BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új fejezet nyílt a kapitalizmus történetében a bankválsággal

A pénzügyi rendszer ismét az állam kiterjesztett karja lesz.

Kevés jobb hely van az elmúlt időszak bankválságáról, a globális tőkepiacok helyzetéről állásárólvaló elmélkedésre, mint egy apró kis szoba Edinburgh pénzügyi negyedében – nem messze attól a helytől, ahol a szabadpiaci kapitalizmus alapító atyja, Adam Smith élt. A Tévedések könyvtárában (Library of Mistakes) a kapitalizmus sötét oldalát mutatják meg. Található például itt egy ing, amelyet Nick Leeson, a Barings Bank csaló kereskedője dedikált, a legendás amerikai szélhámos, Charles Ponzi portréja mellett régi újságok emlékeztetnek a gazdasági válságokra, a nagy állami mentőakciókra.

New York Stock Exchange Reacts Following Midterm Election Results
Fotó: Michael Nagle / Bloomberg via Getty Images

A könyvtár-múzeum mottója James Grant amerikai pénügyi szakértőtől, újságírótól származik: „a tudományban a haladás kumulatív, a pénzügyekben viszont ciklikus”. Az elmúlt hetek eseményei ezt tükrözik vissza, mintha a történelem ismételné önmagát; a szabályozóhatóságok kezelni igyekeznek egy válságot, ám ezzel létrehoznak egy másikat, a szabadpiac bajnokai hirtelen az állami beavatkozást kezdik el követelni – írják véleménycikkükben a Bloomberg kolumnistái.

A pénzügyi szabályozás története egybefonódik a válságokéval. A modern Federal Reserve-öt, az amerikai jegybankot azt például követően hozták létre, hogy John Pierpont Morgan kénytelen volt (bankárkollégáival együtt) az utolsó pillanatban megmenteni az válságtól az amerikai gazdaságot 1907-ben. A befektetési és kereskedelmi bankokat szétválasztó törvényt (Glass–Steagall) 1933-ban hozta tető alá Roosevelt elnök a Wall Street összeomlása idején. A 2010-es Dodd–Frank-törvényt a Lehman  Brothers csődje által okozott válság miatt hozták.

Statue of Adam Smith in Edinburgh
Adam Smith szobra Edinburghban – elfordítaná a fejét, ha tudná.
Fotó: AFP

A mostani válságot valószínűleg nem lehet egyetlen törvénnyel megoldani, sokkal mélyrehatóbb változások következhetnek a jogi szabályozásban, valami olyasmi jöhet, amitől Adam Smith rémülten hőkölne hátra.

 A kapitalizmus egy új formája alakul ki a szemünk előtt. 

A 2008–2009-es válság az eszközök minőségéről szólt, a pénzügyi fedőeszközökbe, derivatívákba csomagolt bóvli-jelzáloghitelek döntötték be a piacokat. A mostani krízisben sokkal inkább a likviditás kerül a fókuszba. A Silicon Valley Bank (SVB) és az USB karjaiba dőlő Credit Suisse (CS) esetén nem a tőkehiány volt a probléma, mindkettejüknek volt – lett volna – annyi tőkéje, hogy képes legyen a rossz kintlévőségeit fedezni. Viszont nem volt annyi készpénzük, hogy a fiókokban sorban álló, a betétjüket visszakövetelő klienseiket kielégítsék. Mindez persze képletesen értendő, hiszen a folyamatok nagy része a számítógépek képernyője előtt zajlott, de lényeg nem változott: 

állnak sorban a betétesek a pénzükért, mert elveszítették a bizalmukat a pénzintézetekben. 

Szokás mondogatni, hogy az a jó bank, amelyik unalmas. Az elmúlt években a CS sok minden volt, csak unalmas nem: futószalagon követték egymást a botrányok. Elveszett a klasszikus banküzem klasszikus, kiszámítható unalma. 

