BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lebuktak a vasutasok, a MÁV-vezér totálisan kiakadt: „Nem valók közénk, szégyent hoznak ránk”

A MÁV csoport vezetője az érdi önkormányzat végzéséből értesült arról, hogy a vasút dolgozói illegálisan helyeztek ki hulladékot. A vezérigazgató azt írta, hogy elhatárolódnak az elkövetőktől.

„Az önkormányzati végzésből értesültem erről a szégyenteljes ügyről, amellyel kapcsolatban a következőket szeretném hangsúlyozni. Nem a MÁV megbízásából, nem a MÁV tudtával, nem a MÁV képviseletében, de sajnos a MÁV autójával szállítottak és helyeztek ki illegálisan hulladékot azok, akik mindezt elkövették” – írta Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezetője a Facebookon.

Lebuktak a vasutasok, a MÁV-vezér totálisan kiakadt: „Nem valók közénk, szégyent hoznak ránk / Fotó: Hegyi Zsolt, MÁV csoport / Facebook

A vezérigazgató azt írta, hogy elhatárolódnak az elkövetőktől. „Nem valók közénk, szégyent hoznak minden vasutasra” – írta. Hozzátette, hogy az illegálisan kirakott hulladékot elszállítják, a bírságot kifizetik, Érd önkormányzatától és lakosaitól pedig a szemetelők nevében is elnézést kérnek. 

„Mindezeken túl természetesen a részletes vizsgálatot is lefolytatjuk, és ha kell, újabb intézkedéseket hozunk, hogy a jövőben ilyesmi még kósza ötletként se fogalmazódhasson meg senkiben”– írta.  Hegyi Zsolt hozzátette, hogy 

a MÁV-nál ez nem fér bele, a vasutasoknak ez nem fér bele.

A szeptember elsején megtartott közlekedésinfón Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója elmondta, hogy a késett vonatok számának csökkenése miatt kevesebb pénzt kell kifizetniük késési biztosításként.

A csoport vezérigazgatója korábban úgy fogalmazott, hogy a MÁV-ra igaz, hogy „gyakran késik, de nem sokat”. Elmondta, a késő vonatoknak nagyjából a 10 százaléka van húszperces késés fölött: ez az összes vonatnak nagyjából a 3 százaléka. Nyáron ez az arány, amikor „minden sokkal nehezebb”, 4-5 százalék is lehet.

Hegyi Zsolt a közlekedésinfón közölte, hogy

nagyjából úgy látják, 800 millió és 1 milliárd forint közötti összeget kell majd összességében kifizetniük.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.