BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Elon Musk and xAI

Elon Musk nyílt politikai szerepvállalásának a Tesla látja kárát

Nyugat-Európában összeomlottak a Tesla eladásai, mióta Elon Musk a politikai színtérre lépett. A német és a brit szélsőjobb nyílt támogatása kimutathatóan elijeszti az érdeklődőket a Teslák vásárlásától, de a zöldautózás fellegvárának számító Kaliforniában sem jobb a helyzet. Elon Musk elutasítottsága szintet lépett.

Önmagához képest gyalázatos eladási mutatókat produkál a világ legnagyobb elektromosautó-gyártója, mióta Elon Musk alapító-vezérigazgató Donald Trump fegyverhordozójaként és rakétakilövőjeként vállalhatatlan kijelentésekkel riasztja el a potenciális érdeklődőket az amúgy egyre éltesebb modellkínálatával az eladásokat legalább szinten tartani igyekvő Teslák megvásárlásától.

Musk AfD election campaign - Halle (Saale)
Musk felsorakozott az AfD mögé, a kampányba is beszállt, bár ne tette volna /  Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

Musk azzal is kihúzta a gyufát, hogy az üzleti világban elsőként nyíltan felsorakozott a német migrációellenes és Putyin-barát szélsőjobboldali párt, az AfD mellett és harsány hangú, lelkesítő beszédet mondott a párt hallei gyűlésén. Igaz csak a videókapcsolaton keresztül üdvözölte és legitimálta a német jövő letéteményeseit. 

Musk agitációjára nem vevők a németek 

A német belpolitikába való ilyen durva beavatkozás a választási kampányidőszakban szokatlan, és Musk fellépése ösztönös ellenreakciókat vált ki. Az sem lenne innentől csoda, ha pár millió dollárral megtámogatná az AfD-t, ahogy tette azt Donald Trumppal, akinek 277 millió dollárt folyósított az elnökválasztási kampányához. 

Nem biztos, hogy elköteleződésével jó lóra tesz Alice Weidel pártjának támogatásával, miközben üzleti érdekei azt kívánnák, hogy a mindenkori hatalommal együttműködve, annak támogatását megnyerve dolgozhasson a Berlin melletti Grünheidében lévő Tesla gyártóbázisának bővítésén. Ám ahogy Trump megtámogatása bejött, hiszen 

Musk számára zsíros, nagy hatalommal felruházott új tárcát hoztak létre az új washingtoni adminisztrációban 

– épp az adminisztráció leépítésének deklarált céljával –, addig a fasiszta gyökerekkel rendelkező német szélsőjobboldali párt hatalomba segítése felettébb valószínűtlen a józan német választópolgárok többségének köszönhetően. 

Üzletembernek jobb volt Musk

A most mért húsz százalékukkal még a mérleg nyelvét sem képezhetik, hiszen a 30 százalékon álló kereszténydemokraták (CDU) inkább az ördöggel is lepaktálnak, elkerülendő, hogy hatalmi pozícióból Weidel támogatására szoruljanak. Ebben a többi párt is felsorakozik mögéjük.

Hasonló védekezési reakciókat váltott ki Musk az Egyesült Királyságban is, ahol a Brexit-párti Nigel Farage szélsőjobboldali pártját támogatja ugyan, de annak vezetőjét egy még radikálisabb figurára cserélné le.

Musk Tesla
Musk nem ennyire vidám, amikor a Tesla eladási statisztikáját böngészi / Fotó: NurPhoto via AFP

Ami a világszerte egyre nagyobb ellenszenvet élvező Musk számára figyelmeztető jel, hogy a Tesla eladásai meredeken zuhannak ott, ahová politikai nézeteit exportálja. Az elektromos járműveket gyártó Tesla autóeladásai 59 százalékkal csökkentek az előző évhez képest Németországban a múlt hónapban a helyi Szövetségi Közlekedési Hatóság szerint. Ez különösen feltűnő annak fényében, hogy Németország teljes elektromosautó-piaca 54 százalékkal nőtt januárban, amivel a Tesla piaci részesedése 14-ről 4 százalékkal apadt – jegyzi meg az Euronews.

Tegyük hozzá, hogy Tesla a világ legnagyobb elektromos járműgyártója, amelynek egyetlen európai gyára Németországban található, s mint ilyen, 

januárban írd és mondd 1277 új autót regisztrált Európa messze legnagyobb autópiacán. 

Ez a legalacsonyabb havi adat 2021 júliusa óta.

  • Az Egyesült Királyságban 12 százalékos,
  • Franciaországban 63 százalékos visszaesést mértek.

Eközben a használt autópiacon is beszakadtak a Tesla árai, idehaza már alig több mint 6 millió forintért lehet kapni Tesla Model 3-ast. A Musk politikai szerepvállalását árnyalni kívánó szakértők szerint az érdeklődés visszaesésében az is szerepet játszhat, hogy Kínában az év elején kihozták a Model Y ráncfelvarrott változatát, amit némi fanyalgással fogadott ugyan a szaksajtó, de meglehet, az új autó vásárlásában gondolkodó Tesla híveket ez halasztásra ösztökélte. 

Tesla Model Y 2025
A Tesla Model Y Juniper változatát márciustól forgalmazzák Európában. Addigra új kancellárja lesz Németországnak / Fotó: Tesla

Mások azt sugallják, hogy a készlethiány is közrejátszhatott a visszaesésben, miután a Tesla a tavalyi év végén az eladások fellendítésére törekedett. Ez majd a következő hónapok eladási statisztikájából derül csak ki.

Muskot savazó matricával védekeznek a rongálások ellen

A dél-afrikai bevándorlók családjába született és már az Egyesült Államok állampolgáraként nevet szerzett Elon Musk új hazájában is szélsőségesen megosztó figura, a nők 43 százaléka elutasítja, s csak a férfiak 34 százalékának szimpátiájára számíthat egy friss felmérés szerint. politikai szerepvállalását pedig kevesen üdvözlik. 

Musk Tesla
Véleménynyilvánítás + önvédelem = a teslások szerint Musk bekattant, de ez nem az ő saruk / Fotó: Amazon.com

Az Amazonon például ezrével vásárolják az I Bought This Before We Knew Elon Was Crazy, azaz A kocsit még azelőtt vettem, hogy Elon Musk bekattant feliratú matricákat. És fel is ragasztják őket. Felmérések kimutatták, hogy 

a Musk által felvállalt politikai vízió az értelmiségi és a demokratikus gondolkodású vásárlók körében olyannyira visszatetsző, hogy képesek elállni a Teslák vásárlásától.

Jellemző erre, hogy tavaly a Tesla legnagyobb amerikai piacán, Kaliforniában a Tesla 11,6 százalékos visszaesést szenvedett, miközben a teljes helyi villanyautó-piac 1,4 százalékkal növekedni tudott.

A számokból egyenesen leszűrhető az a következtetés, hogy a politikai szélsőségek nyílt támogatása kontraproduktív lehet, gyártson bármilyen jó terméket is a Tesla.

 


 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.