Több millió embert képez ki mesterségesintelligencia- (MI-) készségekre Indiában a Microsoft. Az amerikai techóriás az elmúlt évben az Nvidiához és az Amazonhoz hasonlóan jelentős hangsúlyt fektetett a mesterséges intelligencia fejlesztésére, ez pedig hatalmas fellendülést jelentett a vállalatnak: több mint 1 milliárd dollárra nőt ez alatt az idő alatt. A cégóriás 2023 végén 10 milliárd dollárt fektetett az OpenAI-ba, a ChatGPT-t fejlesztő vállalatba.
A Microsoft 2025-ig 2 millió embert segít felruházni MI-készségekkel Indiában
– mondta Satya Nadella vezérigazgató egy mumbai rendezvényen. A Forbes beszámolója szerint a vállalat arra számít, hogy a kormányokkal, nonprofit és vállalati szervezetekkel és közösségekkel közösen megtartott képzés segíteni fogja a jövőbeli munkaerőt, hogy „kiaknázhassa az MI-ben rejlő lehetőségeket”. Nadella egy évtizeddel ezelőtt vette át a Microsoft vezetését és akkor arról beszélt, hogy India „egyedülálló helyzetben van ahhoz, hogy az MI-vel kapcsolatos álmokat valóra váltsa”, és hozzátette, hogy a cégóriás elkötelezett amellett, hogy segítsen új lehetőségeket teremteni azzal, hogy megszünteti az ország munkaerőpiaci hiányát a mesterséges intelligencia területén.
„A mesterséges intelligencia most már tényleg karnyújtásnyira van. Ez hatással lesz a GDP-re is”– mondta Nadella, amikor vitaindító beszédet tartott Mumbaiban az iparág vezetői előtt. A vállalatok és az országok egyaránt küzdenek azért, hogy relevánsak maradjanak az egyre jobban teljesítő mesterséges intelligencia korszakában. A technológiai világ néhány legnagyobb alakja, köztük a Tesla társalapítója, az Apple társalapítója, Steve Wozniak és az OpenAI vezérigazgatója, Sam Altman arra figyelmeztetnek, hogy a mesterséges intelligencia az emberiség túlélésére is veszélyt jelent, és számos rosszindulatú módon vethető be.
A Microsoft lett a második cég, amely valaha is meghaladta a 3 ezermilliárd dolláros értéket a múlt hónapban.
Ez a siker egyértelműen azzal magyarázható, hogy az Nvidiához és az Amazonhoz hasonlóan nagy hangsúlyt fektetett a mesterséges intelligencia fejlesztésére, ez pedig hatalmas fellendülést hozott a redmondiaknak. A Microsoft fellendülésével szemben az Apple egyre inkább veszít az erejéből, amit többek között az iPhone-ok iránti kereslet csökkenése is okoz. A termék legnagyobb piacán, Kínában az idei első héten 30 százalékkal estek az eladások.