Zelenszkij nem erre számított: sürgős bejelentést tett a Kreml az ukrán béketárgyalásról, megállapodás született az amerikaiakkal – "Folytatjuk"
A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. Ezzel immár biztos, hogy az ukrán béketárgyalás folyamata lendületet kapott.

A közlés időzítése talán nem véletlen: éppen egybeesik azzal, hogy Zelenszkij ismertette, még ezen a héten tárgyal az amerikai elnökkel az ukrajnai béketervről. Az ukrán elnök talán nem is számolt azzal, hogy az orosz fél is hasonló fázisban tart Trump stábjával.
Ukrán béketárgyalás: Zelenszkij nem erre számított, sürgős bejelentést tett a Kreml
Az MTI jelentése szerint Kirill Dmitrijev orosz elnöki különmegbízott beszámolt Vlagyimir Putyin államfőnek az előző hét végén az Egyesült Államokban folytatott tárgyalásainak eredményeiről, és „az információt kielemezték”.
Peszkov közölte, hogy Putyin elnök megbízásából kapcsolatfelvétel történt az orosz és az amerikai kormányzat képviselői között, az orosz felet Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója képviselte, az amerikai oldalon „több beszélgetőpartner volt”.
Megállapodtak a párbeszéd folytatásról
– jelentette ki Peszkov. Megismételte, hogy a Kreml nem fogja nyilvánosságra hozni az új orosz–amerikai kapcsolatfelvétel részleteit. „Továbbra is úgy véljük, hogy jelenleg ennek az információnak a nyilvánosságra hozatala negatívan befolyásolhatja a tárgyalási folyamatot.”
Megjegyezte, hogy Oroszország számára nem világos, mennyire tükrözi Kijev hivatalos álláspontját Mihajlo Podoljaknak, az ukrán elnöki iroda vezetője tanácsadójának nyilatkozata, amelyben azt állította, hogy Ukrajnának nincs pénze a választások lebonyolítására.
Kijevtől (ezzel kapcsolatban) nem hallottunk semmiféle nyilatkozatot. Mindenféle trükköt bevetnek, hogy a nyugati országoktól újabb finanszírozáshoz jussanak – állította.
Magabiztosak az oroszok: lehetetlen őket megverni a harctéren
Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a Rosszija 1 televíziócsatorna pénteki 60 minut című műsorában leszögezte, hogy Oroszország nem fogja az európai országokat kérlelni a párbeszéd folytatására. Álláspontja szerint a folytatás akkor válik majd lehetővé, „ha az európai fővárosokban megváltozik az Oroszországhoz való hozzáállás”. Hozzátette, hogy Moszkva több országgal „különböző szintű kapcsolatokat” tart fenn, de ezeket nem plakátolja ki.
Az orosz diplomáciai tárca pénteken közleményben összegezte az év legfontosabb külpolitikai eredményeit. Ezek szerint Oroszország 2025-ben határozott lépéseket tett a létfontosságú nemzeti érdekei védelmében, „különös tekintettel a közeli külföldre és az eurázsiai térségre”. A minisztérium szerint Oroszország és a vele azonos nézeteket valló országok ismételten megerősítették elkötelezettségüket a háború utáni világrend és annak alapjául szolgáló ENSZ Alapokmányának céljai és elvei iránt.
„A nemzeti érdekek határozott védelme azokkal az országokkal szemben, amelyek kormányai barátságtalan, Oroszország-ellenes lépéseket tesznek, arra kényszerítette ezeket az országokat, hogy elismerjék:
lehetetlen harctéri stratégiai vereséget mérni Oroszországra,
és arra késztette őket, hogy áttérjenek az ukrajnai hadműveleti területen folytatott harci cselekmények azonnali beszüntetésének koncepciójára” – állt a dokumentumban.
A minisztérium álláspontja értelémében az alaszkai orosz–amerikai csúcstalálkozón elért megegyezések „alapul szolgálhatnak az ukrajnai konfliktus rendezéséhez azáltal, hogy megszüntetik annak kiváltó okait, beleértve a NATO bővítésével Oroszországot érő katonai fenyegetést, valamint a orosz és oroszajkú lakosság jogainak korlátozását”.
Az állásfoglalás szerzői szerint Oroszország 2025-ben megerősítette pozícióját az afrikai kontinensen. „A külső nyomás közepette
a Moszkva és Peking közötti gyakorlati együttműködés bizonyította stressztűrő képességét,
a kölcsönös elszámolások teljes egészében nemzeti valutákra tértek át” – állt az orosz diplomáciai tárca által kiadott értékelésben.



