Zágráb először 2023 tavaszán vezetett be árstopot az alapvető élelmiszerekre és néhány a hétköznapi életben nélkülözhetetlen termékre. A rendszert a horvát kormány sikeresnek értékelte, ezért most újabb negyven árucikkre terjesztik ki a korlátozást.
Az intézkedés pénteken lép életbe, és olyan termékekre is vonatkozik majd, mint a túró, a vaj, a dió, az aszalt szilva és az ecet. De korlátozzák majd többek között a lekvár, a kávé, a tea és a fagyasztott hekk árát is.
A kormány rendelkezésének értelmében ezeket a termékeket a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletekben egy helyen kell majd árulni. A rendelet azt nem részletezi, hogy milyen márkájú termékekre vonatkozzon az árstop, azt viszont igen, hogy
ha a kijelölt termék elfogy, akkor a boltban kapható ugyanolyan, de esetleg drágább terméket kell majd hatósági áron forgalmazni.
A kormány az intézkedéssel egy időben az árstopos élelmiszerek áfáját is csökkentette. Az mostantól az eddigi 26 helyett 5 százalék lesz. A lakosság örömmel fogadta az intézkedést, de sokan attól tartanak, hogy a kereskedők az elmaradt hasznot beépítik a többi termék árába. A fogyasztói szervezetek azt ígérik, hogy ha ez megtörténik, akkor ismét kiskereskedelmi bojkottot hirdetnek.
A horvátok először 2022-ben vezettek be árstopot az üzemanyagokra, amit egy időre eltöröltek, de 2023-ban újra életbe lépett a korlátozás. A kormány azóta tartósan 1,4–1,6 euró között tartja a gázolaj és a benzin árát.
Az ármaximálást a jövedéki adók csökkentésével és a nagykereskedők haszonkulcsának korlátozásával oldották meg. A zágrábi kormány a legutóbbi ülésén azt mondta, hogy az üzemanyagokra vonatkozó intézkedést tartósan fenn fogja tartani. Ennek köszönhetően jelenleg egy liter benzin a horvát kutakon 1,52 euró, vagyis 617 forint, míg a dízel literenkénti ára 1,47 euró átszámítva 596 forint.
A tejárak szabályozását lengette be az NGM
Az élelmiszerárak kontroll alatt tartása közös érdek, ezért a kormány alacsony szinten tartja az inflációt, és ha kell, azonnal beavatkozik a magyar családok védelme érdekében – írta közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A tárca kilátásba helyezte az online árfigyelő rendszer további tejtermékekkel való bővítését is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.