenek. Ez az egész arról szól, hogy minél többet vegyél, minél gyorsabban cseréld le a gardróbodat. Ezzel szemben a vintage azt a lezárult korszakot képviseli, amelyben készült, amikor még tartósságra tervezték őket.
Mivel sokszor tíz évnél is régebbi ruhákról beszélünk, kicsi az esélye, hogy egy ilyen szembejön az utcán. Ha vintage darabot hordasz, ki lehet tűnni a tömegből.
A second hand vagy a vintage inkább azt képviseli, hogy a már forgalomba hozott ruhákat egyrészt mentsd meg, és adj egy új életet neki, másrészt pedig hogy tényleg tartós ruhákat hordj, mert teljesen más az anyagösszetételük. A ruhaipar az egyik leginkább környezetterhelő iparág, ezért kiemelten fontos a tudatos vásárlás, és hiszem, hogy ennek az egyik megoldása a second hand lehet.
Milyen szakmai, pénzügyi kockázatokat vállal egy vállalkozó azért, hogy megfizethető, minőségi, illetve versenyképes termékeket kínáljon a vásárlóknak?
Én mint ruhaboltos személy szerint igyekszem a trendeket lekövetni, és azt venni, ami most kell a vásárlóknak. Ez nagyon sok munka, gyors reakciót igényel. Utána kell járni, tesztelni kell a beszállítóka, és hatalmas rizikókat is vállal az ember, amikor kiutal a világ másik végére ismeretlenül mondjuk egymillió forintot. Csak reménykedni lehet, hogy ez ki is lesz szállítva, illetve hogy azt kapom minőségben, ami meg lett beszélve.
Többször szembesültem már azzal, hogy eladhatatlan minőségű ruhák érkeztek. Ebből nehéz profitosan vagy legalább nullába kijönni.
Magyarországon egyedi, amit csinálunk, hiszen minden ruha eredetiségét bevizsgáljuk, mielőtt a kínálatba bekerül. Kimossuk, kivasaljuk és átnézzük a ruhát, az esetleges hibát pedig feltüntetjük a címkéjén, nem árulunk zsákbamacskát.
Minden egyes terméket átnézek, bevizsgálok, mindent kimosunk, vasalunk, méret és stílus alapján helyezzük ki a boltban, illetve minőséggaranciával látjuk el a ruhákat, hogy a vásárlónak ne kelljen amiatt aggódnia, hogy egy nem feltüntetett hibával fog szembesülni, amikor hazamegy.
Erre személyes tapasztalatból jött az inspiráció, mert életemben először voltam turizni barátokkal Párizsban nagyjából öt-hat éve. Ott is egy válogatott vintage-boltban jártam, ahol többnyire csak márkás termékek voltak. Vettem négy ruhát, és mivel tapasztalatlan voltam, nem is gondoltam rá, hogy tudatosan átnézzem. Három a négyből hibás volt. Volt, amelyiken nagy lyuk volt, volt, amelyiken kis lyuk volt, volt, amelyiken folt. Ez erősen elrettentő dolog lehet egy vásárlónak.
A használt ruhák piacán az egyik legnagyobb félelem az eredetiség kérdése. Hogyan lehet bizalmat építeni egy olyan környezetben, ahol rengeteg a hamisítvány?
Ez szakmai szem kérdése: a nyaknál található címke, a mosási útmutató, a logó és a varrások mind árulkodók. Úgy kell ezt elképzelni, mint amikor egy autószerelő ránéz egy motorra, és hallja, hogy valami nem stimmel. A címkék, a varrás, a mosási útmutató, a logó elhelyezéséből lehet legkönnyebben rájönni. Amikor mi kimossuk és vasaljuk a ruhákat, akkor megvizsgáljuk. Ha van rajta egy apró folt vagy hiba, azt feltüntetjük a vásárló számára a címkén, és garanciát is vállalunk rá. Ez az extra szolgáltatás leveszi a vásárló válláról a kockázatot.
Sokan azt hiszik, ha egy ruhadarab használt, akkor az automatikusan semmit nem ér, pedig a ruháknál is van értékállóság.
