Nemzetközi gazdaság

Hatástalan lehet az orosz olajársapka, még Washington is elismeri

Oroszország képes elegendő tankert biztosítani az általa termelt olaj többségének szállítására, így gyakorlatilag hatástalanná válik a nyugati ársapka bevezetése.

A legfejlettebb ipari országokat tömörítő G7 csoport december 5-től ársapkát vezet be az orosz olajra, így akarják rákényszeríti Moszkvát, hogy olcsóbban adja az energiahordozót, aminek következtében kevesebb bevétele lesz az Ukrajna elleni háború folytatására. A döntés értelmében biztosítók nem szerződhetnek, kereskedelmi és hajózási cégek pedig nem vehetnek részt az ársapkánál drágábban árusított orosz olaj szállításában.

European Shipping Hubs As Tanker Rates Surge Ahead Of OPEC Deal
Olajszállítót töltenek fel Szentpétervár kikötőjében. 
Fotó: Bloomberg / Getty Images


A globális olajipar főbb szereplői eleve ellenezték a lépést, attól tartottak ugyanis, hogy az megbéníthatja a kereskedelmet világszerte. Az Egyesült Államok és az érintett vállalatok között hónapokig tartó tárgyalások eloszlatták ugyan a szankciós aggodalmakat, 

mostanra azonban minden fél rájött, hogy Oroszország saját hajóival és szolgáltatásaival nagyrészt megkerülheti az intézkedést, így dugába döntheti a tervet.


Korábban nem hoztak nyilvánosságra előrejelzéseket azzal kapcsolatban, mennyire rugalmas az orosz olajkereskedelem, emlékeztetett elemzésében a Reuters. Az amerikai pénzügyminisztérium egyik, neve elhallgatását kérő illetékese azonban most elismerte a hírügynökségnek, hogy 

az orosz olaj akár 80-90 százaléka továbbra is a plafonmechanizmuson kívül fog áramlani a piacra.

Ez azt jelenti, hogy az orosz nyersolaj és finomított termékek exportjából csak napi egy-két millió hordó közötti mennyiséget lehetne leállítani, ha Moszkva nem hajlandó betartani a felső árkorlátot, miközben az ország szeptemberben több mint hétmillió hordót adott el. A kiesés ugyan okozhat pénzügyi és technikai nehézségeket Oroszországnak, de egyúttal azt is jelenti, hogy eltűnne a világpiacról a globális ellátás 1-2 százaléka egy olyan időszakban, amikor világszerte nő az és a veszélye, a részben Moszkva vezette OPEC+ pedig napi kétmillió hordóval csökkenti a kitermelést.

Tatneft PJSC Petrochemical Operations in Tatarstan
Mindig lesz, aki elszállítsa az orosz olajat. 
Fotó: Bloomberg


Az ársapkára készülve a legnagyobb orosz olajexportőr, a Rosznyefty máris bővítette tankhajóbérlési üzletágát, hogy megkönnyítse a vevőknek a szállításokat. Az illetékes szerint 

Washingtonban azzal is tisztában vannak, hogy lesznek olyan hajózási és kereskedelmi cégek, amelyek papíron átteszik a székhelyüket a G7 csoport határain kívülre, hogy elkerüljék az esetleges szankciókat. 

Szerinte azonban növelné az oroszok költségeit, ha a szállítmányoknak hosszabb utakat kellene megtenni, a biztosítás és a finanszírozás pedig nem érné el a megszokott színvonalat, az Egyesült Államok ezért optimista, hogy Oroszország idővel kénytelen lesz az árplafonon belül értékesíteni az olajat.
Ágazati szakértők azonban eddig sem nagyon hittek a terv sikerében, és számukra egyre nyilvánvalóbb, milyen csekély lehet annak a hatása. Andrea Olivi, a Trafigura árutőzsdei kereskedő globális árufuvarozási vezetője szerint elméletileg elég nagy „árnyékflotta” van ahhoz, hogy az orosz nyersolaj áramlása december 5. után is folytatódjon. Nagyon sok tankertulajdonos vállalja majd, hogy ön- vagy orosz biztosítást kössön a jó üzlet reményében, vélekedett.
 

 

A JP Morgan amerikai bank is úgy látja, hogy az ársapka hatása visszafogott lesz, Oroszország szinte teljesen megkerüli majd a tilalmat, 

mivel kínai, indiai és saját hajói – amelyeknek az átlagéletkora közel húsz év – a hajózási szabványok szerint viszonylag régiek. Ennek következtében a bank szerint elképzelhető, hogy az orosz decemberben a szeptemberihez képest mindössze napi mindössze 600 ezer hordóval csökken.
Norbert Rucker, a svájci Julius Baer vagyonkezelő vezető közgazdásza szerint ráadásul a helyzet változik azoknak a szolgáltatásoknak a piacán is, amelyek a olajszállításhoz szükségesek. „Az orosz olajjal kereskedőket már nem Svájcban, Genfben vagy Londonban találjuk. Inkább a Közel-Keletről jönnek. Egyre inkább Ázsián kívülről intézik az ázsiai olajvásárlásokat, hajóbérléseket és biztosításokat” – mondta a Reutersnek. Márpedig az orosz olaj legnagyobb vásárlójává Kína és India lépett elő az ukrajnai háború kirobbantása óta.

 

 

OPEC plusz olajársapka olajár USA orosz szankciók
Kapcsolódó cikkek