
Nem vált be a sokkterápia: az argentin lakosság fele szegénysorba süllyedt
Az argentin szegénység ráta 52,9 százalékra emelkedett, sok szempontból a kormány megszorító programja miatt, amely komoly problémát jelenthet az egyre népszerűtlenebb Javier Milei elnöknek.

A nemzeti statisztikai hivatal által csütörtökön közzétett arány két évtizede a legrosszabb, és 11,2 százalékponttal magasabb, mint 2023 második felében, amikor 41,7 százalék volt.
Ez azt jelenti, hogy kevesebb mint egy év alatt 3,4 millió argentin jutott szegénysorba.
Az ellenzék szerint ezt a decemberben hivatalba lépett Milei okozta, aki az elnöki pozíció megszerzése után azonnal csökkenteni kezdte az állami kiadásokat, hogy megálljt parancsoljon az inflációnak, amely áprilisban közel 300 százalékon tetőzött.
A történelmi mértékű pénzromlás kiszívta a háztartások vásárlóerejét, a kormány intézkedései azonban tovább tetőzték a lakosság gondjait. Milei hatalomra kerülése óta ugyanis:
- egy sor szociális támogatás megszűnt,
- az alapvető élelmiszerekre kivetett árellenőrzéseket eltörölték,
- miközben az infláció maga még mindig nem lassult le jelentősen.
A kormány így hiába küzd azért, hogy kihúzza az országot a mély recesszióból, ha a fogyasztói kiadások összeomlása, valamint az ipari tevékenység és az építőipar visszaesése miatt megbuktatja őket a lakosság.
A peronista ellenzék minket okol a problémákért, amikor a kormány csak az általuk bedöntött gazdaság romjain próbálja újjáépíteni Argentínát. Az ő hibájuk, hogy az ország fele elszegényedett
– nyilatkozta Milei szóvivője, Manuel Adorni csütörtökön a Finacial Timesnak, leszögezve, hogy a megszorító programok nélkül az argentin gazdaságnak most hiperinflációval kellene szembenéznie.
Az elnök gazdasági kudarca azonban veszedelmes fegyvert adott az korábban évtizedekig kormányzó ellenzék kezébe, akik most országos kampányokkal próbálják a közvéleményt Milei ellen hangolni – aki nagyrészt épp azzal jutott hatalomra, hogy az előző kormányok gazdasági programjait kritizálta.
Elbukhat az argentin elnök
Bár Milei a választási kampánya során kijelentette, hogy győzelme esetén brutális megszorításokat fog bevezetni, hogy „megmentse hazáját”, szavazói látszólag kezdenek megfeledkezni erről, vagy a vártnál keserűbbnek tartják a pirulát.
Argentínát sokkolták az új elnök első gazdasági intézkedései, az emberek utcára vonultak – videó
Milei berántotta a láncfűrészét és elnöksége első két hetében jelentősen megvágta Argentína eddigi gazdasági szabályait . A peso leértékelése után elkezdte csökkenteni az üzemanyag- és közlekedési támogatásokat, megszüntette az export korlátozásokat és eltörölte a bányászati és ipari szabályokat.
Az elmúlt hetek felmérései azt mutatják, hogy Milei népszerűsége, amely a tavaly novemberi választásokon aratott győzelme óta megbízhatóan 50 százalék körül mozgott, zuhanni kezdett:
- A Torcuato Di Tella Egyetem által összeállított, a kormányba vetett bizalmat mérő index szeptemberben 14,7 százalékkal csökkent, ami messze a legnagyobb ingadozás idén;
- a Poliarquía közvélemény-kutató intézet szerint a Mileit pozitívan értékelő argentinok aránya augusztus és szeptember között 7 százalékponttal, 40 százalékra csökkent;
Cristian Buttié, a CB Consultora elemző cég igazgatója pedig elmondta, hogy az ő számaik szerint Milei támogatottsága 4,2 százalékkal, 46,4 százalékra csökkent szeptemberben.
A dolgozó átlagemberek és a fiatalok imádták az elnököt. Az ígéreteket azonban nem lehet megenni, és a lakosság egyre türelmetlenebb a gazdaság megmentésével kapcsolatban
– mondta Buttié. Legalább 136 ezer munkahely szűnt meg Milei hivatalba lépése óta, és szakértők szerint a veszteségek még nagyobbak lehetnek az ország hatalmas fekete- és szürkepiaci szektorában.
Egyes területeken azonban már most is érezhetőek az elnök által „gazdasági sokkterápiának” keresztelt program hatásai. Ilyen például az ingatlanpiac, amely a lakbérkorlátozások feloldása miatt felébredt az évek óta tartó kómájából.
A lakbérszabályozás eltörlése miatt virágzik az argentin ingatlanpiac
Milei sokkterápiája kifizetődni látszik. Az argentin ingatlanpiacon elkezdtek megjelenni az alacsonyabb bérleti díjak, bár a szektor újjáéledésére még várni kell néhány hónapot.
Ajánlott videók