Egy Ralph Lauren-pulóver például a „luxus” és az örök elegancia jelképe lehet, még sincs köztudatban, hogy megvásárolhatjuk használtan, kifogástalan állapotban, jóval kevesebb pénzért is.
Globálisan szerzed be a termékeket: Európa mellett Pakisztán is fontos kereskedelmi pont. Hogyan keverednek a magyar piacon az eredeti és hamis darabok az ázsiai piacról, és miből lehet megállapítani az eredetiséget?
Főleg külföldről szerzem be: Anglia, Spanyolország, Olaszország és Pakisztán. Kevesen tudják, de Pakisztán például a Y2K ruhák egyik globális gócpontja. Az biztosan nem titok, hogy szinte az összes új, márkás termékeket forgalmazó magyar cipőbolt és ruhabolt valójában Ázsiából szerzi a termékeit. Ott valamivel olcsóbb, és ott összpontosul a gyártás is.
Vannak olyan kapcsolataim is, ahonnan „gyári leftover”, vagyis egy minőségi szűrőn fennakadt vagy túlgyártásból megmaradt termékeket kapunk –
ezek olyan új ruhák, amelyek például egy apró esztétikai hiba, szinte láthatatlan, félrecsúszott öltés miatt nem kerülhettek a hivatalos márkaboltokba, így mi töredékáron tudjuk adni őket.
A Vinteden meghirdetett ruhák java részéről sejteni lehet, hogy nem eredeti, sok embert megvezetnek. Elméletileg figyelik és vizsgálják, viszont a gyakorlatban mesterséges intelligencia nézi át a hirdetéseket, és „bevizsgáltnak” minősíthet egy darabot. Ez nyilván olcsóbb, mint hogy embereket alkalmazzanak arra, hogy szakértő szemmel nézzék át a termékeket.
Az Y2K stílus az 1990-es évek végétől a 2000-es évek elejéig (kb. 1997–2004) tartó időszak divatjának és kultúrájának felelevenítése, amelyet a technológiai optimizmus, a futurisztikus elemek és a játékos, giccses csillogás jellemez. A Z generáció által újraélesztett trend kulcsdarabjai az alacsony derekú nadrágok, rövid topok, velúrszettek és élénk kiegészítők.
Mi a jellemző Magyarországon, működik-e kereskedelmi szinten minőség-ellenőrzés a használt ruhák piacán?
Mi csak márkás ruhákat árulunk, de követni kell a trendeket, és specializálódni. Nem tudnánk bálából dolgozni, mint más használtruha-boltok Magyarországon. Teljesen más egy ömlesztett turkáló, ahol az adományruhát vagy bálát beborítják a kosarakba, és más az, ahol már vállfázva várnak a darabok. Mind árban, mind válogatottságban van különbség.
Bár Magyarországon van kultúrája a turizásnak, mégis van hátulütője: óriási sorok kígyóznak az új áru érkezésekor a turkálók előtt hajnalban, és vérre menő harcok folyhatnak egy-egy darabért.
Ezt sokan csinálják, felkutatnak egy márkásabb, különlegesebb ruhát a turkálóban, majd később drágábban értékesítik Vinteden vagy bárhol máshol. Ha valaki kitanulja ezt a szakmát, és ráérez, hogy mi érhet többet másnak, megszerzi azt a darabot, majd továbbadja. Bár így sokszor azok nem jutnak hozzá a minőségi darabokhoz, akiknek valóban szükségük van rá, csak drágábban, mert erre rárakódik a viszonteladás profitja.
Lehet-e az időtálló ruhatár egyszerre önkifejezés és ellenállás a fast-fashion túlfogyasztásával szemben?
