Első világháborús betegség került elő az ukrán lövészárkokból — majdnem mindenki belehal, aki elkapja
A régi-új háborús betegség, a gázgangréna kezelése nehéz, és a gyógyulás még a legjobb kórházakban sem garantált – számolt be a Telegraph az ukrán frontvonalról érkező egészségügyi helyzetről.
A sebészi kezelést intenzív osztályos ellátás követi, a beteg széles spektrumú antibiotikumot kap. Mivel a kísérő vérmérgezés jelentős fokú, sokszervi elégtelenség alakulhat ki, mely tartós lélegeztetést, vese- és májpótló kezelést tehet szükségessé. Ezt követően, ha a fertőzést leküzdötte a beteg szervezete, már lehet az elvesztett szövetek visszaépítésével, helyreállításával foglalkozni.
Mivel a betegség jellemzően hatalmas pótolnivaló részekkel gyógyul, így plasztikai sebészeti, gyakran többlépcsős beavatkozásra van szükség.
„Normális esetben a gázgangréna kezelése a fertőzött szövetek sebészi eltávolítását és nagyon erős dózisú intravénás antibiotikumokat igényel” – nyilatkozta a Telegraphnak dr. Lindsey Edwards, a King’s College London mikrobiológia tanszékének vezető oktatója.
Ez egy rendkívül életveszélyes fertőzés: kezelés nélkül a halálozási arány közel száz százalék
– közölte az orvos. Hozzátette, hogy Ukrajnában a lövészárkok közelében a sebtisztítás, valamint az antibiotikumok célzott alkalmazása a sérülés utáni közvetlen időszakban gyakran szinte lehetetlen a laboratóriumokhoz való korlátozott hozzáférés miatt. A megbetegedés szövődménye az amputáció, a máj- és veseelégtelenség vagy a szepszis általi halál lehet.
Normális esetben megvizsgálnák a mikroorganizmusokat, tenyésztésbe helyeznék őket, és különböző technikákkal meghatároznák, hogy van-e gyógyszer-rezisztencia
– magyarázta a szakértő. Hozzátette, hogy azt is megvizsgálnák, melyik antibiotikum lenne a leghatékonyabb, és természetesen mindez értelmetlenné válik egy távoli helyszínen felállított tábori kórházban.
Az első világháború mementója
A gázgangréna történelmi tekintetben leginkább az első világháborúhoz kapcsolódik, mivel a harctéri körülmények, a súlyos sérülések és a korlátozott orvosi ellátás egyedülálló kombinációja alakult ki.
A katonák sáros, nedves lövészárkokban és gyakran trágyával telített mezőkön harcoltak, amelyek mindegyike clostridium baktériumokat hordozott. A golyók és repeszek mély, kusza sebeket okozhattak, amelyek kiterjedt elhalt szövetekkel jártak, így ideális környezetet teremtettek a baktériumok szaporodásához.
Az evakuálás és a sebészeti beavatkozás gyakran késett, és azonnali sebtisztítás nélkül a fertőzések gyorsan terjedtek. Az antibiotikumok több mint száz éve még nem álltak rendelkezésre, és a sebek higiéniai ellátása is kezdetleges volt.
Történelmileg ez az első világháborús korszak jelenségének tekinthető. Azóta sokkal ritkábbá vált, főként a sebek mielőbbi kitisztítása, a megfelelő időben végzett műtétek, az antibiotikumok elterjedt használata miatt
– magyarázta Alastair Beaven ortopédiai tanácsadó és orvos, aki hosszú ideig Afganisztánban szolgált.
