BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Mary Barra töltőn hagyja a General Motorst, de csökkenti a feszültséget

Az elektromos átállás forszírozása helyett a realitások talajára tér vissza a General Motors, amely forrásai átcsoportosításával és befektetőbarát intézkedésekkel igyekszik visszaszerezni az autó- és a részvénypiac bizalmát.

Minden egyes ezután legyártott autó árára vetítve 575 dolláros tételt jelent az az öt évre szóló megállapodás, amelyet a szeptember közepén indított bérsztrájk miatt kell kiköhögnie a General Motorsnak (GM), illetve annak, aki a világ harmadik legnagyobb autógyártójának széles kínálatából választ magának új járművet.

general motors
A General Motors igyekszik a részvényesek kedvében járni. Fotó: AFP

Ezt a 2028-ig összesen 9,3 milliárd dolláros költséget jelentő becslést szerdán tette közzé a detroiti autógyártó számos más, a befektetők számára kedvező hírrel együtt. A GM vezetése belátta, hogy nem érdemes mindent feltennie az elektromos átállásra, a piac nem elég érett egy ilyen radikális változásra. 

Különösen úgy, hogy a fejlesztési és gyártási költségek horribilis összege nem egyhamar térül meg, miközben az erre fordított pénz a hagyományos, belső égésű motorokkal szerelt járművektől vonja el a forrásokat, ezek pedig még jó tizenkét évig biztosan velünk maradnak, addig szabadon forgalmazhatók például az Egyesült Államokban. 

Az olyan úttörő technológiákba sem érdemes zsákszám önteni a pénzt, amelyek nem piacérettek, vagy olyan mértékben vannak kitéve a szabályozói akaratnak, mint a GM robotaxikat gyártó leányvállalata, a Cruise. Itt vissza kell venni a költéseket, ahogy a villanyautókat gyártó üzletágban is.

Kevesebb profitból többet osztanak szét

A költségek elszabadulása a nyereségen is nyomot hagy, ennek megfelelően a GM korábbi, az idei üzleti évére 9,3–10,7 milliárd dolláros sávba várt adózott profitját a 9,1–9,7 milliárdos tartományba süllyesztette. 

Számításaik szerint üzemi szinten 1,1 milliárd dolláros nyereségkiesést okozott a sztrájk hat hete az emiatt le nem gyártott autók révén, további 200 millió dollár pedig a béralku idei évre vonatkozó negatív hatásaként jelenik meg majd az eredménykimutatásban.

A hathetes sztrájk a General Motors idei üzemi profitját 1,3 milliárd dollárral csökkenti.
Fotó: AFP

A profitfigyelmeztetéssel egyidejűleg a GM komoly gesztust tett a türelmetlenkedő részvényesek felé. A cégvezetés úgy döntött, hogy a részvényeseknek kifizetendő negyedéves osztalék mértékét 9 centről 12 centre emeli 2024-től, egyszersmind 10 milliárd dollár értékben részvény-visszavásárlási programot is hirdet az árfolyam megfelelő szintre hozása céljából. 

Ez betalált, a GM részvénye a bejelentésekre 9,8 százalékkal erősödött, 

s ahogy lenni szokott, felfelé húzta a szektortársakat is. A Fordnál 4,3 százalékos, a Chryslert birtokló Stellantisnál pedig 4,8 százalékos erősödést mértek. 

Ugyanakkor a GM 31,72 dollárig felszaladt árfolyama még mindig alatta van a szeptember 15-i 33,66 dollárnak, amelynél az autóipari dolgozókat tömörítő reprezentatív szakszervezet, az UAW sztrájkfelhívást adott ki.

Végre jó hírekkel is elő tudott állni a Barra & Co., a váltás jó irányba történt, fontos és jelentős lépést tettek előre ahhoz, hogy sínre tegyék ismét a General Motors szerelvényét

– lelkendezett Daniel Ives, a Wedbush Securities elemzője, utalva Mary Barra elnök-vezérigazgatóra és csapatára, akik az álmok világából a realitások talajára értek. A GM első embere az elemzői konferenciahíváson ismertetett módosult stratégiájukkal kapcsolatban azt mondta, hogy a szakszervezetekkel kötött megállapodással öt évre bebiztosították magukat, világos jövőképet vázoltak fel, olyat, amelyben a beruházások megtérülési mutatói javulnak, hatékonyságuk nő, s ennek köszönhetően folytathatják a részvényesi érték, s vele a tulajdonosoknak járó visszatérítések tervbe illeszkedő növelését.