Csontvázak és szekrények

Az SVB esetén kissé más volt a történet, de az emberi hibák sorozata ennek a bukásában is közrejátszott. A kaliforniai bank a kockázati tőke finanszírozásának szexi terepére koncentrált, és háttérbe szorult az unalmas banküzem, amelyben a betétesek pénzének biztonsága a legfőbb szempont. Ha tele vagy rövid lejáratú, változó kamatozású kötelezettséggel, nem túl okos döntés hosszú távú, fix kamatozású állampapírokba fektetni. 

A csontvázak azonban nem csak a pénzintézeteknél dőltek ki a szekrényből. Az amerikai felügyeletnek például nem tűnt fel, hogy a San Franciscó-i bank hét hónapon keresztül kockázatkezelési vezető nélkül működött, mint ahogy az sem, hogy nyakló nélkül öntik a pénzt viszonylag kevéssé jövedelmező zöld- és LGBTQ-projektek finanszírozásába – 2027-ig 5 milliárd dollárt fektettek volna be fenntarthatósági beruházásokba. Az SVB sokkal inkább álmodozó világmegváltók egyletének tűnt, mintsem banknak. Néha azért nem ártott volna vetni egy pillantást a kötvénypiacra sem.

Felvetődik a jegybankok felelőssége is, amelyek a vádak szerint túl sokáig tartották rekordalacsony szinten a kamataikat, majd ezt követően túl gyorsan emelték azokat, rémülten látva a felpörgő és egyáltalán nem átmenetinek bizonyuló inflációt. Az olcsó pénz óhatatlanul buborékokat fúj, a bankárok pedig nekilátnak a hozamvadászatnak. Könnyen lehet, hogy ha a Fed nem emeli ilyen tempóban az irányadó kamatait, akkor az SVB pénzpiaci díjak sokaságát söpörte volna be és a CS is kaphatott volna egy újabb esélyt. A Fednek azonban nem az a feladata, hogy a bankok rossz menedzselését pátyolgassa, hanem az infláció kordában és a munkaerőpiac stabilan tartása.

A Bloomberg szakértői szerint a mostani helyzetben célszerű lenne visszamenni egészen az alapokig. A 2008-as válság óta a szabályozás a bankok mérlegfőösszegére koncentrált, a too big to fail, ha túl nagy, nem szabad engedni, hogy bukjon elve érvényesült. Az amerikai bankoknál a stresszteszteket a 250 milliárd dollár feletti eszközértékű pénzintézeteknél végezték el, a közepesek, mint például az SVB, kiestek a szórásból. (Részben pont azért, mert hatékonyan lobbiztak a Trump-adminisztrációnál ennek érdekében.) Most mégis kiderült, hogy bár nem olyan nagyok, elég fontosak ahhoz, hogy ne hagyják veszni őket.

Az amerikai bankmentések és Európában a CS válságkezelése valószínűleg nagyon nem tetszene Adam Smithsnek, viszont Jean-Baptiste Colbert, XIV. Lajos francia király pénzügyminisztere minden bizonnyal kedélyesen mosolyogna rajtuk. Colbert a dirigizmus, a központi utasításokkal működő, centralizált államigazgatás atyja volt, számára

 a bankok a pénzügyi rendszer az állami akarat megvalósításának eszközeiként szolgáltak.

Esetünkben persze nem arra kell gondolni, hogy a kormányzatok nekiállnak szép sorban államosítani a bankokat. A folyamat lassan és másképp zajlik le. A 2008-as válság idején Mervyn King, a Bank of England akkori kormányzója gyakran mondogatta, hogy a kapitalista vállalatok globálisak – már amikor működnek –, viszont hirtelen nemzetiek lesznek, amikor haldokolni kezdenek és állami segítségért folyamodnak.

Jean-Baptiste Colbert
Jean-Baptiste Colbert szobra Párizsban – mosolyogna, ha látná, ami manapság zajlik.
Fotó: AFP

A mentőakciók hangszerelése azonban nagyot változott azóta. A 2008-as válság során a világ nagyhatalmai (az USA, az EU és Kína) együttműködve, egymással összehangolva mentették meg a globális piacokat, a bankokat, a vállalatokat. Most a világgazdaság fragmentálódott, regionális blokkok jöttek létre, és a kormányzati retorika is a helyi, szűkebb értelemben vett gazdasági csomópontokat támogatja. Ebbe a trendbe illeszkednek a közelmúlt bankmentései is.

