BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Lázár János fogadta a világ egyik legbefolyásosabb vezetőjét – személyes kérdéssel fordult Erdogan elnökhöz

Recep Tayyip Erdogan török elnököt fogadta Lázár János Ferihegyen.

„Újra diplomáciai küldetésen” – írta Lázár János a Facebook-oldalára szerda délelőtt.

Lázár János fogadta Recep Tayyip Erdogan török elnököt
Lázár János fogadta Recep Tayyip Erdogan török elnököt / Fotó: Lázár János / Facebook

Az építési és közlekedésügyi miniszter azt írta a posztjában, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnököt fogadta Türk Államok Szervezetének Informális Csúcstalálkozója alkalmából. 

„Magyarországnak meg kell erősítenie közvetítő szerepét Kelet és Nyugat között, ennek a találkozónak a szervezési feladatait elvégezni egy jó lépés ebbe az irányba” – fogalmazott a politikus. Hozzátette, hogy

Erdogan elnöknél érdeklődött a mezőhegyesi ajándék, Főúr hogylétéről is. 

Recep Tayyip Erdogan 2023 végén járt utoljára Magyarországon, a magyar miniszterelnök egy lóval lepte meg a török államfőt, az ajándékozásról Lázár János is beszámolt: elárulta, hogy a Főúr névre hallgató ló a Mezőhegyesi Ménesbirtokról származik.  

Főurat Törökországba szállították, az ajándékról Orbán Viktor kormányfő személyesen döntött. A Mezőhegyesi Ménesbirtok javaslatát kérte, nekik pedig Főúrra esett a választásuk. 

Szakérő becslések szerint egyébként a ló értéke legalább 5-10 millió forint. 

Később Lázár János, aki a Mezőhegyesi Ménesbirtok kormánybiztosa, arról számolt be, hogy Főúr egy török állami ménesben lett elhelyezve. Azonban a török elnök jelezte, hogy a ló magányos, ezért a terv, hogy egy fiatal kancát is keresnek neki. Egyelőre nem derült ki, hogy a magyar állam küldött-e további lovat a török elnöknek.

 

Budapesten rendezik a Türk Államok Szervezetének informális csúcstalálkozóját

Lázár kedden Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnököt fogadta a Liszt Ferenc repülőtéren. Május 20–21-én Budapesten rendezik meg a Türk Államok Szervezetének informális csúcstalálkozója.

Orbán Viktor miniszterelnök meghívására részt vesz Recep Tayyip Erdogan, a Török Köztársaság elnöke, Ilham Aliyev, az Azerbajdzsáni Köztársaság elnöke, Shavkat Mirziyoyev, az Üzbég Köztársaság elnöke, Kassym-Jomart Tokayev, a Kazah Köztársaság elnöke, Sadyr Zhaparov, a Kirgiz Köztársaság elnöke, valamint Kubanychbek Omuraliev, a Türk Államok Szervezetének főtitkára.

Magyarország mint megfigyelő ország elsőként szervezhetett meg ilyen csúcstalálkozót a Türk Államok Szervezetének története során.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.