Energia

Jön a halálos fagy Európában! Meghatározták, mennyire hűlhet ki a lakás, érdemes megfogadni

Meghatározták azt a hőmérsékletet, amely hosszú távon már egészségtelen a szakértők szerint az emberi szervezetre. 18 fokot minimum el kell érni.

Hiába az és az egyre aggasztóbb drágulás a fűtési piacon, nagyon nem érdemes a meleggel spórolni idén télen – állítják szakértők a Bloomberg cikkében. Van egy bizonyos szint, amelynél semmiképp sem szabad lejjebb engedni otthonunk hőmérsékletét, mert az már az egészségünkre is káros lehet, sőt, hosszú távon halált is okozhat. 

fázó nő
Fotó: Shutterstock

A téli időszakban ugyanis jóval többen halnak meg Európában, mint nyáron és nem csak az utcán kihűlők növelik a tragikus statisztikát. Az otthoni hideg sokkal inkább szedi áldozatait, ahol ha fagy nincs is, de elég alacsony a hőmérséklet ahhoz, hogy már káros legyen a szervezetre. 

Ezt támasztja alá az is, hogy arányaiban nem is a hidegebb országokban halnak meg leginkább ilyenkor, hanem a mérsékeltebb hőmérsékletű területeken. 

Portugáliában például több áldozatot szed a hideg, mint Finnországban, mert utóbbiban sokkal jobban szigeteltek a lakások. 

Ez ugyanis kulcsfontosságú, hiszen van egy határ, amelynél bármilyen drága is a fűtés, egyszerűen nem lehet hűvösebb a lakásokban. Ezt a brit szakértők 18 fokban határozták meg. Ennél hűvösebb otthonban tartózkodni huzamosabb távon már rendkívül káros a szervezetre: jelentősen növeli például a magas vérnyomás, a vérrögök és a szívroham kialakulásának kockázatát. 

Így próbálnak spórolni a németek a gázzal – eszement javaslatok terjednek a közösségi médiában

Nem minden ötlet jó, amelyik a közösségi médiában terjed.

Nem is a hipotermia, azaz a kihűlés, ami a legnagyobb veszély ilyenkor, hanem például némileg meglepő módon a kiszáradás

– mondta a portsmouth-i egyetem professzora, Mike Tipton. 

A kiszáradást ugyanis az okozza, hogy a szervezet ilyenkor óvintézkedésként lecsökkenti a véráramlás szintjét a test azon részein, ahol kisebb a zsírréteg, így például a végtagokban. Ez a csökkentés viszont a belső szerveknél vérnövekedéssel jár, így a veséknél is, amelyek nagyobb működési fokozatba kapcsolnak, így sűrű vizelésekre kényszerítik az embert. Ha pedig nincs megfelelő folyadékpótlás, akkor a szervezet könnyen kiszáradhat. 

Lakossági gázrezsi: bonyolult kiszámolni, de egyszerű csökkenteni

Sokkal olcsóbb lehetne a számla, ha a felhasználók tisztában lennének a súlyozási kulcs jelentőségével.

Ezért is fontos, hogy legalább 18 fok megmaradjon a lakásokban éjszakára is, mert ez a minimum hőmérséklet, amelyben a szervezet biztonságosan tud működni alvás közben is. 

 

 

hőmérséklet fűtés időjárás
Kapcsolódó cikkek