Az SVB bedőlése önmagában talán nem vágta volna haza a teljes amerikai bankrendszert, viszont kemény csapás lett volna az amerikai technológiai szektorra,

 amely az ország versenyképességének egyik kulcsfontosságú eleme – főleg, ha a Kínával szembeni új hidegháborúra gondolunk. Az SVB megmentése így sokkal inkább iparpolitikai döntés volt, mintsem az átfogó pénzügyi stabilitás védelme.

Helyi érdek

Hasonló sémát követett a svájci kormány, amikor felszólította a UBS-t, hogy mentse meg a Credit Suisse-t. Ott a svájci bankszektor mint szektor, mint ágazat megmentése volt a feladat. A hagyományos piacgazdasági feltételek mellett– már csak versenyjogi szempontból nézve is – teljesen elképzelhetetlen, hogy egy ország legnagyobb bankja felvásárolja a második legnagyobb piaci szereplőt. De ha az a tét, hogy a svájci bankolás „svájci” maradjon, egyből érthetővé válik a felállás. A CS nagy arab befektetőiről, a szaúdiakról és a katariakról egy árva szó sem hangzott el, holott bizonyos feltételek mellett valószínűleg szívesen átvették volna a megrendült bankot. Jelzés az is, hogy a svájci kormány hogy intézte el egy tollvonással a külföldi befektetők egy csoportját, az úgynevezett AT1-kötvénytulajdonosokat a részvényesek, a helyi, svájci nyugdíjalapok vagyonának megmentése érdekében. 

Európa felzárkózna

A colberti értelemben vett dirigizmus Európa egészére jellemzővé válik. Hiába Németország az öreg kontinens legnagyobb és legerősebb gazdasága, ha nincs a háttérben egy ekkora súlynak megfelelő német bank. Az európai bankok még csak meg sem közelítik a Wall Street óriásait (JPMorgan Chase, Goldman Sachs, Morgan Stanley, Bank of America, Citigroup). 

Az amerikai bankok gyorsan és kíméletlenül emelkedtek fel, 1980-ban a világ 10 legnagyobb bankja közül csupán kettő volt az USA-ban bejegyezve. 

A legsikeresebb európai bank jelenleg a francia BNP, legközelebbi riválisa a spanyol Banco Santander Dél-Amerikára fókuszál, egy másik versenytárs, a HSBC pedig szépen Londonban ragadt a brexit után. Így az öreg kontinensnek kapóra jön az USB és CS kényszerházasságából létrejött óriás, talán még a németek is felébrednek, és újra nekifutnak a Deutsche Bank és a Commerzbank már több próba után is eddig megvalósulatlan frigyének. A régi tervek között ott van az is, hogy a Commerzbankot és az olasz UniCreditet házasítják össze. Mindenesetre annyi biztos, hogy 

a svájci óriásbank létrejötte után az uniós bankok fúziós kényszerbe kerülnek.

Adam Smiths több szellemes és mély igazságot tükröző megjegyzést tett, az egyik ilyen szerint a bankok elsősorban megalkuvók és csak másodsorban kozmopoliták. Ha a nyugati politika „nemzeti bajnokokat” akar, a bankszektor ezt készséggel fogja szállítani. Ha a nyugati politika merkantilizmust szeretne szabadkereskedelem helyett, akkor ezt fogják finanszírozni. Ha a politika arra kéri őket, hogy vásárolják fel riválisaikat, és ehhez megfelelő feltételrendszert is teremt, minden további nélkül megteszik. 

A Bloomberg elemzői így újfajta kapitalizmust vizionálnak, amelyben a bankok, 

a pénzügyi szektor szereplői sokkal szorosabb viszonyt ápolnak majd a kormányokkal, 

amelyben a nemzetállamok vezetése választja majd ki a győzteseket és dönt a vesztesek sorsáról. A politika valószínűleg elvállalja ezt a szerepet, hiszen ezáltal nő a befolyása a gazdaságra. Az SVB és a Credit Suisse megmentése erősen ebbe az irányba mutat. 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.