BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Városnyi ember életét követeli a klímaváltozás Európában

Súlyos viharok, árvizek sújtották Európát az elmúlt években és éghajlatilag szétszakadt. Európa csaknem felén rekordmagas volt az éves hőmérséklet, mint ahogy a tengerfelszín hőmérséklete is rekordot ért el és átlag felett alakult. A klímaváltozás miatt akár harmincezren is meghalhatnak évente.

Európa a világ leggyorsabban melegedő kontinense, miközben országait szélsőséges időjárás és rekordhőmérséklet sújtotta 2024-ben – állapította meg több mint száz tudós és szakértő részvételével, az ENSZ időjárási szervezetének, a Meteorológiai Világszervezetnek a vezetésével (WMO) és az Európai Unió klímaváltozást figyelő szolgálatának, a Copernicusnak (C3S) a közreműködésével kiadott éves klímajelentés.

Danube river overflows in Budapest, klímaváltozás
A klímaváltozás következtében súlyos viharok, árvizek sújtották Európát az elmúlt években / Fotó: Kurucz Árpád / REUTERS/Anadolu

A viharok gyakran rendkívül súlyosak voltak, az árvizek pedig 2013 óta nem voltak ennyire kiterjedtek, legalább 335 emberéletet követeltek és mintegy 413 ezer embert érintettek a jelentés szerint. A szakértők megállapították, hogy az éghajlati viszonyok között 

szembetűnő kelet-nyugat kontraszt alakult ki, míg keleten rendkívül száraz és meleg körülmények uralkodtak, addig a nyugati részeken meleg, de csapadékos volt az időjárás.

A tudósok szerint Európa az egyik olyan régió a világon, ahol az előrejelzések alapján a legnagyobb mértékben nő az árvízveszély, és ha a globális felmelegedés eléri a 1,5 fokot, a szélsőséges hőség évi 30 000 halálesetet okozhat Európában.

Celeste Saulo, a WMO főtitkára hangsúlyozta, hogy „ez a jelentés rávilágít arra, hogy Európa a leggyorsabban melegedő kontinens, a szélsőséges időjárás és az éghajlatváltozás súlyos hatásait tapasztalja”. „A hőmérséklet-emelkedés legkisebb mértéke is számít, mert fokozza az életünket, a gazdaságot és a bolygót fenyegető kockázatokat” – mondta Saulo.

A jelentés szerint az európai folyóhálózat 30 százaléka lépte át tavaly a „magas” áradási szintet, 12 százalék pedig már a „súlyos” mértéket is elérte.

Az eredmények azt is kimutatták, hogy a kontinens csaknem felén rekordmagas volt az éves hőmérséklet, a tengerfelszín hőmérséklete pedig szintén rekordmagas volt, 0,7 Celsius-fokkal az átlag felett. Az átlaghőmérséklet különösen meredek emelkedést mutatott a Földközi-tengeren, ahol 1,2 Celsius-fokkal mértek többet az átlagosnál. A kontinens más részein pedig az „erős”, „nagyon erős” és „extrém hőstresszel” jellemezhető napok száma a második legmagasabbnak bizonyult a feljegyzésekben.

Students,Celebrating,The,Last,School,Day,Taking,Ritual,Shower,In
Dél-Európában a hőség követelt életeket / Fotó: Shutterstock

Közép-Európa a világ azon régiói közé tartozik, ahol a gleccserek a leggyorsabban zsugorodnak, ezért az ENSZ az idei évben a gleccserek megőrzésére szólított fel. A jelentés a megújuló energiaforrások terén elért eredményeket is vizsgálta, és megállapította hogy a tiszta villamosenergia-termelés 2024-ben rekordot ért el, meghaladva a korábbi, 2023-as 43 százalékos rekordot is, ami tükrözi Európa dekarbonizációs erőfeszítéseit. Florence Rabier, a C3S főigazgatója az adatok tükrében az ellenálló képesség növelésének fontosságára hívta fel a figyelmet.

Szeptemberben Portugáliában az erdőtüzek miatt egy hét alatt mintegy 110 ezer hektárnyi terület égett le, a becslések szerint Európában 42 ezer embert érintettek az erdőtüzek. A szélsőséges hidegek tekintetében azonban rekordalacsony volt azon napok száma, amelyeken legalább „erős hidegstressz” volt tapasztalható. Az európai szárazföldek azon területe, ahol három hónapnál (90 napnál) kevesebb fagyos nap volt, szintén a valaha mért legnagyobbnak bizonyult. A kutatók minden európai régióban jégveszteséget tapasztaltak, a Skandináviában és a Svalbard szigeteknél (Spitzbergák) található gleccsereknél pedig a legnagyobb mértékű tömegveszteséget regisztrálták.

Globális megatrendek, körkép 2025 elején – 2. rész

Nemzetünk jövője szempontjából is óriási jelentősége van annak, hogy állunk a megatrendek megértésével, és milyen válaszokat fogalmazunk meg a megatrendek által felmerülő globális kihívásokra, illetve az azokból származó regionális és országspecifikus probléma- és kihíváshalmazra. Folytatjuk a megatrendek ismertetését.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.