
Az EU lesz a házigazdája az örmény–azeri béketárgyalásoknak
Örményország és Azerbajdzsán vezetői a hét végén Brüsszelben tartanak megbeszéléseket, és egyre biztatóbbak a jelek, hogy a két fél az évtizedek óta tartó erőszakos konfliktus után végre aláírhat egy tartós békét – írta a Politico.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Ilham Alijev azerbajdzsáni elnököt és Nikol Pashinyan örmény miniszterelnököt fogja vendégül látni, a tárgyalások pedig várhatóan május 13-án kezdődnek el, bár a hivatalos napirendet még nem tették közzé.
Az örmény–azeri kapcsolatokat normalizálnunk kell, ezért Brüsszelben egy háromoldalú találkozót rendezünk, amelyen a múlt heti washingtoni béketárgyalásokat fogjuk folytatni
– nyilatkozta az Európai Bizottság szóvivője.
A két volt szovjet köztársaság külügyminiszterei hosszú idő után először, a hónap elején találkoztak egy Antony Blinken amerikai külügyminiszter által szervezett tárgyaláson.
A tartós békemegállapodásra irányuló felhívások a közelmúltban a közös határ mentén lezajlott erőszakos összecsapások sorozata után erősödtek meg, mindössze két és fél évvel azután, hogy a vitatott Hegyi-Karabah régióért vívott véres háborúban örmény és azerbajdzsáni katonák ezrei vesztették életüket.
A területi integritás kérdése a tárgyalások napirendjének élére került, és a múlt hónapban Pashinyan jelezte, hogy Jereván kész elfogadni Azerbajdzsán szuverenitását Hegyi-Karabah felett.
Egy tartós béke a Kaukázus stabilitása mellett az Európai Unió számára is fontos, és a béketárgyalás sikere hozzájárulhatna ahhoz, hogy a két ország csatlakozzon az Oroszország elleni nyugati összefogáshoz.





