Nemzetközi gazdaság

Ukrajna nehéz helyzetbe kerülhet, Washington már csökkentené a pénzügyi támogatást

Az Egyesült Államok az orosz–ukrán háború kitörése óta Kijev egyik legfontosabb szövetségese és legnagyobb támogatója. Azonban a jelenlegi forgatókönyvek alapján Ukrajna kevesebb támogatást kaphat Amerikától 2024-ben, mint az elmúlt két évben.

Az Amerikai Egyesült Államok elkötelezett Ukrajna támogatása mellett, támogatja szövetségesét, ameddig csak kell, de ez nem azt jelenti, hogy a támogatás mértéke a 2022-es és a 2023-as szinten marad – nyilatkozta sajtótájékoztatóján Matthew Miller külügyminisztériumi szóvivő.

New year's eve in the frontline of Donetsk
Ukrajna, orosz-ukrán háború
Washington csökkentheti Ukrajna támogatását.
Fotó: Ozge Elif Kizil / AFP

Az Egyesült Államokban szinte folyamatos a vita arról, hogy milyen mértékű pénzügyi támogatást folyósítsanak Kijevnek, ez egyre inkább pártpolitikai kérdéssé vált – írta meg a Kyiv Independent. A szenátus republikánus tagjai december elején főként belpolitikai okokból blokkolták a kormányzat által benyújtott, 61 milliárd dolláros támogatást tartalmazó törvényjavaslatot.

Egy héttel később Joe Biden elnök kijelentette, hogy Amerika továbbra is támogatni fogja Ukrajnát, ameddig csak tudja. Ez már egy retorikai elmozdulás volt a korábbi általános, „ameddig csak szükséges” kijelentéshez képest.

Matthew Miller csütörtöki kijelentései azt követően hangzottak el, amikor már több amerikai tisztviselő is elismerte, hogy a kongresszus törvényhozási intézkedése nélkül lényegében nem marad pénz az Ukrajnának nyújtandó további támogatásokra.

A szóvivő szerint attól nem kell tartani, hogy elzárnák a pénzcsapokat.

„Ez nem jelenti azt, hogy továbbra is ugyanolyan szinten fogjuk támogatni, mint 2022-ben és 2023-ban. De nem is gondoljuk azt, hogy ez szükséges lenne, mivel a végső cél az, hogy Ukrajna álljon a saját lábára, és segítsük Kijevet abban, hogy saját ipari bázisát és saját hadiiparát ki tudja építeni és finanszírozni. Az a cél, hogy az ország önerőből tudjon fegyvereket és lőszereket gyártani vagy épp beszerezni” – fejtette ki Miller.

A szóvivő úgy véli, hogy nincs ellentmondás az ő mostani, és Antony Blinken amerikai külügyminiszter decemberi megjegyzései között, amelyben a tárcavezető azt mondta, hogy Washingtonnak világos terve van arra, hogy Ukrajna miként tudna megállni saját lábán katonailag, gazdaságilag és demokratikusan egyaránt. Blinken azt mondta, hogy Amerikának segítenie kell Ukrajnának abban, hogy átvészelje a következő időszakot, átvészelje ezt a telet, majd átvészelje a tavaszt és a nyarat is. Ugyanakkor nem utalt arra, hogy a 2024-ben Kijevnek nyújtandó amerikai támogatás mértéke alacsonyabb lenne, mint az előző két évben.

Folyamatos amerikai támogatás nélkül Ukrajna elveszíti a háborút

Ukrajna elveszítheti a háborút, ha az amerikai kongresszus akár csak elhalasztja a szavazást a további pénzügyi és katonai támogatásról – jelentette ki az ukrán elnöki hivatal vezetője Washingtonban. Andrij Jermak egy civil szervezet, a US Institute of Peace pódiumbeszélgetésén kérdésre válaszolva nagyon fontosnak mondta, hogy a támogatást megszavazza az amerikai törvényhozás, mert a Joe Biden elnök által az ukrajnai támogatások folytatására kért pénz nélkül Ukrajna nehéz helyzetbe kerülne.

Ukrajna egyre inkább saját hadiiparának növelésére összpontosít, amelynek kapacitása Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint 2023-ra megháromszorozódott. Kijev ugyanakkor többször is szövetségesei segítségét kérte ehhez, és számos ígéretet is kapott rá. A német Rheinmetall fegyvergyártó cég vezérigazgatója, Armin Papperger még december elején jelentette be, hogy a hadiipari vállalat 2024 nyarán tervezi elkezdeni a páncélozott járművek helyszíni gyártását Ukrajnában.

 

Matthew Miller ukrajna Kijev pénzügyi támogatás orosz-ukrán háború
Kapcsolódó cikkek