BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Ontja az áramot a piacra az új fehérorosz atomerőmű

A fehéroroszországi atomerőmű 2. blokkja is kereskedelmi üzembe állt, ami egyben azt jelenti, hogy az első, Oroszországon kívüli, VVER-1200-as blokkokkal létesült atomerőmű immár teljes kapacitással termel.

Kereskedelmi üzemben működik a fehéroroszországi Asztravecben épülő atomerőmű 2. blokkja is. A létesítményt fővállalkozóként a Roszatom mérnöki divíziója, az Atomsztrojexport (ASZE) tervezte és építette. A szerződés szerint a kereskedelmi üzem november 2-i kezdetétől a Roszatom a jótállás időtartama alatt szavatolja a blokk berendezéseinek üzemképességét – olvasható a Roszatom közleményében.

Már két blokkal termel a hálózatra az asztraveci atomerőmű.
Fotó: Roszatom

A blokkot először 2023. május 13-án kapcsolták rá Fehéroroszország villamosenergia-hálózatára, majd június 19-én a névleges szintre emelték a teljesítményét. A blokk 2023. november 1-jéig már kétmilliárd kilowattóra áramot termelt. Két egysége, amelyek együttes teljesítménye 2400 megawatt, Fehéroroszország energiaszükségletének 40 százalékát biztosítja, ezzel a világ élvonalába került az atomenergia nemzeti energiamixen belüli részaránya alapján.

A Roszatom elégedett a fehérorosz projekttel

„A fehérorosz atomerőmű VVER-1200-as reaktorral működő 2. blokkjának kereskedelmi üzemkezdete azt jelenti, hogy ez az atomerőmű lett a külföldön épülő 3+ generációs orosz atomerőművek közül az első. (...) A projekt sikeres megvalósítása az orosz és fehérorosz szakemberek összehangolt munkájának eredménye. Meggyőződésem, hogy a Belarusz Atomerőmű példaként szolgál a Roszatom potenciális külföldi partnerei számára is. A jelenlegi legkorszerűbb és legbiztonságosabb VVER-1200-as blokkok épülnek Bangladesben, Magyarországon, Egyiptomban, Törökországban és Kínában” – idézi a közlemény Vitalij Poljanyint, az Atomsztrojexport alelnökét, aki egyben a belorusz projekt építési igazgatója. Az atomerőmű 3+ generációs VVER-1200-as blokkjai megfelelnek a fukusimai atomerőmű balesete után megnövelt biztonsági követelményeknek is. 

Aktív és passzív biztonsági rendszerei révén ellenállnak az összes lehetséges külső és belső hatásnak.

A VVER-1200-as blokkok közül négy Oroszországban (kettő a novovoronyezsi atomerőműben, kettő pedig a Leningrád II. atomerőműben üzemel) a két fehéroroszországi blokkal együtt a Roszatom már hat referenciablokkal rendelkezik. A megvalósítás különböző szakaszában van tucatnyi hasonló egység Bangladesben, Magyarországon, Egyiptomban, Törökországban és Kínában.

Fehéroroszországban a legfrissebb, 2023. májusi közvélemény-kutatás adatai szerint az ország lakosságának 72,8 százaléka támogatja az atomerőmű létesítését és működését, továbbá 57,8 százaléka meg van arról győződve, hogy az atomerőműnek köszönhetően javul az ország energetikai helyzete.

Döntően külföldön épít atomerőművet a Roszatom

A Roszatom mérnöki divíziója az orosz atomenergetikai ipar négy vezető vállalatát egyesíti: az Atomsztrojekszportot (Moszkva, Nyizsnyij Novgorod, oroszországi és külföldi leányvállalatok), az Atomenergoprojektet, az összevont tervezőintézetet (moszkvai, Nyizsnyij novgorodi, szentpétervári vállalatok, oroszországi és külföldi projektintézetek, vállalatok, kutatószervezetek), illetve az építőipari leányvállalatokat. A divízió a rendelésállománya és a világszerte egyidejűleg épülő atomerőművek száma alapján világelső. Rendelésállományának 80 százaléka külföldi projekt.

Az ASZE csoport kiégett nukleáris üzemanyag-, valamint nukleárishulladék-feldolgozó létesítményeket is tervez, épít. A csoport kifejlesztette a bonyolult mérnöki projektek megvalósítását segítő Multi-D projektirányítási rendszert, amely lehetővé teszi a költségek, a határidők tervezését és pontos betartását, illetve a minőség biztosítását.

A világon ma 106 olyan atomerőművi létesítmény készült orosz tervek alapján, ezek közül 80 blokk VVER (nyomott vizes) típusú. A Roszatom rendelésállománya 10 országban 33 VVER típusú blokkra terjed ki, ezek a megvalósítás különböző szakaszában vannak.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.