A külügyi és külgazdasági miniszter szerint Budapest egy esetleges Putyin–Zelenszkij-találkozó helyszíneként „hihető” módon merült fel a sajtóban.
Szijjártó Péter a Harcosok órája nevű YouTube-csatornán emlékeztetett, hogy az orosz–ukrán háború kitörése után három nappal telefonon beszélt Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel és Andrej Jermakkal, az ukrán elnöki hivatal vezetőjével.
„Minkettőjüknek elmondtam, hogy Magyarország békét szeretne, mielőbb szeretnénk, hogy ez a háború véget érjen (…) és felajánlottam, hogy ha a békét elhozó, a háborút lezáró párbeszédhez helyszínt keresnek, akkor Magyarországra bármikor jöhetnek” – jelentette ki a miniszter.
Hozzátette, hogy nagyon kevés olyan ország van a nyugati világban, amely az elmúlt három és fél évben fenntartotta azt a képeségét, hogy „egyszerre tud korrekt, kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszédet folytatni az Egyesült Államok és Oroszország vezetőjével is”.
Én most nem ismerek olyan európai politikust Orbán Viktoron kívül, aki egyformaképpen tud beszélni Donald Trumppal és Vlagyimir Putyinnal is
– mondta Szijjártó.
A politikus szerint ez óriási teljesítmény, mert mindez egy óriási nyomásgyakorlás ellenében történt meg, hiszen a magyar kormány végig azt képviselte, hogy a diplomáciai kapcsolatokat fenn kell tartani Moszkvával ahhoz, hogy a háborút le lehessen zárni.
A külügyi és külgazdasági miniszter hozzátette, hogy „Budapest jó hely, Magyarország jó hely, ezt mindenki tudja”, tehát ez is lehet egy oka, hogy helyszínként felmerült az ország. Hangsúlyozta, ha kell, akkor Magyarország segít biztosítani a megfelelően tisztességes, biztonságos körülményeket egy béketárgyaláshoz.
Korábban arról is írt a sajtó, hogy a Trump–Putyin-tárgyalás helyszínként is felmerült Magyarország, de végül Alaszkában történt meg a találkozás. Később Trump bejelentette, hogy a Fehér Házban tartott megbeszélésen több európai vezetővel és az ukrán elnökkel egyeztetett Ukrajna biztonsági garanciáiról.
A Trump–Zelenszkij-csúcstalálkozó után közölte: telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal is, és előkészületben van egy Putyin–Zelenszkij-találkozó, amelyhez később ő maga is csatlakozna.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.