Nem biztos, hogy az tagállamainak külügyminiszterei már most megegyezésre jutnak az Ukrajna elleni agresszió miatt Oroszországgal szemben bevezetni tervezett, olajembargót is tartalmazó újabb szankciós csomagról – jelentette ki Josep Borrell uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő hétfőn.

BORRELL FONTELLES, Josep
Fotó: Stephanie Lecocq

Josep Borrell a tagállami külügyminiszterek egynapos brüsszeli tanácskozására érkezve azt mondta: egyes tagállamok, amelyek nem rendelkeznek tengerparttal, több nehézséggel szembesülnének az orosz olajra vonatkozó szankciók bevezetésével, mivel az olaj hozzájuk kizárólag csővezetékeken érkezik Oroszországból. „Tárgyalunk erről, és mindent megteszünk a helyzet megoldása érdekében” 

– fogalmazott. 

Nem biztosítható, hogy ez azonnal megtörténik, ugyanis az egyes tagállami álláspontok meglehetősen erősek – hívta fel a figyelmet Borrell, majd hozzátette: „de úgy gondolom, hogy ha megértjük egyes tagállamok sajátos helyzetét, és mindannyian erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy egységesek maradjunk Oroszországgal szemben, akkor sikerrel járunk”. 

Kijelentette: az Európai Unió aggódik a háború következményei miatt.

Az egész világnak mély gazdasági válsággal kell szembenéznie, áremelkedésekre, köztük különösképpen a villamosenergia és az élelmiszer árának emelkedésére kell számítania.

Azt mondta: el kell magyarázni a világnak, hogy ezek a következmények nem a szankcióink miatt vannak, hanem a háború miatt. Oroszország ugyanis egyebek mellett megakadályozza az ukrán búza exportját – emelte ki. 

Finnország és Svédország NATO-csatlakozásával kapcsolatban a főképviselő hangsúlyozta: támogatja a két ország törekvését. Véleménye szerint az Európai Unió tagállamai szintén támogatják a döntést, és reményét fejezte ki, hogy felül lehet majd kerekedni a egyes tagországainak ellenállásán. 

Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter érkezésekor azt mondta, Ausztria arra számít, hogy az EU a következő napokban megállapodásra jut az Oroszországgal szembeni hatodik szankciócsomagról.

Biztos vagyok benne, hogy a következő napokban sikerül elfogadnunk a hatodik szankciócsomagot, noha nyilvánvaló, hogy tovább megbeszélésre van szükség 

– fogalmazott Schallenberg, majd hozzátette: a tagállamoknak arra kell törekedniük, hogy az EU egységet mutasson Oroszországgal szemben.