
Egyre többen sarcolnák meg az egynapos turistákat külföldön
Belépődíjat szednének a turistáktól a Barni-felvidéken található festői szépségű svájci Lauterbrunnenben. Az önkormányzat már egy munkacsoportot is felállított a feladat elvégzésére.

A helyieket egyre inkább aggasztja a kiránduló tömeg által hátrahagyott szemét mellett az is, hogy nem mindenki hagy pénzt a szálláshelyeken és az éttermekben.
A közel 2600 fő lakosú település utcái zsúfolásig megtelnek járókelőkkel és autókkal a szezonban. Ilyenkor több ezerre tehető azoknak a látogatóknak a száma, akik csak azért hajtanak át a falun, hogy megnézzék a híres Staubbach-vízesést.
A turisták készítenek egy szelfit, és már tovább is állnak
A díjfizetés csak azokat a turistákat érintené, akik egy napra autóval érkeznek, és még aznap távoznak is – számolt be a tervekről a Házipatika és néhány turisztikai oldal.
Az önkormányzat 5 és 10 svájci frank, átszámítva mintegy 2 és 4 ezer forint körüli belépődíjban gondolkodik, amit egy okostelefonos applikáción keresztül lehetne befizetni.
Velencében például egy pilotprogram keretében április 25-től július 25-ig 5 eurót kell fizetni azoknak látogatóknak, akik reggel 8:30 és 16 óra között érkeznek a városba, és még aznap távoznak is.

Velencében mentesek az adófizetés alól
- a belföldi lakosok,
- az ott éjszakázó vendégek,
- a diákok és
- a 14 éven aluli gyermekek.
Nem éri meg kockáztatni, aki bliccel, 300 eurós bírságot is kaphat
Velence az évi mintegy 15 millió látogatóval a világ egyik leglátogatottabb turisztikai célpontja. A tömegturizmus ugyan rengeteg bevételt hoz a városnak, de nagyon sok gondot is okoznak a látogatók.
A svájci Lauterbrunnen nem az egyetlen, amely az olaszországi Velence példáját követi a belépőjegy bevezetésének tervével. Hasonló intézkedésre szánta el magát az ugyancsak a Berni-felvidéken fekvő Iseltwald is.
Iseltwald nem belépőjegyet, hanem szelfidíjat szed. Annak, aki a tónál, idilli környezetben szeretne magáról fotót készíteni, öt frankot kell fizetnie
– írja a Turizmus.com.
Internetes források szerint Lauterbrunnen szépsége ihlette a Gyűrűk Ura íróját, J. R. R. Tolkient is regénye megírására. Ennek és az Instagramnak köszönhetően nagyon népszerű lett a település a közösségi médiában. A Berni-felvidékre évente több millió turista zarándokol el a világ minden tájáról. Világszerte pedig már több mint hatvan turistaparadicsom vezetett be hasonló intézkedést.




