Javult tavaly a legnagyobb hazai árufuvarozó vasúttársaság, a Rail Cargo Hungaria Zrt. (RCH) gazdálkodása. Tőkeellátottsági mutatója például 4,51 százalékkal, eladósodási foka pedig 2,61 százalékkal volt kedvezőbb, mint 2021-ben. Likviditási mutatói 87,91 és 98,95 százalék között alakulnak – olvasható a működését hitelből finanszírozó társaság éves jelentésében.

Sok még a bizonytalanság a vasúti fuvarozás területén
Fotó: Rail Cargo

Az RCH hosszabb távon a teljesítményei növekedésével számol, így – mint írja, szintén hosszabb távon – „a hitelek visszafizetésre fognak kerülni”. A Rail Cargo Hungaria minden hitele mögött anyavállalati garancia áll. Anyavállalata az osztrák állami tulajdonú Rail Cargo Austria AG. (Egy ezrelékkel kisebb hányadokkal tulajdonos az RCH-ban öt hazai magánszemély is.)

Szűkülő piac, kisebb szállított mennyiség

A pénzügyi mutatók javulása ellenére az idén még nincs sínen a vasúti árufuvarozó – szűrhető le a társaság igazgatósági tagjától és pénzügyi vezetőjétől kapott válaszból. Kotiers Román a Világgazdaságnak kifejtette, hogy 2023-ban továbbra is sok a bizonytalansági tényező a hazai és nemzetközi vasúti árufuvarozás területén. A kereslet általánosságban alacsony, ami negatívan hat a szállítási volumenekre. 

Az árucsoportok közül egyelőre kizárólag a cukorrépa-forgalmak prognózisa kedvező, valamint nagyon jónak mutatkozik a búzatermés, ami pozitívan hathat a szállítás mennyiségére. 

Ezzel ellentétben azonban az ukrán gabonával összefüggő importtilalom következtében visszaesett a termény vasúti tranzitforgalma. De kedvezően hathatnak az idei fuvarvolumenekre Kotiers Román szerint a mérséklődő energiaárak, valamint a Rail Cargo Hungaria stabil működése szempontjából az idén is alapvető fontosságú a vasúti egyeskocsi-fuvarozás állami támogatása.

20220523 MiskolcEgyüttműködési megállapodást írt alá a Miskolci Szakképzési Centrum és a Rail Cargo Hungaria.Ezzel az intézmény újabb jelentős lépést tett a szakember-utánpótlás biztosítása érdekében.Fotó: Bujdos Tibor BTÉszak-MagyarországKépen: Kotiers Román a Rail Cargo Hungary Igazgatóság tagja 20220523 Miskolc

Együttműködési megállapodást írt alá a Miskolci Szakképzési Centrum és a Rail Cargo Hungaria.
Ezzel az intézmény újabb jelentős lépést tett a szakember-utánpótlás biztosítása érdekében.

Fotó: Bujdos Tibor BT
Észak-Magyarország

Képen: Kotiers Román a Rail Cargo Hungary Igazgatóság tagja
Kotiers Román: az idén is alapvető fontosságú az egyeskocsi-fuvarozás támogatása.
 Fotó: Bujdos Tibor

Kotiers Román utóbbi megállapításához kívánkoznak az RCH éves jelentésében olvasható egyes adatok: tavaly minden energiaköltsége nőtt a társaságnak, a legnagyobb tételnek számító vontatási energiáé például az előző évi három és félszeresére, 17 milliárdra. Az említett juttatás a költségvetési támogatások soron található 5,4 milliárd forint (vagy annak egy része) lehet, amely egy évvel korábban csak 1,6 milliárd forint volt.

