A brit tűzoltók elhalasztották a sztrájkot, amíg eldöntik, hogy elfogadják-e a legújabb béremelési ajánlatot, jelentette be csütörtökön a szakszervezetük, a Fire Brigades Union (FBU). A javaslat hétszázalékos fizetésnövelés júliusig visszamenőleg és további öt százalék az idén július 1-jétől.

-
A tűzoltók 2003-ban sztrájkoltak utoljára az Egyesült Királyságban.
Fotó: AFP


A közalkalmazottak nyár óta sztrájkolnak a még mindig két számjegyű inflációt követő béremelésért, de a kormány korábban hajthatatlan volt. Rishi Sunak miniszterelnök a sürgetés ellenére nem ment bele a tárgyalásokba, arra hivatkozva, hogy az az érintett tárcák dolga, a béremelési javaslatot pedig szektoronként erre a célra felállított testületek teszik meg, amelyet a kabinet elfogadott.
Az illetékes miniszterek a vasutasok és az ápolók esetén nem hajlandók eltérni a testület ajánlatától, ehelyett megvárják a következő, áprilissal kezdődő pénzügyi év bértáblajavaslatát. 

Ez tovább növeli a feszültséget, mert a szakszervezetek szerint a mostani ajánlat nem veszi figyelembe a négy évtizedes csúcson járó inflációt.


Matt Wrack, a teljes Egyesült Királyság tűzoltóit tömörítő FBU főtitkára szerint nekik az a szerencséjük, hogy náluk nincs, és nem is akarnak ilyen testületet, amely gyakorlatilag tárgyalás nélkül a dolgozókra kényszeríti a munkaadók ajánlatát. „Mi valóban magunk tárgyalunk a munkaadókkal, ami ad némi mozgásteret. Ebben az esetben így jutottunk el a 2+5 százalékról a 7+5-höz” – nyilatkozta a Sky Newsnak.


A főtitkár szerint az új ajánlat bizonyítja a kollektív fellépés erejét. „Tavaly egy sértő, kétszázalékos ajánlatot kaptunk. A munkáltatók most felülvizsgálták az álláspontjukat. Azért értük el ezt az emelést, mert a tűzoltók és az irányító személyzet országszerte tömegesen megszavazta a sztrájkot, ami világossá tette, milyen erősek a tűzoltók körében a bérek csökkentésével kapcsolatos érzések” – fogalmazott. 
A BBC tudósítása szerint egy tűzoltó a kiképzés alatt Londonban évi 28 730 fontot keres, szakképzettként 37 032-t. A fővároson kívül ez az összeg 24 191, illetve 32 244 font. (Egy font 434,36 forint.)
A kormány azzal védekezik, hogy a javasoltnál nagyobb fizetésemelés tovább pörgetné az inflációt, és a jelenlegi magas államadóssági szint mellett ezt nem engedheti meg magának a gazdaság. Az FBU szerint az új javaslat is azt jelenti, hogy csökkennek a reálbérek. Az ajánlatról szavazni fognak a szakszervezet tagjai, így a munkabeszüntetés lehetősége változatlanul nincs kizárva. A tűzoltók legutóbb 2003-ban sztrájkoltak, a tervezett munkabeszüntetés időpontjáról még nem született döntés.

British nurses strike continues over pay and working conditions
A sztrájkhullám nyár óta tart, és még nincs vége.
Fotó: AFP


A hónapok óta tartó munkabeszüntetések komoly kiesést okoznak a gazdaságnak és sok kényelmetlenséget az embereknek, ennek ellenére egyre többen tekintenek pozitívan a szakszervezetekre, és leginkább a nővérek, a mentősök, valamint a tűzoltók sztrájkját támogatja a közvélemény. Ráadásul egy hónapja hozták nyilvánosságra az FBU és a University of Central Lancashire közös kutatásának eredményét, amely szerint a tűzoltók 1,6-szer gyakrabban halnak meg rákbetegség, ötször gyakrabban szívroham és háromszor gyakrabban agyvérzés következtében. A munkájuk pedig egyre nehezebb, mivel 2010 óta megszüntették az álláshelyek ötödét.
A többi szektorban egyelőre nincs előrelépés. Az egészségügyben a héten tartották a legátfogóbb sztrájkot, múlt héten a vasutasok és a pedagógusok szüntették be a munkát, és még a héten ugyanezt teszik a gyógytornászok, az egyetemi alkalmazottak és a mentősök.