Nem indulhat az oroszországi elnökválasztáson a háborúellenes Jekatyerina Duncova
Az orosz legfelsőbb bíróság szerdán jóváhagyta azt a döntést, amely megtiltotta Jekatyerina Duncova volt televíziós újságírónak, aki ellenzi Oroszország ukrajnai háborúját, hogy részt vegyen a márciusi elnökválasztáson. A központi választási bizottság tagjai szombaton egyhangúlag megszavazták Duncova jelöltségének elutasítását, arra hivatkozva, hogy „számos jogsértés” volt a pályázata alátámasztására benyújtott dokumentumokban.

Fotó: Vera Savina / AFP
A jelöltségre pályázó újságírónő a Telegram üzenetküldő alkalmazáson tett bejegyzésében megerősítette, hogy a döntés elleni fellebbezését a legfelsőbb bíróság elutasította.
Jekatyerina Duncova volt regionális törvényhozó egy „humánus” Oroszországról szóló elképzelését hirdette, amely „békés, barátságos és kész a tisztelet elve alapján mindenkivel együttműködni”.
A fellebbezés elvesztése után Duncova közölte, hogy saját politikai pártja létrehozásán fog dolgozni, amely a „békét, a szabadságot és a demokráciát” fogja képviselni.
A hadiállapot ellenére is megtartják a választásokat az Ukrajnától elcsatolt területekenAz oroszországi elnökválasztásokat az elcsatolt ukrán régiókban is megtartják, a hadiállapot ellenére. Abban az esetben, ha a biztonsági helyzet indokolja, elhalasztják a voksolást. Oroszország attól tart, hogy Nyugatról szervezett beavatkozás készülhet a választásokba. |
Duncova felkérte a liberális Jabloko politikai párt vezetőit, hogy állítsák őt jelöltnek, de a párt alapítója, Grigorij Javlinszkij ezt az elgondolást hűvösen fogadta – írta az AP amerikai hírügynökség.
Közvélemény-kutatások szerint az újraválasztásáért induló hivatalban lévő orosz elnök,
Vlagyimir Putyin 80 százalék körüli támogatottságot élvez jelenleg a megkérdezettek körében.
Ella Pamfilova, a központi választási bizottság vezetője szombaton azt mondta, hogy eddig 29-en jelöltették magukat az elnökválasztásra.
Oroszországban március 15–17. között tartják az elnökválasztást.



