Több mint 800 hamis menedékkérelem, 11 millió cseh korona kár és letartóztatás – ez az eredménye annak a bűnszervezet gyanúját is felvető ügynek, amelyben egy ukrán férfi és nő éveken át húzott hasznot az ukrán menekülteket támogató rendszerből Csehországban – értesült a KISZó.
A cseh rendőrség nyomozása szerint a brnói gazdasági bűnözés elleni osztály leleplezte azt az ukrán párt, akik szervezetten szállították Csehországba a „papíron” menekültként nyilvántartott személyeket. Az érkezők hamis lakcímigazolásokkal regisztráltak, majd bankszámlákat nyitottak, amelyekre megkapták a menekülteknek járó pénzügyi támogatásokat.
Jelenleg körülbelül 368 ezer ukrán menekült él Csehországban, amely a támogatási rendszer kihasználását lehetővé tette a csalók számára. A trükk egyszerű volt: a pénz megérkezése után az „új menekültek” visszatértek Ukrajnába, a bankszámláik viszont továbbra is aktívak maradtak. A pár rendszeresen visszatért Csehországba, bankkártyákkal felvette a támogatásokat, a pénz egy részét visszaadta az érintetteknek, a többit pedig megtartotta magának.
A hatóságok akkor csaptak le a csalókra, amikor újra beléptek az országba. Az elfogásukkor 74 bankkártyát, 12 mobiltelefont, készpénzt és egy autót foglaltak le, összesen mintegy 2,5 millió korona értékben.
Az ügyészség tájékoztatása szerint a csalás legalább 11 hónapon át folyt, és összesen 830 esetben nyújtottak be támogatási kérelmet. A férfi egykori vámosként, a nő pedig tanárként, mellékállásban pedig fitneszedzőként dolgozott Ukrajnában. A bíróságon mindketten beismerték tettüket.
Az ügyészség 6,5 év börtönt kér a férfire, és 5,5 évet a nőre, ugyanakkor a kár megtérítése és a megbánás enyhítheti a büntetést.
A jogerős ítéletet augusztus közepére várják. A rendőrség nem zárja ki, hogy a háttérben nagyobb bűnszervezet állhat.
Az EU meghosszabbítaná az ukrán menekültek ideiglenes védelmét
Az orosz–ukrán háború elől menekülők védelmét eredetileg 2022 márciusában vezették be, az Európai Unió egy évvel hosszabbítaná meg a programot. A döntés világosan mutatja, hogy Brüsszel nem számít a konfliktus gyors lezárására.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.