A megkérdezett magyarországi vállalatok 50 százaléka nettó árbevételének emelkedésére számít az idén, az érintettek kétharmada 4–10 százalékos, 21 százalékuk pedig ennél is nagyobb növekedést vár – derült ki a Randstad 2025 HR Trends című kutatásából, amelynek az eredményeit hétfőn közölték.
A tavaly október és december között zajlott felmérésben csaknem 400, különböző iparágakban működő hazai vállalat felső vezetőit kérdezték meg:
A kutatásban a Randstad az Evalueserve globális piackutató és elemzőcéggel működött együtt.
Megállapították, hogy az ágazatokat tekintve az élelmiszeripari és a vendéglátási szektor a legbizakodóbb, de a kiskereskedelemben és a logisztikában tevékenykedő cégek többsége is árbevétele növekedésére számít. Ugyanis az alapvető fogyasztási cikkek folyamatos áremelkedése miatt bővülhet az élelmiszeripar, amelyet a kereskedelem és az áruk szállítmányozása is követ, igaz, az utóbbinál a benzinárak emelkedése jócskán „beleharap” a profitba.
Hosszú évek óta most először az építőiparban is többségben vannak a növekedést várók, az ő optimizmusuk pedig a tágabb gazdasági klíma változásának is indikátora lehet.
Bizakodásra adhat okot a cégeknek, hogy az üzleti kihívásokat tekintve az alacsonyabb inflációnak köszönhetően csökken a bérnyomás: a tavalyi felméréshez képest 8 százalékkal kevesebben jelölték meg kihívásként a megnövekedett bérköltségeket. Jelezték ugyanakkor, hogy ez továbbra is nagy jelentőségű, a válaszadók 70 százaléka említette.
A felmérés szerint tavaly és az idén is a válaszadók 30 százaléka nyilatkozott arról, hogy az év első felében létszámbővítést tervez. Az előző évben mért 17 százalékról idén 13 százalékra csökkent azoknak a cégeknek a száma, amelyek a távozókat nem pótolják. Létszámleépítést idén a megkérdezettek 10 százaléka helyezett kilátásba a tavalyi 7 százalék után.
Az iparágakat tekintve az IT- és telekommunikációs vállalatoknál, valamint az üzleti szolgáltatói cégeknél a legerősebb a létszámbővítési szándék. A munkakörök közül 2025-ben a legkeresettebbek a gyártásban dolgozók, a mérnökök, a sales- és az IT-szakemberek lesznek.
Arra is kitértek, hogy 2024-ben a felmérésben részt vevők 30 százaléka tervezett 11–15 százalékos béremelést, de végül 35 százalékuk emelte ennyivel a fizetéseket; a cégek 4 százaléka 16–20 százalékos emelést is megengedhetett, míg a cégek mintegy fele 6–10 százalékos emelést valósított meg.
Idén a válaszadók 96 százaléka tervezi emelni munkavállalói fizetését:
A Randstad a világ vezető HR-szolgáltatója, amely 39 piacon működik, és mintegy 40 ezer alkalmazottat foglalkoztat. Magyarországon 2004 óta van jelen, a hazai piacon több mint 400 partnerének nyújt teljes körű HR-szolgáltatást.
Figyelő TOP200: jelentősen nőtt a kétszázasok árbevétele – fotók, videó
Jelentős árbevétel-növekedésen mentek keresztül a TOP200 vállalatai, tíz év alatt bőven több mint duplájára nőtt az összforgalmuk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.