Én annak a híve vagyok, hogy jobb, ha az ikonikus és időtálló darabokból van kevesebb. Például a Ralph Lauren nem ad ki olyan poliészter pulóvert, amely olyan anyagokból lenne, mint a fast fashion megfelelőik, és akkor a Sheinről meg a Temuról ne is beszéljünk. Ez persze egyénfüggő, valaki nagyon szeret színesen és változatosan öltözni, és van otthon 150 felsője. A mai fiatalok látnak egy kész stílusirányzatot (pl. old money) TikTokon vagy Instagramon, aztán elhatározzák, hogy ők ebbe szeretnének belesimulni. Aki klasszikus old money darabokat vásárol, az mindig elegáns lesz. A közösségi oldalakon fel tud keresni inspirációkat, majd egy teljes gardróbot össze tud rakni az alapján.
Így biztosan nem lesz felhalmozás és stíluskatyvasz, minden darab összhangban lesz egymással.
Hozzáteszem, jó dolog, hogyha beleviszi mindenki az egyéniségét és a kreativitását az öltözködésébe, nem mindenkinek van szüksége ezekre az előre összeállított sablonstílusokra.
Hatalmas üzlet a sneaker, és ezt a Balázs Kicks eredményei is bizonyítják
A fiatalok körében az elmúlt években láthattuk már a „sneakerőrületet”. Érzékeled személyes tapasztalatból azt, hogy milyen erős a társadalomformáló erejük a viselt ruháknak?
Akkor még óriási hype-ja volt a cipőbiznisznek, a fiatalok bármennyi pénzt hajlandók voltak kifizetni, és bármennyit hajlandók voltak azért utazni, hogy legyen egy adott cipőjük (pl. egy Jordan). Abban az esetben a vásárló részéről jelentkezett egy akarás, hogy birtokolni kell egy drága cipőt.
Viszont pár év eltelt, és a sneakerpiac ilyen formája kihalóban van. Már ott is inkább a megfizethető árú darabok vannak túlsúlyban, nem csak a több százezres limitált sneakerek.
A közösségi média rengeteget befolyásolja azt, hogy mit hordunk, mihez mit veszünk fel és hogyan állítjuk össze. Ám ez toxikus társadalmi nyomássá válik, és elszaporodnak az olyan történetek, amelyekben a gyerekeket azért cikizik a suliban, mert nincsen százezres cipőjük. Szerintem itt a szülőknek nagy felelősségük van abban, hogy megtanítsák a gyerekeknek, hogy nem a ruha ára teszi az embert. Tudatosabban öltözködni meg tudatosabban vásárolni jó cél. Leginkább leleményességnek tartom, ha valaki ügyesen megszerezte olcsóbban az adott ruhát.
Milyen háttérmunkálatokat tartalmaz a használt second hand és vintage ruhák forgalmazása, és meg lehet-e határozni célközönséget?
A márkás használt ruhák esetében legtöbbször ugyanazt a terméket kapod meg, ugyanaz a márka van mögötte, azzal a különbséggel, hogy ez már volt előtte párszor máson. A különbség konkrétan az a rengeteg munka meg szortírozás, ami mögötte van. Amit egy márkás használtruha-bolt csinál, amögött rengeteg munka van a webshop üzemeltetése nélkül is, mint a közösségi médiajelenlét fenntartása, a beszállítók tesztelése, illetve nagyon komoly összegeket kell belefektetni.
Néha megkapjuk, hogy drága termékeket forgalmazunk, én viszont azokért a termékekért rengeteget fizetek a beszállítónak. Nyilván az egyik legnagyobb kiadás az a rengeteg idő, a sok-sok munkafolyamat, amit elvégzünk, mire kikerül a ruha a fogasra. Ezt meg kell fizetni. Viszont még így is a bolti ár töredékéért kaphatja a vásárló ugyanazt a terméket, miközben zölden vásárol.
Magyarországon az idősebb korosztálynál rossz előítélet fűződik a márkás használt ruhához is, hasonlóan a bálás turkálókhoz. Ez a fiataloknál vagy a nyitottabb gondolkodásúaknál egyáltalán nem ilyen negatív,
viszont nem titkolt célom hogy megreformáljam a használtruha-vásárlást, és bebizonyítsam, hogy nem jár semmiféle lemondással, ha a megfelelő helyről vásárolunk.