Relatív árfolyammozgások 2023-tól
Stellantis, Ford, General Motors
 

Erre bizony szükség is van, hiszen azt maga Barra is elismerte, hogy a részvényárfolyam mindenki számára csalódást jelentő szinteken jár, s bő 15 százalékkal marad el a GM tőzsdére történt 2010-es visszatérésekor regisztrált kurzustól. 

A GM előretekintő P/E- (árfolyam per egy részvényre eső várt nyereség) mutatója jelenleg 4,4, azaz a részvény befektetői szemmel olcsónak tekinthető, szemben a 6,3-es rátával jellemzett Forddal és a 8,8-en álló Toyotával. A Tesla 66-os P/E-rátája külön kategóriát képez e téren. A nyereség alakulásában döntő tényező, hogy a GM mennyire tudja visszafogni a kiadásait. 

Az év elején kétmilliárd dolláros megtakarítási célt tűztek ki az év végére, ezt júliusban további egymilliárd dollárral toldották meg. 

Ötezer dolgozójuk közös megegyezéssel történt kiszervezése révén egymilliárd dollárt tudtak megtakarítani. A sztrájk szomorú következményeként csaknem kétezer dolgozójukat küldték el a Kansas állambeli Fairfaxben lévő összeszerelő üzemükből. 

A robotaxi egy ideig nem vállal fuvart

Kényszerűségből spórolnak a Cruise nevű leányvállalatuk által menedzselt robotaxiprogramon is, miután Kalifornia állam a vezető nélküli szolgáltatás tesztelését októberben átmenetileg betiltotta a járművek okozta forgalmi duók és a balesetek miatt. 

August,10,,2019,San,Francisco,/,Ca,/,Usa,-
A General Motors leánycége, a Cruise finanszírozását több százmillió dollárral csökkentik.
 Fotó: Shutterstock

A Cruise-nál is elbocsátások jönnek, a 2016-ban megvásárolt startup eddig több mint nyolcmilliárd dollár veszteséget okozott a GM-nek, s csak az idei harmadik negyedévben 700 millió dolláros mínusz „van a számláján”.

Mary Barra biztos abban, hogy a tesztelések újraindulhatnak, mihelyt a hatóságokat is meg tudják győzni a robotaxik továbbfejlesztett biztonsági szolgáltatásaival, ám azt is világossá tette, hogy a jövő évtől erre az „úri huncutságra” több százmillió dollárral kevesebbet fognak költeni.

Akkugondok lassítják az e-autógyártást

Ami az elektromosautó-üzletágat illeti, itt is gyökeres változások lesznek Barra ígéretei szerint. A GM 2025-re már egy számjegyű üzemi profitrátát céloz meg, itt a saját fejlesztésű Ultium akkumulátorok beszerzésével, összeszerelésével adódtak problémái a GM-nek. A béralku egyébként ezt is érinti, az akkucellák kilowattonként három dollárral drágulnak a megállapodás következményeként.

Mary Barra, a General Motors elnök-vezérigazgatója a villanyautók gyártásán is profitot akar látni.
 Fotó: AFP

Az elektromos autók gyártását „jelentősen” növelni fogják, mihelyt ezek a problémák rendeződnek, és a piaci árcsökkenés nem lesz még durvább. A Cox Automotive adatai szerint az Egyesült Államokban forgalmazott villanyautók fogyasztói ára átlagosan 22 százalékkal csökkent egyetlen év alatt. 

A kereslet dinamikus növekedésében egyrészt a még mindig magas áruk, másrészt a kamatemelések következtében megdrágult finanszírozásuk játszotta a főszerepet, a reálkeresetek csökkenéséről már nem is szólva.

Akkugyártás: a detroiti hármak is behódoltak a CATL-nek

A General Motors és a Ford után utolsóként a Stellantis adta be a derekát, és kötött partneri megállapodást a Debrecenben gigagyárat építő CATL-lel. A piacvezető kínai társaság olcsó LFP-akkumulátorokat szerel majd össze számára a „valahol Európában” megépülő újabb gyárában.

 


 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.