 

Bruttóárbevétel-fronton hasított az RCH: a 2021-es 75,5 milliárd forintot 101 milliárd követte. Ez még úgy is nagy lépés, hogy folyóáras összehasonlításról van szó. A belföldi eladások a korábbi több mint harmadával, a külföldiek pedig közel a harmadával bővültek. A legnagyobb tétel, a 16,9 milliárd forintos exportbevétel (szintén növekedéssel) Ausztriából származott, a második legnagyobb Szlovákiából, az utóbbi esetben 4,2 milliárdról 5,4 milliárdra duzzadt a forgalom.  Az előző évi közel ötszörösére nőtt az RCH teljes tevékenységéhez mérten csak jelzésértékű ukrajnai kivitel, továbbá megjelent az exportlistáján Fehéroroszország. Összesen 26 országból jutott exportárbevételhez az RCH.

Veszteség után profit

Jelentős fordulatként pozitívvá vált a társaság üzemi és adózott eredménye is, bár a 0,6 milliárdos profitból vélhetőleg nem sok mindenre futja. Viszont ez annak ellenére jött ki, hogy közben lényegében minden költségelem nőtt. A bér- és személyi jellegű költségek pont nem (1,7 milliárdról 1,6 milliárdra), vélhetőleg azért, mert az átlagos állományi létszám is 1890 főre olvadt a 2021-es 1911 fő után. A tavalyi béremelésre így is 7 százalékot fordított 2021 decemberében a társaság, az ideire 2022 decemberében 10 százalékot, továbbá volt bónusz és inflációs bérkompenzáció is. (Ez 2021-ben fejenként 100 ezer forint volt, tavaly októberben 300 ezer, decemberben pedig további 100 ezer.)  A társaságnál 335 kocsivizsgáló és 324 masiniszta dolgozik.

Követelések itt-ott

Azonban nem minden partner fizetett rendesen. A mérleg fordulónapján az RCH a külföldi vasúttársaságokkal szemben összesen 272 millió forint értékvesztést tartott nyilván. 

Jellemzően a nehéz pénzügyi helyzetben lévő albániai, a macedóniai, a boszniai, a bulgáriai és a romániai állami vasutakkal szemben vannak követelései a társaságnak,

amely részletezi is a velük évek óta tartó, részeredményekkel záruló egyeztetéseket.

Belföldön sem minden tökéletes. Az évek óta problémás ISD Dunaferr Zrt. f.a.-val szemben fennálló követeléséből az RCH a tavaly elszámolt közel 1,3 milliárd forint értékvesztésből 0,2 milliárdot írt vissza. A 2021. december 31-i vevőkövetelése közel 2 milliárd volt, erre majdnem 1,3 milliárdos értékvesztést számolt el. A 2022. december 31-én 1,1 milliárdos vevőkövetelésére az RCH 100 százalékos értékvesztést mutatott ki. A G. Transport 96 Zrt.-vel szembeni követelésére 226 millió forint értékvesztést számolt el, további nyolc belföldi partnere kapcsán pedig még 41 milliót.

Kocsikárral is jár a vasúti fuvarozás 

Szerényebb súlyú részletekbe avat be a céltartalékok felsorolása. Például míg egyszeri személyi jellegű kifizetésre 2022-re semennyit se különített el a Rail Cargo Hungaria, 2023-ra már 215 milliót, és 50 milliót még járandóságra is, mégpedig a tavaly kötött bérmegállapodás miatt. Viszont úgy tűnik, az idén nem tart munkaügyi pertől, mert nem különített el rá pluszpénzt. A vevőreklamációt is kihozná 300 millióból, pont mint az előző évben. Számol azonban az áru- és kocsikárok növekedésével, amire az előző évi 167 millió forint után most 386 milliót tett félre. Arra is készül, hogy 4,3 milliót visz el az idén a jóteljesítési garancia kifizetése, de pereskedésre elég lesz 2,5 millió, kicsit több, mint tavaly. Három nagyobb peres ügye van folyamatban: egy munkaügyi, egy személyi sérüléssel járó balesettel kapcsolatos és egy vonatsiklás okozta kár miatti.

Az RCH a következő videóban mutatkozik be: