Ifjú titánt, űrhajóst vagy rutinos vén rókát is választhat elnökhelyettesnek Kamala Harris
Találgatásokba kezdett az egész világ arról, hogy ki lesz a demokraták elnökjelöltje azután, hogy Joe Biden, az Amerikai Egyesült Államok elnöke július 21-én, vasárnap bejelentette, nem vállalja, hogy jelöltként részt vegyen az elnökválasztáson. A realitások azt mutatják, az alelnök lehet a befutó, és erről is rengeteg sajtótalálgatás jelent meg. A Bloomberg viszont már azt vette sorra, ki lehet majd Kamala Haris alelnöke.

Röviddel Biden bejelentése után Kamala Harris már közölte, hogy elindul a demokraták elnökjelöltségéért, Biden pedig támogatásáról biztosította helyettesét.
Donald Trump kampánycsapata már fokozta a Harris elleni támadásokat, ebből is látszik, hogy a republikánusok őt tekintik Biden „örökösének”. Most az a nagy kérdés, hogy kit kér fel alelnöknek.
A Bloomberg összeállításából kiderült, hogy van köztük
- űrhajós,
- háborús veterán,
- főügyész,
- nyíltan meleg
- és ultragazdag lobbista is.
Ők a legesélyesebb alelnökjelöltek:
A szigorú kormányzó
Gretchen Whitmer (52) 2019 óta Michigan kormányzója. A politikus arról lett hírhedt, hogy szigorú karantént rendelt el a koronavírus-járvány idején. Népszerűségét jelzi, hogy 2022-ben könnyedén újraválasztották. Népszerűsége miatt régóta pletykálták, hogy potenciális elnökjelölt lehet. Whitmer egyszer emberrablók célkeresztjében volt, a nyomozás végére több mint egy tucat férfit tartóztatott le az FBI.
A feladatom ezen a választáson ugyanaz marad: mindent megteszek a demokraták győzelméért és Donald Trump megállításáért
– mondta a politikus vasárnap az X-en.

Az üzletkötő
J. B. Pritzker (59) illinois-i kormányzó a demokraták egyik kulcsszereplőjévé nőtte ki magát az elmúlt években. Családi vagyonát – mintegy 4,3 milliárd dollárt – felhasználja jelöltek és különböző társadalmi ügyek támogatására.
Hatalmát és befolyását arra is felhasználta, hogy a jövő hónapban szülővárosában, Chicagóban nagy eséllyel megnyerje a Demokrata Nemzeti Konventet, ami hatalmas gazdasági fellendülést jelenthet majd a város és az állam számára.
Kalifornia kormányzójához, Gavin Newsomhoz hasonlóan ő is nyilvánosan támogatta Bident, de július közepén sokat sejtető nyilatkozatot adott:
„Nem tetszik az, ahol tartunk.”
A politikus mindig megjegyzi azt is, hogy Trump elítélt bűnöző és megrögzött hazudozó.

A fiatal sztár
Josh Shapiro (51) 2023 óta Pennsylvania kormányzója. A politikus feltörekvő ifjú titánként nőtte ki magát egészen addig, hogy felmerüljön a neve mint lehetséges alelnök. Az állam korábbi főügyészeként felkeltette az ország figyelmét, és sikerrel harcolt Trump állítása ellen, miszerint elcsalták a 2020-as választásokat.
A politikus lenne a második zsidó származású alelnökjelölt, bár az első, Joe Lieberman connecticuti szenátor vereséget szenvedett Al Gore-ral szemben. Az is köztudott, hogy Shapiro Harrist támogatta az elnökválasztáson.

A „déli”
Andy Besheart (46), Kentucky népszerű kormányzóját tavaly novemberben újraválasztották egy olyan államban, ahol Donald Trump nevére is sok választó elégedetten csettint. Beshear dicséretet kapott a koronavírus-járvány és a pusztító áradások és tornádók kezeléséért.
Alacsony munkanélküliséget hozott munkája az államban, és a gazdasági fejlődés is jól látható volt.

A szegény emberek Robin Hoodja is leendő elnökjelölt
Wes Moore-t (45), Maryland első fekete kormányzóját a Demokrata Párt egyik legfényesebb csillagának tekintik, és
gyakran emlegetik jövőbeli elnökjelöltként.
Szorosan és sikeresen együttműködött a Fehér Házzal, miután a Francis Scott Key híd Baltimore-ban összeomlott, rövid időre növelve országos ismertségét. Moore katonatisztként Afganisztánban is szolgált, mielőtt a Fehér Ház munkatársaként szolgált Condoleezza Rice akkori külügyminiszternél. Megfordult a Wall Streeten, dolgozott a Deutsche Banknál és a Citigroupnál. Később vezette a Robin Hood Alapítványt, egy nonprofit szervezetet, amely a szegénység enyhítésére törekszik New Yorkban. Órák kérdése, hogy hivatalosan is kijelentse: Harrist támogatja.

A kabinettag
Pete Buttigieg (42) amerikai közlekedési miniszter elnökválasztási kampányt folytatott 2019-ben és 2020-ban az Indiana állambeli South Bend polgármestereként.
Ő lenne az első nyíltan meleg férfi, akit alelnöknek jelölnek.
Kormányzati posztja révén nagyobb ismertségre tett szert, mint néhány elődje, igyekezett végigvinni Biden infrastrukturális tervét, valamint nagy horderejű bírálatokat fogalmazott meg a Boeing és más közlekedési társaságok felé.

Az űrhajós
Mark Kelly (60), Arizona szenátora, az egykori űrhajós rendkívül népszerű az államban. Élete nem mentes a tragédiától: 2011-ben Tucsonban követtek el sikertelen merényletet felesége, Gabrielle Giffords kongresszusi képviselő ellen. Az élelmiszer-kereskedésben végrehajtott támadásban hat ember vesztette életét, Giffords fejlövést kapott.
A felesége elleni merénylet után Mark Kelly kiállt a fegyvertartás szigorítása mellett.
A 2019-es szenátusi választási kampányának fókuszában a klímaváltozás, az egészségügy, a felsőfokú tanulmányok lehetőségei és a bevándorlás kérdései állnak.

A hűséges kaliforniai
Gavin Newsom (56), Joe Biden egyik leghűségesebb harcostársa végig támogatta Bident a június 27-i vita óta is. Republikánus elődje, Arnold Schwarzenegger szerint a kaliforniai kormányzó által irányított elnökválasztás erőtlen.
Hatalmasat égett Biden a vitán – már arról suttognak, hogy ne ő legyen a jelöltTeljes a pánik az elnök támogatói körében a katasztrofális vita után. Biden nem cáfolta, hanem megerősítette a korával kapcsolatos aggályokat. |
Bár azt mindenki elismeri, hogy Newsom nagy horderejű kormányzó, ám még saját állama szavazóinak csaknem egyharmada sem tudta, ki ő, vagy pedig nem volt róla véleménye a július eleji Bloomberg News-Morning Consult-közvélemény-kutatásban. Ez azt jelzi, hogy folyamatosan országot kéne járnia a kaliforniai választók előtt, ám erre már csak néhány hónapja van. Newsom már vasárnap támogatta Harrist.
