Egy tajvani konfliktus a résztvevőkön kívül három ország gazdaságának fájna igazán

Tajvanon és Kínán kívül három ország gazdasága is súlyosan megszenvedne egy esetleges teljes körű konfliktust a két fél között – derült ki az Economist Intelligence Unit (EIU) legfrissebb jelentéséből. A „teljes körű konfliktus-forgatókönyv” azt jelenti, hogy Kína és Tajvan mellett az Egyesült Államok is közvetlenül beavatkozik katonailag.

Bár az EIU szerint „nagyon valószínűtlen”, hogy a közvetlen kínai katonai támadás érje a szigetet, ha ez mégis bekövetkezne, akkor a Tajvani-szoroshoz való földrajzi közelsége, a Kínával folyatott átfogó kereskedelmi kapcsolatok és főleg az Egyesült Államokkal fenntartott, szerződésben garantált biztonsági együttműködés miatt három gazdaság lenne a „leginkább kiszolgáltatott”: Japán, Dél-Korea és a Fülöp-szigetek.

Kína szakadár tartományként tekint Tajvanra, amelyet újra egyesíteni kellene az anyaországgal. Hszi Csin-ping kínai elnök korábban azt mondta, hogy Kína „a békés újraegyesítés lehetőségére törekszik”, de „soha nem ígéri, hogy lemond az erő alkalmazásáról”. A két fél között fokozatosan erősödött a feszültség az elmúlt években, és Peking haragját csak fokozták magas rangú amerikai politikusok, például a képviselőház elnöki posztját annak idején betöltő Nancy Pelosi, szigeten tett látogatásai.

Japánban, Dél-Koreában és a Fülöp-szigeteken is vannak amerikai katonai támaszpontok. 

– idézte a jelentést a CNBC.

Bár Washington Tajpejjel nem kötött védelmi megállapodást, így nem kötelessége megvédeni a szigetet, egy 1979-es, a kétoldalú kapcsolatokról szóló törvény kimondja, hogy az Egyesült Államok „Tajvan rendelkezésére bocsátja azokat a védelmi eszközöket és szolgáltatásokat”, amelyek szükségesek lehetnek ahhoz, hogy a sziget „elegendő önvédelmi képességet tudjon fenntartani”. A legutóbbi ilyen lépés egy 440 millió dolláros fegyvercsomag volt.

Gazdasági szempontból „súlyosan kitett piacnak” tartja az EIU Ausztráliát, Malajziát, Thaiföldet, Vietnámot és Hongkongot is. Az utóbbi esetében nem annyira az esetleges fizikai pusztítás jelent kockázatot, mint inkább a Kínával szembeni valószínűsíthető gazdasági, befektetési és pénzügyi tilalmak következményei, amelyek érintik majd az anyaországhoz 1997-ben visszakerült területet. 

Ausztrália, Malajzia, Thaiföld és Vietnám számára az elsődleges kockázatot a Kínával fenntartott széles körű kereskedelmi kapcsolat, a tajvani félvezetőktől való függés és a globális kereskedelemnek a gazdaságukban játszott nagy súlya jelenti.

Malajzia és Vietnám ráadásul potenciálisan konfliktusba is keveredhet Kínával, ha az ellenségeskedés átterjed a Dél-kínai-tenger térségére, ahol mindhárom országnak vannak vitatott területi követelései. Ausztrália pedig akár közvetlenül is a konfliktus résztvevőjévé válhat a térségben játszott aktív biztonsági szerepe miatt. 

Ráadásul az Egyesült Királysággal és az Egyesült Államokkal kötött védelmi megállapodás (AUKUS), valamint a tény, hogy Canberra hadihajókat állomásoztat a Dél-kínai-tengeren, arra utal, hogy Ausztrália „erősen érdekelt az ázsiai biztonsági status quo megsértésének megakadályozásában (és megbüntetésében)”.

Emellett az országban „a közvélemény és a hivatalos szervek megítélése is romlott Kínával kapcsolatban, ami elég belpolitikai lendületet adhat ahhoz, hogy az ország határozottan reagáljon egy Tajvanért folytatott háború esetén” – figyelmeztet a jelentés, kiemelve a két ország közötti kereskedelmi feszültségeket is.

 A sziget adja ugyanis a globális csipgyártás 60, a legfejlettebb szegmens 90 százalékát.

Az EIU előrejelzése szerint legjobb esetben Kína blokád alá veszi a szigetet, ami fennakadásokat okoz a tengeri és légi közlekedésben és szállításban. Legrosszabb esetben viszont teljesen elpusztulnak a félvezetőgyárak. A hatást mindkét forgatókönyv esetén globálisan megéreznék.
A „tajvani csipimportnak való kitettség” különösen nagy kockázatot jelent az ázsiai gazdaságok számára: Japán a szigetről szerzi be az importált félvezetők 47,6 százalékát, Szingapúr 40,5, Malajzia pedig a 27,2 százalékát.

Bár Kína is fontos exportőr, onnan konfliktus esetén nem lehet pótolni a kiesést. Az Egyesült Államok pedig egyes hírek szerint inkább elpusztítaná a TSMC tajvani félvezetőgyárait, még mielőtt azok Kína kezébe kerülnének. 

Ázsiában, Európában és az Egyesült Államokban is tesznek ugyan erőfeszítéseket a félvezetőgyártás diverzifikálására, ám az EIU szerint ehhez „hosszú évek” és tetemes tőkebefektetések szükségesek. Ez azt jelenti, hogy a tajvani termelés kiesése után a vállalkozások vagy a politikai döntéshozók számára kevés azonnali megoldás állna rendelkezésre.

Az EIU szerint Tajvan súlya a világkereskedelemben valószínűleg nem fog egyhamar megváltozni, és tekintettel a termelés, a logisztika és a szállítási hálózatok terén meglévő versenyképességére, a diverzifikáció jelenlegi szintje csak „korlátozott menedéket” biztosít a vállalatok számára egy esetleges konfliktus kitörése esetén. Ennek fényében 

– foglalta össze a jelentés.