Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter azt mondta, hogy Volodimir Zelenszkij elnök felkérte, hogy maradjon jelenlegi posztján azt követően is, hogy súlyos korrupciós botrány sújtotta a minisztériumát.

Arra a kérdésre, reméli-e, hogy az elkövetkező hónapokban folytatja védelmi miniszterként, Reznikov azt válaszolta:
Igen, ez az elnököm döntése volt.
A The Guardian beszámolója szerint Reznikovnak, Ukrajna egyik nemzetközileg ismertebb alakjának a helyzetét hevesen kezdték találgatni, miután kiderült, hogy a védelmi minisztérium az élelmiszerek szupermarketbeli árának kétszeresét vagy háromszorosát fizette a fronton lévő csapatok ellátásáért.
Egyik helyettese a múlt hónapban lemondott a vádat követően, amit a minisztérium cáfolt. Két másikat kedden elbocsátottak. Reznikov kedden három új helyettest nevezett ki, köztük Olekszandr Pavliuk altábornagyot, aki rövid ideig Kijev régió kormányzója volt az orosz invázió első napjaiban. Korábban a Világgazdaság is megírta, hogy irtózatos méreteket ölt a korrupció az ukrán hadseregben: 150 ezerért megúszható a front, kétszázezerért pedig eltávot is lehet venni.