Az energiaintenzív cégek továbbra is szenvednek az alacsony haszonkulcstól, még akkor is, ha az energiaárak rendkívül magas szintről csökkentek a maira. Az Európai Központi Bank (EKB) blogja ennek kapcsán az uniós ágazatok zöldítésének nehézségeit vizsgálta.

Nehéz a zöldítés, ha kevés rá a forrás / Fotó: AFP

A közelmúltbeli válság során az egekbe szökő energiaárak a legtöbb cég haszonkulcsát minden iparágban felemésztették. Belga adatok alapján sok cég visszanyerte nyereségességét, amikor az árak csökkentek, de az energiaigényes vállalkozások csak részben – olvasható az EKB blogjában. Ez azt is jelenti, hogy a cégeknek kevesebb pénze marad zöldberuházásaik finanszírozására, ami rossz hír az európai éghajlat-politikai célok elérése szempontjából. Ráadásul az energiaintenzív cégeknek fel kell készülniük arra, hogy az Európai Unió (EU) kibocsátáskereskedelmi rendszerének (ETS) teljes körű bevezetése után nőni fognak a szén-dioxid-kibocsátási költségeik. Honnan lesz tehát pénz a zöldátállás finanszírozására? A blog szerint az egyik forrás az állami, egy másik az a célzott támogatás, amelyet a hivatalba lépő Európai Bizottság nemrég javasolt az energiaintenzív szektor számára.

Egyenetlen volt a kilábalás a közelmúlt energiaársokkjából

Az energiaintenzív és más iparágak eltérően alkalmazkodtak az energiaársokkhoz. 2022-ben az egy dolgozóra jutó nominális eladások több mint 10 százalékkal nőttek, elsősorban a megnövekedett ráfordítások miatt, különösen az energiaintenzív ágazatokban. Amikor 2023-ban az energiapiacok normalizálódtak, az energiaintenzív cégek inputköltségei is jelentősen csökkentek az alacsonyabb energiaárak miatt. Ám hiába: az energiaintenzív iparágak haszonkulcsa nem állt helyre, csak a kevésbé energiafüggő cégeké.

Az európai szén-dioxid-adók sikerei és kihívásai

Az energiaintenzív cégek a mostaninál jobban ki lesznek téve a szén-dioxid-árak növekedései miatti költségnövekedésre is. Azáltal ugyanis, hogy az ETS rendszer pénzügyi terhet ró az ipari létesítmények és a légi közlekedés szén-dioxid-kibocsátására, várhatóan ösztönözni fogja az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiákba történő beruházásokat, és nyomást gyakorol az erősen szennyező cégekre, hogy alkalmazkodjanak, vagy kilépjenek a piacról.

Az ETS már bizonyította hatékonyságát az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésében. A megcélzott 2020-es időpontnál hat évvel korábban, már 2014-ben elérte kibocsátáscsökkentési célját. Tavaly a rendszer hatálya alá tartozó kibocsátások jelentősen, 16 százalékkal estek az előző évhez képest. Így a 2030-ra kitűzött csökkentés több mint háromnegyede (a 2005-ös szinthez képest) már megvalósult. Az energiaszektor, amelybe olyan cégek is beletartoznak, mint a gáz- és villamosenergia-szolgáltatók 2013 óta a kibocsátáscsökkentés éllovasává vált, ami nagyrészt két kulcstényezőnek köszönhető:

a gazdaságilag versenyképes megújuló energiaforrások széles körű elterjedésének
és a szénről a földgázra való átállásnak.

Figyelemre méltó, hogy a 2023-as kibocsátáscsökkentéshez 80 százalékban az energiaszektor járult hozzá. Ez azonban azt is jelenti, hogy egyre nehezebb lesz csökkenteni a kibocsátást az energiaszektorban. Ez pedig a feldolgozóiparra helyezi a reflektorfényt.

Az ipar lemaradt a zöldítésben

Az ipari szektor nem ért el hasonló fejlődést az elmúlt évtizedben. Ez részben a szabályozási különbségekből adódik. Például a feldolgozóipar ingyenes kibocsátási egységekhez jutott, továbbá kihívást jelentett számára zöldtermelésre való átállás és annak finanszírozása is.

Nem sokra elég a szén-dioxid-adó

Az ipar közelmúltbeli szén-dioxid-kibocsátásának csökkentése elsősorban az ipari termelés csökkenését tükrözi, nem pedig a szén-dioxid-hatékonyság javulását. Ezek a cégek túlnyomórészt köztes termékeket állítanak elő, így fémeket, vegyi anyagokat, cementet, papírt és üveget.

Ám az, hogy a kibocsátás a kisebb termelés miatt csökkent, ütközik az ETS azon céljával, hogy egyensúlyba kerüljön a kibocsátáscsökkentés és a folyamatos gazdasági növekedés.

Mivel pedig 2026-tól felgyorsul az ingyenes kibocsátási egységek megszüntetése, valamint nő a tényleges kibocsátás és az ingyenes kibocsátás közötti különbség, a cégek sokkal jobban ki lesznek téve a magasabb szén-dioxid-árak miatti költségnövekedésnek.

A szén-dioxid-adó potenciális finanszírozási forrás. E pénzek elsősorban a tagállamok nemzeti költségvetésébe folynak be, és adott esetben támogatják belőlük a vállalkozásoknak. Reális szén-dioxid-árakat feltételezve azonban ezek a bevételek valószínűleg nem elegendőek ahhoz, hogy a tagállamok jelentősen finanszírozzák ezeket a cégeket.

Összességében az energiaintenzív ipar haszonkulcsának folyamatos leszorítása megnehezíti ezeknek a cégeknek a beruházásaik finanszírozását. Kevesebb forrásuk lesz szén-dioxid-kibocsátást csökkentő fejlesztésekre is, emiatt nőhetnek a szén-dioxid-költségeik.

Jól hangzik az acélipar zöldítése, de sok a buktató