Fico megtette az utolsó ajánlatát Zelenszkijnek: kőkemény levelet írt neki a Barátság vezeték blokádja miatt – „Fogadjátok el az uniós pénzt, Szlovákia megjavítja a vezetéket”
Robert Fico a közösségi médiában közzétett levelében sajnálatosnak nevezi az ukrán elnöknek a kőolajtranzit leállításáról hozott döntését, és rámutat: ez Szlovákiának nemcsak gazdasági károkat, hanem súlyos logisztikai problémákat is okoz, hasonlóan a gáztranzit egyoldalú leállításához.

Szlovákia miniszterelnöke kiemelte: az Európai Unió hatályos döntései, illetve az általa adott kivételek értelmében Szlovákia továbbra is jogosult az orosz eredetű kőolajra. A kormányfő felidézte, hogy az ukrán elnök a tranzit leállásának okaként
a Barátság kőolajvezeték károsodását jelölte meg.
„A rendelkezésünkre álló információk nem támasztják alá a károsodást” – fogalmazott Fico a levelében, melyben felszólítja az ukrán felet, Volodimir Zelenszkij elnököt, hogy a lehető legrövidebb időn belül indítsa újra a területén áthaladó kőolajtranzitot. Amennyiben pedig a Barátság kőolajvezeték sérült, az ukrán fél tegye lehetővé, hogy az Európai Bizottság képviselői megvizsgálhassák a károsodás mértékét.
Robert Fico mindent megtesz azért, hogy elősegítse a munkát
Ezenkívül Fico azt is kérte, hogy fogadják el a bizottság ajánlatát az esetleges javítások finanszírozására, illetve Szlovákiának a javítási kapacitások terén tett felajánlását. A levélen a három kormánykoalíciós pártelnök, Robert Fico, Matus Sutaj Estok és Andrej Danko aláírása szerepel. A szlovák miniszterelnök felszólította az ellenzéki pártok vezetőit, hogy aláírásukkal maguk is csatlakozzanak a levélben írtakhoz.
Robert Fico korábban már tett óriási bejelentést, amelyben közölte: Magyarország mellé áll a sorsdöntő jövő heti EU-csúcson. A szlovák miniszterelnök azt közölte:
mindent megtesz, hogy a brüsszeli bizottság nyomást gyakoroljon Ukrajnára
a Barátság kőolajvezeték vizsgálatának engedélyezése érdekében.
Szlovákia Magyarország oldalára áll az Európai Unióval szemben
Robert Fico Magyarország mellé áll a 90 milliárdos háborús ukrán hitel blokkolásában. Ahogy arról a Világgazdaság beszámolt, Robert Fico így nyilatkozott Volodimir Zelenszkijről: „Az ukrán elnök folyamatosan kárt okoz nekünk, és azt gondolja, hogy rá tud kényszeríteni minket arra, hogy békepárti álláspontunkat háborúpárti álláspontra változtassuk. Ebben teljesen téved” – fogalmazott.
Kiemelte: a 90 milliárd eurós háborús hitel Ukrajna számára, amelyben sem Szlovákia, sem Magyarország, sem Csehország nem vesz részt,
valójában nem is hitel, hanem egyszerű ajándék,
ebből a 90 milliárd euróból Ukrajna semmit nem fog visszafizetni, ahogy a további 100 milliárd euróból sem. Ezt azért kapta, hogy az utolsó ukrán katonáig harcoljon Oroszország ellen. Az Ukrajnán keresztül érkező olajszállítás azonban Magyarország számára létfontosságú.


