BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Előre megüzenték Brüsszelből: ma leszámolnak Orbán Viktorral, nem akarják, hogy Zelenszkij dühös legyen – erre készülnek Ursula von der Leyenék a sorsdöntő EU-csúcson

Az Európai Unió állam és kormányfői Brüsszelben találkoznak. Orbán Viktor kemény csatára számít a csütörtöki EU-csúcson. Több unió vezető kemény fellépést szeretne a magyar miniszterelnökkel szemben.

Fontos, több kérdésben sorsdöntő EU-csúcsot rendeznek csütörtökök. Az Európai Unió állam-és kormányfői Brüsszelben találkoznak, hogy tárgyaljanak többek között az Barátság kőolajvezeték lezárása miatti ukrán olajblokádról, illetve a Ukrajnának nyújtandó 90 milliárd eurós hitel folyosításának a magyar vétójáról. A mostani az utolsó EU-csúcs az áprilisi magyarországi parlamenti választások előtt.

Orbán Viktor és Ursula von der Leyen
Európai Unió, EU, EU-csúcs
Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke / Fotó: Kisbenedek Attila / AFP

A Politico szerint az elmúlt évtized nagy részében Orbán Viktor sikeresen saját akaratához igazította az Európai Unió napirendjét azzal, hogy fontos ügyekben vétózott, és most ismét erre készül. A lap szerint azzal, hogy a magyar miniszterelnök azzal fenyegetőzik, hogy megakadályozza az Ukrajna számára nyújtandó, decemberben általa még jóváhagyott 90 milliárd eurós hitelt, átlépett egy vörös vonalat Brüsszellel szembeni fellépésében. Ezzel olyan elszámoltatásnak teszi ki magát az EU részéről, amelyre akár már röviddel a magyar választás után sor kerülhet.

Az Európai Unió eddig óvakodott egy komolyabb összecsapástól Magyarországgal, ez a megfontolt számítás a választás után könnyen megváltozhat. Ekkorra ugyanis az Orbán kampánynarratíváját erősítő hatásoktól való félelmet felválthatja azaz igény, hogy eltántorítsák a többi vezetőt a magyar kormányfő erős módszereinek másolásától – árulták el a Politiconak névtelenül nyilatkozó uniós diplomaták és tisztviselők.

„Magyarország viselkedése új mélypontot jelent” – mondta a csütörtöki Európai Tanács ülése előtt Jessica Rosencrantz, Svédország Európa-ügyi minisztere. Arra a kérdésre, hogy Stockholm fontolóra venné-e jogi eszközök alkalmazását Magyarországgal szemben, beleértve az EU-szerződés 7. cikkének bevetését Budapest szavazati jogának felfüggesztésére, így válaszolt: „Abszolút, nyitottak vagyunk rá.”

Fellépne Orbán Viktorral szemben az EU

Az továbbra is nyitott kérdés, hogy az EU pontosan mit tenne Orbán Viktor megfékezésére. Eddig lehetetlennek bizonyult megszerezni 26 tagállam támogatását a 27-ből egy, Budapest ellen indított 7. cikk szerinti eljáráshoz. Ugyanakkor más jogi lehetőségek, például az uniós források még szigorúbb jogállamisági feltételekhez kötése, már napirenden vannak, ahogyan az is, hogy Orbánt bíróság elé vigyék a hitel akadályozása miatt – mondták a diplomaták a Politiconak.

A héten korábban, a külügyminiszterek zárt ajtók mögött tartott brüsszeli ülésén Johann Wadephul német külügyminiszter világosan jelezte, milyen kevés türelme maradt már az EU-nak Magyarországgal szemben: három, a Külügyek Tanácsának megbeszéléseiről tájékoztatott diplomata szerint figyelmeztetett, hogy Budapest obstrukcióját többé nem lehet eltűrni.

António Costa, az Európai Tanács elnöke, aki az uniós vezetői csúcstalálkozók előtt az Orbánnal való egyeztetés fő felelőse, február 23-án küldött levelében keményebb fellépést helyezett kilátásba a magyar miniszterelnökkel szemben. A levél arra figyelmeztetett, hogy azzal, hogy Magyarország visszalépett a hitel támogatásától, megsértette az EU lojális együttműködésének elvét, amivel jogi következményeknek tette ki magát.

Azonban az Európai Tanács egyik tisztviselője a Politiconak azt mondta, hogy a Budapest elleni per ötletét elvetették, mert az Európai Unió Bíróságának eljárása túl sok időt venne igénybe, az EU-nak pedig rövid távú megoldásra van szüksége az Ukrajnának szánt hitel ügyében.

Orbán Viktor szerda este megüzente Zelenszkijnek, mi vár rá csütörtökön Brüsszelben: sorsdöntő EU-csúcs jön

„Nem járulhatok hozzá, hogy Zelenszkij kizsarolja belőlünk, hogy Magyarország leváljon az olcsó orosz energiáról. Ezt holnap Brüsszelben én nem is fogom megengedni” – ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök országjárásának dunaújvárosi állomáson szerda este. A kormányfő már csütörtök reggel Brüsszelbe utazik.

Mint ismert, január 27. óta nem jön a Barátság kőolajvezetéken olaj Magyarországra, bár az ukránok szerint ennek műszaki okai vannak, műholdfelvételek és titkosszolgálati információk alapján más okok lehetnek a háttérben. A magyar kormány határozott állítása, hogy a legfelső szinten született döntés a vezeték újraindításának blokkolásáról, azzal a céllal, az ukránok beavatkozzanak a magyar választási kampányba és megbuktassák a kormányt.

A kabinet az ukrán blokádra válaszul blokkolja az Ukrajnának nyújtandó 90 milliárd eurós hitel folyósítását, illetve a 20. szankciós csomagot. A miniszterelnök korábban azt is mondta, hogy nem tárgyal a kérdésben, hanem erőből fogja megoldani, amit azzal indokolt, hogy az ukránok hamarabb fogynak ki a pénzből, mint mi az olajból.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.