Felpezsdülhet a globális energiapiac csütörtökön, ugyanis több meghatározó esemény is kezdetét veszi, összességében akár hektikus mozgások is elképzelhetők az energiahordozók piacán, főként az olajén. A piaci szereplők nem nyugodhattak meg a hétvégén, ugyanis az olajminiszterek napokkal eltolták találkozójukat, hogy döntsenek a jövőbeli kitermelési kvótákról. Nem kizárt, hogy Szaúd-Arábia és Oroszország meghosszabbítja a felszínre hozott mennyiség csökkentését, ugyanis
a 80 dollár környéki olajár önmagában jelzés lehet számukra: nem szabad több olajat önteni a piacra, ugyanis a gyengélkedő világgazdaságban a kitermelő országok érdekével ellentétes lenne a kínálat túlzott bővítése
– ez ugyanis további áreséshez vezetne. Közben terítékre kerül majd a kibocsátáscsökkentés Dubajban.
Még a találkozó eltolásának híre is csak átmeneti reakciót hozott az olajpiacon. Az utóbbi időben nem voltak hektikus mozgások az olaj árában, de a lefelé tartó trend egyértelmű. Míg november elején csaknem 90 dollárt kellett fizetni az északi tengeri olaj hordójáért, mostanra 80 dollár köré csúszott le az árfolyam.
Olajipar, az „átkozott”
A mindent eldöntő csütörtöki nap előtt már azért némi kommunikációs csatározás kialakult az olajcégek vezetői és a klímavédelmi szakemberek között. Ha önmagában nem lenne elég az a fricska a „zöldítésért” küzdőknek, hogy az ENSZ klímakonferenciájának elnöke is az olajszektorból érkezik, az már minden bizonnyal kiveri a biztosítékot, hogy Al Jaber szultán, az abu-dzabi nemzeti olajtársaság vezetője csípős levélben bírálta a Nemzetközi Energiaügynökséget, amiért az IEA „igazságtalanul rágalmazta” az ipart a klímaválságban betöltött szerepe miatt.
Al Jaber egyúttal határozottan foglalt állást a klímacsúcs előtt néhány nappal az olajcégek mellett, ugyanis azt mondta, az olajszektor szereplői igenis sokat tettek a környezetbarát működéséért s a
kibocsátásuk csökkentéséért. Hozzátette, az IEA által javasolt keretrendszer korlátozná az egyes olaj- és gáztermelő fejlődő országok saját döntéseit, és beszűkítené mozgásterüket. Csatlakozott hozzá az olajkartell főtitkára, Haitham Al-Ghais is, aki szerint káros, hogy a Nemzetközi Energiaügynökség a közösségi médiát használja az olajszektor kritizálására. Hozzátette egyúttal, hogy az OPEC nem fogja előírni tagországai számára, hogy mit tegyenek.
COP28 – millió kérdőjellel
Érezni lehet tehát, hogy az idegek pattanásig feszültek már a bő két hétig tartó dubaji csúcs megnyitása előtt is.
Sokan kritizálják a fővédnök személyét, és ebből jó páran következtetéseket is levonnak, azaz felteszik a kérdést: hogyan lehetne sikeres egy olyan klímavédelmi konferencia, amelynek maga az elnöke sem elkötelezett az éghajlat védelmében?
Erőteljesen kérdéses, hogy az arab városba várt több mint 70 ezer döntéshozó, amellett, hogy áttekinti a helyzetet, mit érhet el, mit tehet valójában. Persze a teher mindenki vállát nyomja. Az összes politikus, vállalkozó érzi és tudja, hogy a klímaváltozás valószínűsíthetően felgyorsult, megsokasodtak a természeti katasztrófák, szinte naponta dőlnek meg a hőmérsékleti rekordok, és az ambiciózus, többségében önként vállalt kibocsátáscsökkentések háttérbe szorultak a gázai konfliktus és az ukrajnai háború miatt, illetve a kedvezőtlen gazdasági helyzet sem jó a zöldprojekteknek.
Abban viszont sokan egyetértenek, hogy az áttörés Al Jaber szultánon múlik.
A vezető már a klímacsúcs előtt is kijelentette, hogy ezen a rendezvényen szeretné bevonni a fosszilis tüzelőanyag-ipart is a kibocsátás elleni küzdelembe.
Ennek részleteiről és a konkrét cselekvési tervekről azonban nem beszélt. Az egyik leginkább várt bejelentés a globális olajszektor metánkibocsátásának 2030-ra való megszüntetéséről szólhat majd. Ugyan jogi szankciókra nem számíthat a szektor, de az előzetes ígéretet 150 ország 25 nemzeti olajcége írta alá, ami Adnan Amin, a COP28 vezérigazgatója szerint rendkívül kedvező előjel lehet.
USA–Kína és a fejlődők halálos háromszöge
Emellett a COP28 zárónyilatkozatába vélhetően az is bekerül, hogy az USA és Kína, a két legnagyobb kibocsátó megháromszorozná a részarányát. Mielőtt azonban valaki örömódát zengene
Kína klímaügyi megbízottja, Hszie Zenhua szeptemberben kijelentette, hogy „irreális” megcélozni a fosszilis tüzelőanyagok fokozatos kivonását.
Valószínűsíthetően a rendezvényen áttekintik majd a 2015-ös Párizsi Klímaegyezményben rögzítettek megvalósulását, és szó lesz a fejlődő, afrikai térségeknek juttatandó forrásokról is. A gazdag nemzetek minden bizonnyal eleget tettek korábbi vállalásuknak, azaz évente valóban átutaltak százmilliárd dollárt a szegény országok számlájára, hogy ezzel is gyorsítsák a kibocsátáscsökkentés érdekében hozott erőfeszítéseiket, ám friss számítások szerint ez csupán csepp a tengerben, ugyanis
a fejlődő térségnek 2030-ra évi 2,4 ezermilliárd dollárra lenne szüksége a kormányoktól és a magánszektortól együttesen.
A mantra a régi: orosz dízelt pöfög Európa
Jól szemlélteti a globális olajkereskedelemben bekövetkezett változást az Indiából érkező európai felpörgése. Az ukrajnai háború előtt Oroszország volt Európa fő dízelbeszállítója, ám a szankciók miatt megszűnt a a felek között. A mind az ipar, mind pedig a közlekedési szektor számára nélkülözhetetlen nyersanyagot most máshonnan – minden bizonnyal Indiából – szerzi be az öreg kontinens.
A helyzetet csak tetézi, hogy visszaesett a Szaúd-Arábiából származó import novemberben, 94 ezer hordóra, ami 2020 februárja óta a legalacsonyabb szint. Eközben, a Kpler adatai szerint Európa napi 305 ezer hordót vásárol Indiától, ami 2017 óta a legmagasabb érték. Ugyan biztosan nem lehet kijelenteni, hogy a nyersolaj Oroszországból származik, de tény, hogy napi 1,7-1,8 millió hordó nyersolajat vásárol India az oroszoktól, kedvezményesen. Habár igen népes országról van szó, ilyen mértékben nem nőtt az üzemanyagigénye, viszont a készterméket nagy haszonnal értékesítheti Európának.
