monti

Totális a káosz Olaszországban, Berlusconitól retteg a piac

Tragikomédia bontakozik ki Olaszországban a választások után: a baloldali Pier Luigi Bersani és Silvio Berlusconi volt kormányfő fej-fej mellett állnak. Ráadásul bármelyikük is nyer, szükségük lehet egy komikusra, aki heccpártjával ellopta a szavazatok negyedét.
2013.02.25. 21:25 Olvasási idő: 0 perc

Gőzerővel kampányolnak az olaszok

Szünet nélkül kampányoltak szombaton is a februári választásokon induló pártok vezetői: a centrum erőit vezető Mario Monti Milánóban, a balközép Demokrata Párt főtitkára, Pierluigi Bersani Torinóban, a jobbközép Szabadság Népe elnöke Silvio Berlusconi a televízióban beszélt híveihez.
2013.01.27. 09:19 Olvasási idő: 0 perc

Viszlát, Monti-kormány

A római parlament alsóháza pénteken megszavazta a szakértő miniszterek kidolgozta költségvetést, Mario Monti kormányfő pedig ennek nyomán este az államfői palotában benyújtja lemondását.
2012.12.21. 20:23 Olvasási idő: 0 perc

Még három év válság

Az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) mentőalap igazgatója, Klaus Regling szerint már csak pár év, és túl leszünk az euróövezeti válságon - írta a német Focus online hírportál.
2012.12.15. 13:18 Olvasási idő: 0 perc

Csak Berlusconit ne - Montinak szurkol a piac

Az ESM és az EFSF európai mentőalap vezetője, Klaus Regling az euróválság további éleződésének veszélyére figyelmeztetett az olasz kormányválság kapcsán. A piacok pánikkal reagáltak arra, hogy Mario Monti olasz miniszterelnök bejelentette lemondását, miután elveszítette a parlamenti többség támogatását.
2012.12.10. 13:21 Olvasási idő: 0 perc

Mario Monti: Az olaszok kedvéért vagyok itt

Folytatná a kormányfői munkát a tavaszi választások után is az olasz miniszterelnök. Erről a tavaly november 16-án, a lemondott Silvio Berlusconi utódaként miniszterelnöknek kinevezett Mario Monti a Corriere della Sera napilap vasárnapi számában nyilatkozott.
2012.11.11. 19:26 Olvasási idő: 0 perc

Burjánzó korrupció - Monti riadót fújt

Mario Monti olasz miniszterelnök riadót fújt az országban dühöngő korrupció miatt - irja a Neue Zürcher Zeitung (NZZ). Az olasz politikusok rekord magasságú javadalmazásuk ellenére gyakran a pártadományokat és a költségelszámolásokat is a személyes meggazdagodásukra használják fel, ahogy ez kitűnt a legújabb botrányból is.
2012.10.24. 13:30 Olvasási idő: 0 perc

Sokallja az adót az olasz ipar

Tiltakoznak az olasz kormány megszorító intézkedései ellen az iparvállalatok is. A gyáriparosok szövetsége, a Confindustria elnöke szerint "elviselhetetlen" az adónyomás.
2012.10.01. 07:36 Olvasási idő: 0 perc

Olaszország egész iparágakból szorulhat ki

Itália versenyképessége évről-évre csökken, ezért Mario Monti miniszterelnök az október 18-án tartandó euró csúcskonferencia előtt versenyképességi csomagot akar bemutatni Brüsszelnek - írja a Financial Times Deutschland (FTD).
2012.09.27. 15:16 Olvasási idő: 0 perc

Monti megregulázná a Fiatot, de pénzt nem ad

Az olaszországi gyártókapacitás biztosítása érdekében a római kormány a Fiat hóna alá akar nyúlni az értékesítési válságban. Azt követően, hogy az olasz konszern csúcsvezetése a hét végén találkozott Rómában Mario Monti miniszterelnökkel, az ipari minisztérium bejelentette, hogy munkacsoportot hoz létre, hogy megvizsgálja, miként erősítheti a Fiat a termelékenységét és az exportkapacitását.
2012.09.24. 11:51 Olvasási idő: 0 perc