BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Lázár János nem szégyelli, hogy a mosdók felújításával foglalkozik – videó

Az összes MÁV-Volán csoport mosdóját felújítják. Lázár János szerint emiatt sokan kritizálják.

„1200 mosdója van a MÁV-Volán csoportnak és föl kell újítani minden mosdót. Ez a helyzet, nekem ez jutott” – fogalmazott vasárnap Lázár János a Hír TV-ben.

Az összes MÁV-Volán csoport mosdóját felújítják. Lázár János szerint emiatt sokan kritizálják / Fotó: Lázár János / Facebook

Az építési és közlekedési miniszter ezt arra mondta, amikor Bayer Zsolt szakpolitikai kérdésekről akarta kérdezni, és Lázár úgy hivatkozott magára ironikusan, hogy ő „a kormány budiügyi minisztere”, úgyhogy „óvatosan” járják körbe a témát. 

Nagyon sokan kritizálnak és gúnyolnak ezzel és próbálják azt mondani, hogy nem ez az igazi probléma

– mondta a miniszter. Hozzátette, hogy ha a MÁV-Volán csoport szolgáltatást nyújt, akkor az utasok nem csalódhatnak a minőségben, de sajnos még mindig van 250 olyan mosdó, amely nem komfortos.

„Én ezt nem szégyellem, sőt aki ezt lenézi, akkor az nem engem néz le, hanem az embereket. 

Ez a budai, úri, fiatalos arrogancia nézi le a vidéki Magyarországot, ahol a munkába, iskolába igyekvőnek valóban ez probléma” – jelentette ki a miniszter. A megjegyzésével ismét Vitézy Dávidnak, a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetőjének üzent, aki korábban úgy fogalmazott, hogy „maradnak a késő vonatok, régi járművek, de legalább tisztább lesz a WC.”

A miniszter egy korábbi közlekedési infóján bejelentette, hogy a MÁV csoport összes mosdóját felújítják 2026. január elsejéig. Lázár János ismertette, hogy a MÁV-nál jelenleg ezer mosdó van, ebből összesen háromszáz darab lett felújítva az évek alatt. A miniszter bejelentése szerint azonban 

mindegyik vasútállomáson található mosdót rendbe kell tenni, illetve a buszpályaudvarokon lévő, mintegy száz darab nyilvános WC-t is felújítják.

Lázár közölte, hogy a Mol-benzinkutak rendszeréhez hasonló megoldást vezetnek be: 

a nagyobb pályaudvarokon a mosdók használata fizetős lesz, de a MÁV csoport utasai ingyen használhatják, akár applikációval, akár érvényes jeggyel vagy bérlettel. 

„Tehát a felújított mosdóért fizetni kell, kivéve annak, aki a MÁV utasa” – foglalta össze. 

Pár hete a közlekedési és építésügyi minisztérium megosztotta a MÁV-Volán csoport első teljesen felújított mosdóját. A felújított kelenföldi mosdó használatáért 300 forint kérnek el, az nem derült ki, hogy a korábbi ígértnek megfelelően a jeggyel, bérlettel rendelkező utasok mentesülnek e a fizetés alól.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.