Kissé csökkentek a BMW-autógyár eladásai tavaly, összesen 2,45 millió autót szállítottak ki, 4 százalékkal kevesebbet az előző évinél – derül ki a vállalat hétfőn publikált éves jelentéséből.
A BMW márka értékesítése elérte a 2,20 millió autót, 2,3 százalékkal elmaradva a 2023. évitől. Ezzel szemben a BMW csoport érdekeltségeinél gyártott modellsorozatokból 206 ezret adtak el, 2,1 százalékkal többet, a Mini márkából pedig 245 ezret, 17,1 százalékkal kevesebbet.
Elektromos hajtásláncú modellből a BMW csoport tavaly 593 ezret értékesített, 4,8 százalékkal többet, teljesen elektromos járműből pedig 13,5 százalékkal többet, 426 ezret.
A BMW Group a kihívásokkal teli piaci körülmények között is növekedési pályán tudta tartani a teljesen elektromos (BEV) meghajtású járművek értékesítését. Ez tükröződik mind a teljesen elektromos járművek értékesítésének jelentős növekedésében, mind az új BEV-megrendelések egyértelmű emelkedésében Európában
– mondta Jochen Goller, a BMW AG igazgatótanácsának ügyfélszolgálati, márkaértékesítési tagja a Reutersnek. Azonban kijelentette: bíznak abban, hogy erős és kibővített termékkínálatukkal 2025-ben is fenntarthatják a BEV-eladások növekedését.
A csoport márkakínálatában szereplő Rolls-Royce eladásai 5,3 százalékkal csökkentek, 5712-re. Motorkerékpárból 0,6 százalékkal adott el többet a BMW, 210 ezret.
A DPA jelentése szerint a rivális német luxusautó-gyártók sem teljesítettek jobban.
Az Audinál, a Volkswagen konszern leányvállalatánál a kiszállítások 12 százalékkal, 1,67 millióra csökkentek 2024-ben. A Porsche, a Volkswagen másik leányvállalata 3 százalékkal alacsonyabb értékesítésről számolt be, 311 ezer jármű eladásáról.
A Mercedes-Benz Cars nemrég 3 százalékos csökkenést jelzett, bár a nyilvánosságra hozott 1,98 milliós eladási szám több ezer Smart márkájú járművet is tartalmaz. A furgonokkal együtt a Mercedes-Benz 2024-ben összesen 2,39 millió járművet értékesített, ami 4 százalékos csökkenés. A Mercedes-Benz az alapmárka személyautóiról nem közölt adatokat.
Újabb autóipari vállalatot ragadott magával a német csődhullám
Január 6-án fizetésképtelenségi eljárást kezdeményezett a vezetés. A szászországi Wheelscompany a legújabb autóipari vállalat, amely csődbe ment Németországban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.