Hetek óta arról beszélnek az ukrán fegyveres erők, hogy ellentámadást indítanak az ország oroszok által elfoglalt déli területein. Egy magas rangú katonatiszt a BBC-nek azt mondta, hogy a 

terveik szerint néhány héten belül visszafoglalják Herszon városát.

 Hozzátette: nem egy nagyszabású hadműveletet indítanak, hanem kisebb drónegységeket vetnek majd be.

UKRAINE WAR / SLOVIANSK
Fotó: Virginia Nguyen Hoang / AFP

Az ukrán erők első számú csapásmérő eszközévé a drónok váltak. Már a háború kitörésének az elején is ezekkel a pilóta nélküli repülőkkel érték el a legnagyobb sikereiket, mostanra pedig egyre inkább a drónokra építik az offenzívákat. A BBC újságírója meghívást kapott egy ukrán dróncsapat bázisára, ahol megfigyelhette a drónpilótákat bevetés közben. A beszámolója szerint a pilóta távolról irányítja a drónt az orosz állások felett, miközben a monitoron keresztül pásztázza a terepet. Amikor észrevesz egy lövészárokba rejtett páncélozott üteget, küldi az információt a tüzérségnek, amely csapást mér a területre. 

Ukrajna demilitarizálná a zaporizzsjai atomerőművet, közben a legrosszabbra készül

Az oroszok Harkivot, az ukránok pedig Herszont bombázták le. Egy ukrán jelentés szerint Ukrajna áll a krími robbanások mögött. Zelenszkij elnök ma találkozik az ENSZ főtitkárával és Erdogan elnökkel.

A drónpilóták bázisa az orosz vonalaktól mindössze három kilométerre található, hogy minél mélyebben berepülhessenek az inváziós erők fölé. A BBC cikkében szereplő csapat hívójele Maverick, a Top Gun című film alapján. A csapatnak az a küldetése, hogy drónjaikkal megkeressék a célpontokat és a koordinátákat továbbítsák a tüzérségnek.

Drone operation training centre for Ukrainian military
Fotó: Kaniuka Ruslan / AFP

„Ez a tüzérség, a csúcstechnológia és a stratégiák háborúja. A katona továbbra is fontos szerepet játszik a harcban, de a siker azon múlik, hogy ki küldi jobb helyre a rakétáit” – mondta a déli területek védelméért felelős vezérőrnagy, Dmitro Marcsenko. Hozzátette, hogy ma már nem úgy működik a háború, mint a második világháborúban, amikor az egyik nagy sereg nekirohant a másiknak.

Az amerikai nagy hatótávú fegyverek kiegyenlítik a mérleget a harcban. Oroszország az ukrán információk szerint legalább 22 ezer katonát csoportosított át délre, a Kijev által sokat hangoztatott ellentámadás megfékezésére. Azonban a túlerő nem feltétlenül jelent előnyt, ha az ukránok a HIMARS rendszerekkel és az M270-es többszörös rakétavetőkkel mérnek csapást mélyen a front mögött. Ennek ellenére 

az ukrán sereg szerint még több ilyen eszközre van szükségük, hogy felvehessék a harcot az orosz tüzérséggel.

Mind ezekkel együtt Marcsenko vezérőrnagy úgy véli, hogy heteken belül visszafoglalják Herszon városát. A tiszt szerint az egyetlen esélyük, hogy a távoli csapásokkal feltörik a statikus orosz védelmet, és kimozdítják az ellenséget a jól védhető pozíciójából.

Pontosan ezzel a céllal hangolták össze a tüzérség és a drónpilótacsapatok munkáját. 

Ezeket kombinálva az ukrán sereg képes zavart kelteni a nagy létszámú orosz seregben, és kisebb csoportokra osztani az erőiket anélkül, hogy nyílt konfrontációba kerülnének az ellenséggel.

Marcsenko arról beszélt, hogy ezzel a stratégiával két hét alatt több mint húsz lőszerraktárt semmisítettek meg Herszon régióban, miközben parancsnoki, irányítóközpontokat és stratégiailag fontos hidakat is el tudtak pusztítani. A vezérőrnagy a BBC cikke szerint utalt rá, bár nyíltan nem monda ki, hogy a krími légitámaszpont és lőszerraktár felrobbanása is a hadműveletükhöz tartozott. Ukrajna hivatalosan tagadja, hogy köze lenne a Krím félszigeten lévő robbanásokhoz.

A Maverick csapat vezetője elmondta, hogy az oroszok már kezdenek hozzászokni a drónok által vezérelt tüzérségi hadműveletekhez, és tudják, hogy egy-egy csapás azt jelenti, hogy valószínűleg a közelben van egy drónpilótaegység. Ilyenkor véletlenszerűen kezdik el bombázni a front menti területet. Ezek a csapások pedig egy egész egység végét is jelenthetik.