
Fredtől tudjuk, olcsó lett a sör a magyaroknak Csehországban, tessék csak ellenőrizni
Év vége közeledtével egyre többet tekintget hátra az ember, méricskélünk. Bár a világ, a régió és az ország sörhabban nem mérhető, kellemes, de minimum érdekes módot kínált hétfőn egy kis visszatekintő értékelésre a forint erősödése a cseh korona ellenében. Mit mond ez egyszerre gazdaságról és a cseh sörről, mindjárt megtudjuk – bár annyi elsőre nyilvánvalónak tűnhet: ha erősebb a forintunk (és jelentősen az), több sört vehetünk ugyanannyiért egy prágai sörtúrán. Amit virtuálisan most meg is ejtünk, egy meglepő útitárssal: Freddel.

Fred aligha a társaságnak az a tagja, aki a legtöbb sört gurítja le. Ő nem más, mint a Federal Reserve Bank of St. Louis, az amerikai jegybankrendszer 12 tagjának egyike. Fred – bármi meglepő –, az Eurostat adatai alapján számol cseh sörárindexet –ezt teszi először elénk a kereső vagy a mesterséges intelligencia. Az óceán túloldalán mindent tudnak.
Mielőtt még bemutatnánk, milyen változás olvasható ki idén az indexből, a cikkünk címében szereplő állítás másik lábához kanyarodjunk vissza. Ha ugyanis azt nézzük, a magyarok számára olcsóbb lett-e sörtúrázni valamelyik cseh városban, nem csak a cseh koronában számolt ár számít, hanem először is számszerűsítenünk kell, mi a hatása a forintárfolyam változásának.
A forint csak a hétfői napon egyharmad százalékot erősödött a korona ellenében, ilyen erős több mint egy éve nem volt, és a 15,76 körüli árfolyam az idén 3,5 százalékos menetelést jelent. Ha semmi egyéb nem változik, társaságunk 100 korsóból csakis ebből az okból 3 és felet ingyen kap, ha nagyon szomjas, akkor 200 korsóra hetet.
A forint árfolyama és a cseh sör ára: mi történt?
A hétfői napon három dolog történt frissen – két magyar és egy cseh –, ami a forint mellett szólt.
- Kinyitottak a devizapiacok, miután Orbán Viktor magyar miniszterelnök visszatért Moszkvából, ahol biztosította a magyar energiaellátást tárgyalások révén, a második fordulóban, miután korábban Washingtonban azt érte el, hogy ne szökjön fel az energia ára.
- Először nyitott ki a piac, miután a Moody's pénteken este megerősítette a magyar államkötvények besorolását.
- Az S&P Global – még egy amerikai szereplő – közölte a cseh ipari beszerzésimenedzser-indexet (BMI), amelynek 48 pontos (az egyensúlyi 50-es szint alatti) novemberi értéke azt mutatta: a cseh ipar továbbra is visszaesik. Eközben a magyar index fellendülést mutatott, az októberi 51,2 pontról 53,4-re emelkedett.
A 3+1: ekközben a mindkét nagy autógyártó gazdaság számára létfontosságú Németországban rendületlenül folynak az elbocsátások az autóiparban és környezetében. Magyarországon azonban többek közt épül a kínai Byd hatalmas gyára Szegeden, és jön talán más is.
Egyébként a cseh korona is nagyon szépen teljesít az euró ellenében, idén már 4,5 százalékot erősödött. A világ idei egyik legjobban teljesítő devizája, a forint azonban lekörözi. A hétfői gyenge cseh ipari adat azt erősíti meg, hogy a gazdaság rászorul a prágai jegybank további kamatcsökkentéseire, ez pedig a forint malmára hajtja a vizet. Még olcsóbb lesz a sör?
De mennyivel lett végül is olcsóbb egy év alatt?
Nem csak a forint lett erősebb, a cseh sör olcsóbb lett, egy nagy emelkedés után: Fred bemutatja
Mikor az ember fizet, valahogy mindig drágaságot érzékel, de ne legyen emiatt lelkifurdalásunk, mindenütt máshol is pont így van ez. Ha nem a tavalyi árakat sírnánk vissza, például akár a cseheknél is pont úgy nosztalgiával emlegetik a pár évtizeddel ezelőtti árakat, ahogy az nálunk is megtörténik egy korsó sör mellett.
A cseh fogyasztói árszint jóval több mint megduplázódott negyed évszázad alatt. Ehhez képest – most hívjuk segítségül Fredet – a sör ára még a duplája sem lett.
A grafikonon látható áremelkedés azért nem szelíd persze, de figyelembe veendő, hogy amint régiószerte, a jövedelmek emelkedése jóval túlkompenzálta az inflációt a cseheknél is ebben a korszakban.
Ha ismerjük a csehek különleges viszonyát a sörhöz – amelyből a világon egy főre esően ők fogyasztanak a legtöbbet, ha az új generációk szomja valamelyest mérséklődött is –, az árának alakulása fontos tényező a közérzetet tekintve.
Azt, hogy az év vége körül rekord magasra emelkedett a sör ára, nyilván nem vették jó néven a csehek, tehát jól jött, hogy januárhoz képest októberig – mondja Fred – mintegy két százalékkal csökkent a sör ára (novemberről még nincs adat).
Ezt a 2 százalékot a csehek maguk érezték, ha érezték. A magyarok számára azonban, ahogy már láttuk, a forint árfolyamerősödése is "hozott" 3,5 százalékot. Azaz a javulás 3,5+2, tehát 5,5 százalék – ez már biztosan érezhető mérték, ha valaki január után most megint Prágában sörözik.
Cseh sör: se a kormánykoalíciót, se az ipart nem húzta ki a csávából, de csak megisszák – a magyarok jóval olcsóbban
A sör árának elválása az átlagos fogyasztói árindex 2,5 százalék körüli emelkedésétől nem bizonyult elegendőnek megmenteni a cseh kormánykoalíciót attól, hogy október elején súlyos vereséget szenvedjen Orbán Viktor szövetségese, Andrej Babis pártjától,
- amelynek romokban lévő ipart kellene helyreállítania és költségvetési lyukakat betömnie,
- miközben Európa nem tud lemondani a háborúról és a német ipart felpörgetni hivatott berlini költekezési program nemigen akar mozgásba lendülni.
Ami a sör árát segítette mérsékelni egyébként a cseheknél – a forint árfolyamát pedig erősíteni a magyaroknál – az a régióra közös hatás: a békekötés reménye, amely idén visszafordította az európai energiaárak felszökését, ha messze nem is tért vissza a néhány évvel ezelőtti állapot. A forintot tekintve a hatás erősebb, nem csak Orbán Viktor kormányfő sikeres külföldi tárgyalásai miatt, hanem mert a magyar gazdaság az energiaszámlára erősen érzékeny.
Annyi biztos: a cseh ipart az olcsóbb sör és a sörfogyasztók nem mentették meg. Évek óta nem tud elmozdulni a holtpontról, ha a német hatás nem is viszi akkor mínuszokba, mint a magyart, miközben a háztartások fogyasztása a két országban hasonló sebességgel tér magához az energiaválság zuhanásából, ami a cseheknél jóval hosszabbra elnyúló károkat okozott.





