Donald Trump és az OPEC rossz viszonya több évtizedes múltra tekint vissza. Trump 1987-ben megjelent, Az alku művészete (The Art of the Deal) című könyvében már a csoportot okolta a bénítóan magas energiaköltségekért. Nem meglepő módon mindössze 72 órára volt szüksége idei beiktatása után ahhoz, hogy célba vegye a kartellt. A Világgazdasági Fórumon január 23-án tartott beszédében közölte, hogy meg fogja kérni Szaúd-Arábiát és szövetségeseit, hogy „csökkentsék az olaj árát”.
A kartell félig-meddig nyilvános első reakciója Trump megjegyzéseire enyhén komikus volt. Kiszivárogtattak egy fotót a Rijádban ülésező OPEC+-miniszterekről, demonstrálva ezzel a kartell egységét. Az összejövetelen azonban részt vettek az Egyesült Arab Emírségek és Irak olajipari vezető tisztviselői is – ez a két ország szegte meg a legtöbbször a kitermelési korlátozásokat.
A négyszemközti beszélgetésekről kiszivárgott információk szerint azonban a válasz óvatos: senki sem akar keresztbe tenni Trumpnak. Ez egyben utalás arra is, hogy a kartell nem tud a végtelenségig ellenállni a nyomásnak.
Szerencsés véletlen, hogy a kartell arcvesztés nélkül is képes teljesíteni az amerikai elnök követelését
Trump kedvében járni egyszerűen úgy lehetne, mintha egy már létező tervet követnének.
- A csoport már áprilisban el akarja kezdeni az olajkitermelés növelését havi részletekben – ez egészen 2026 végéig tart a tervek szerint.
- Igaz, a piacon nagyon kevesen gondolták korábban, hogy az OPEC+ valóban véghezvinné ezt a tervet;
- már háromszor elhalasztotta a termelésnövelést, hogy az árakat magasan tartsa,
- és a negyedik halasztás is erősen benne volt a pakliban. Elméletileg azonban a kitermelésnövelés folytatása nem jelentene kapitulációt.
Trump sincs gyilkos hangulatban
A másik oldalon valószínűleg Trump sincs öldöklő hangulatban. A kormánya tele van tapasztalt olajipari szakemberekkel, akik tudják, hogy
az 50 dollár alatti hordónkénti ár ugyanúgy ártana az amerikai kőolajiparnak, mint ahogy a 100 dollár körüli lassítja a gazdaságot.
Így Trump valószínűleg beéri valamivel alacsonyabb, mondjuk 60-70 dolláros hordónkénti nyersolajárral. Erre utal az is, hogy Trump az első ciklusa alatt először 2018 áprilisában ostorozta a kartellt, amikor az olajár hordónként 75 dollár közelében járt, és emelkedő tendenciát mutatott. Az olajpiac ebből azt a következtetést vonta le, hogy az elnök számára a 80 dollár körüli ár már túl magas.
Második elnöki ciklusában az alacsonyabb nyersolajárak kulcsszerepet fognak játszani a magasabb vámok inflációra gyakorolt hatásának ellensúlyozásában. Az alacsonyabb olajárak Trump világában a külpolitika szempontjából is lényegesek, gondoljunk csak az ukrán háború befejezéséről szóló megállapodás elérésének céljára. Az elnök pontosan tisztában van azzal, hogy
az OPEC+ egyszerre ellenség és mumus – de szövetséges is lehet.
Elvégre éppen ő volt az, aki 2020-ban közvetített egy megállapodást Szaúd-Arábia és Oroszország között a termelés csökkentéséről, ami felhajtotta az olajárakat. Akkor Trump elismerte, hogy sok éven át „gyűlölte az OPEC-et”, de az amerikai olajipar megmentése érdekében megváltoztatta nézeteit. A túl alacsony olajár – nagyjából 50 dollárra teszik a határt – az Egyesült Államoknak sem érdeke, hiszen saját palaolaj-kitermelésének nyereségessége a tét.
Vadásztak rájuk, aztán lassan beszivárgott Amerikába a nagy ellenfél: Trump már kezd rászokni – „Imádom ezt, hadd jöjjenek!"
