Az oroszok egy hatalmas dróntámadással megsemmisítettek egy ukrán olajraktárat Rivne megye Dubno körzetében – erről a terület kormányzója, Vitalij Koval írt a Telegram-csatornáján.
A kormányzó azt írta, hogy a támadás az éjszaka folyamán történt, augusztus 10-én. A közösségi médiában egy videót is megosztott, amelyen az látszik, ahogy a háttérben lángol a raktár.
Áldozatokról nincs hír.
Koval elmondta, hogy 45 mentő és 14 jármű dolgozik a helyszínen, illetve egy tűzoltóvonatot is kivezényeltek.
A terület nem mérgező, és sugárzásnak sincs jele – írta a kormányzó, aki azt is hozzátette, hogy
a területet evakuálják.
Rivne megye Nyugat-Ukrajnában található, a fehérorosz határ közelében. A támadás azért is aggasztó, mivel a megyében található egy atomerőmű is.
2023 júliusában az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij látogatást tett a Rivne Atomerőműben, hogy tárgyaljon a térséget érintő biztonsági fenyegetésekről.
Új irányba kezdett el támadni az orosz hadseregUkrán források szerint a Harkiv megyei Kupjanszk lett az oroszok fő célpontja. A támadók megpróbálhatnak benyomulni a városba. |
Folytatódik a drónháború
Ukrajna szintén drónokkal támadta Oroszországot. Az orosz védelmi minisztérium jelentése szerint augusztus 10-én éjszaka a légvédelem 11 drónt lőtt le Szevasztopol felett.
A jelentés szerint két drónt hagyományos fegyverekkel lőttek le, a maradék kilencet pedig az „elektronikus hadviselési felszereléssel” hatástalanítottak. A drónok mind a Fekete-tengerbe csapódtak mielőtt elérték volna a kikötővárost.
Az ukránok egyre gyakrabban hajtanak végre dróntámadást Moszkva és a Krím félsziget ellen. Bár az orosz főváros esetében csak minimális károkat tudnak okozni, a Krímen már sikerült értékes célpontokat eltalálni. Ilyen volt például a krími Csonhár-híd, amelynek az elvesztésével a az orosz erők csak fronthoz közeli Herszon megyén keresztül tudnak utánpótlást szállítani a déli csapataiknak.
Zaporizzsjai atomerőmű: megszűnt a fővezeték áramellátása
Az orosz megszállás alatt álló zaporizzsjai atomerőműben az éjjel megszűnt a 750 kilovolt feszültségű külső fővezeték áramellátása – közölte csütörtökön az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhoatom állami vállalat.
Észtország még több fegyvert küld Ukrajnának
Főleg kézifegyverekből és lőszerekből álló újabb katonai segélyt küld Ukrajnának Észtország. "Támogatnunk kell Ukrajnát a folytatódó orosz agresszió elleni harcban. Újra megtaláltuk a módját, hogy segítsünk Ukrajnának" – fogalmazott Hanno Pevkur hadügyminiszter.
Evakuálják a Kupjanszk környéki települések lakosait
Az ukrán hatóságok az orosz ágyúzások egyre fokozódó hevessége miatt az Ukrajna keleti felében lévő Harkiv megyei Kupjanszk város környékén fekvő 37 településről megkezdik a lakosok kényszerevakuálását – közölte Kupjanszk katonai közigazgatása csütörtökön a Telegramon.
Barbarizmusnak tartja Oroszország ukrajnai háborúját a Yandex társalapítója
Barbarizmusnak nevezte csütörtökön Arkagyij Volozs, az orosz Yandex technológiai óriásvállalat társalapítója Oroszország Ukrajna elleni háborúját, pár nappal azután, hogy az orosz médiában és közösségi platformokon élesen bírálták a háborúval kapcsolatos megjegyzései és Oroszországtól való elhatárolódása miatt.
Beigazolódott az ukránok aggodalma: Kupjanszk irányába törtek előre az oroszok
Kedvezőbb állásokat foglaltak el az orosz hadsereg rohamosztagai Kupjanszk körzetében, miközben ebben a taktikai irányban nyolc ukrán támadást vertek vissza – jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a csütörtöki hadijelentést ismertetve. Konasenkov szerint az itt és más frontszakaszokon meghiúsított ukrán támadási kísérletek során a másik fél mintegy hatszáz katonát veszített.
Ukrán külügyminiszter: „Kijev katonai ereje növekszik, miközben Oroszországé csökken"
Kijev nem hajlandó közvetlenül Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalni – jelentette ki Dmitro Kuleba a Corriere della Sera című olasz lapnak. Döntőnek és pozitív politikai üzenetnek nevezte Kína részvételét a Dzsiddában rendezett nemzetközi találkozón.
melyen az ukrajnai béke lehetőségeiről volt szó.
Oroszországnak kémkedett a Bundeswehr egyik alkalmazottja, letartóztatták
Oroszországnak folytatott kémkedés gyanúja miatt letartóztatták a német hadsereg (Bundeswehr) beszerzési hivatalának (BAAINBw) egyik munkatársát – közölte csütörtökön a szövetségi legfőbb ügyészség.
Német vezető politikus: meg kell javítani az Északi Áramlat gázvezetéke
Meg kell javítani az Északi Áramlat gázvezetéket, és újra kell indítani az atomerőműveket Németországban – jelentette ki Michael Kretschmer, a német szövetség szászországi tartományának miniszterelnöke. A Handelsblatt című újságnak adott interjújában úgy vélekedett, hogy a németországi villamosenergia-áraknak olyan szintre kell csökkenniük, hogy a helyi termelés és egyéb piaci tevékenység ismét versenyképessé váljon.