Az Európai Parlamentet egy gyenge, titokban működő etikai bizottság ellenőrzi, ami nem elegendő ahhoz, hogy a képviselők gyanús ügyeit megfelelő módon ellenőrizze, ezért az uniós ombudsman szerint azonnali reformokra van szükség – írta a Politico.

Fotó: AFP

Az Eva Kaili nevével fémjelzett brüsszeli korrupciós botrány, amely az Európai Parlament volt és jelenlegi képviselőit, civil szervezeteket, valamint külföldi hatalmakat is érintett, rávilágított arra, hogy az unió törvényhozó testületében nincsen megfelelő ellenőrzés, amely az ilyen eseteket megakadályozhatná. Az egyetlen ilyen szerv a parlament etikai bizottsága, amely azonban kis létszámú és gyenge a 705 fős testülettel szemben.

A Katargate nyomán meg kell erősíteni az Európai Parlament azon bizottságát, amelynek feladata az EP-képviselők magatartásának ellenőrzése

– mondta Emily O’Reilly uniós ombudsman hétfőn Roberta Metsolának, a parlament elnökének.

Az ombudsman egy nagyrészt pozitív hangvételű levelet küldött Metsolának, amelyben örömmel fogadta a korrupció kitakarítására irányuló eltökéltségét, és megdicsérte az általa javasolt 14 reform egy részét. Kiemelt pozitívumként megemlítette a szigorú türelmi időszak bevezetését a lobbizni kívánó exképviselők ellen. O’Reilly szerint azonban egy pontra nagyobb hangsúlyt kell helyezni, mégpedig a parlament etikai bizottságára.

Az öt képviselőből álló tanácsadó bizottság ellenőrzi, hogy a törvényhozók betartják-e az etikai kódexet. A bizottság tagjait az elnök nevezi ki, és abban segítenek neki, hogyan szankcionálják a szabályokat megszegő képviselőket. Ők nagyrészt titokban működnek, évente pedig csak egy jelentést tesznek közzé, amelyben még a megbüntetett képviselők neveit sem kell közzétenniük.

Az ombudsman szerint az öttagú bizottság nem elegendő a 705 képviselő ellenőrzésére, titkos működésükkel nem tudják felhívni a figyelmet a belső problémákra, tanácsadói jellegük pedig ellehetetleníti a szabálysértésekre adott gyors, erős reakciót. O’Reilly szerint csak így lehet biztosítani, hogy az Európai Parlament független maradjon.

Nem meglepő módon Metsola terve már most ellenállásba ütközik a magas rangú képviselők részéről, míg a baloldalról nyíltan támadták a javaslatokat. Az EU-ombudsman arra szólította fel az EP elnökét, hogy minél előbb tegye közzé a reformok következő lépéseit, hogy azokat minél előbb végre lehessen hajtani.

Brüsszeli korrupciós botrány: a Katargate után sem kérnek az átláthatóságból az EP képviselői

Ha a testület nem szedi össze magát, a jövőben újabb korrupciós botrányokról fogunk hallani.